Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Két év korkülönbséggel születe...

Két év korkülönbséggel született gyerekek anyukái, a nagy nektek is csinált ilyeneket?

Figyelt kérdés

A nagy 3 hónap múlva lesz 3 éves. Okos, értelmes , együttműködő fiú általában, de az utóbbi időben, kb. 3 hónapja kifordult magából. Nem játszik egyáltalán egyedül. Mindig engem akar, és néha úgy érzem visszafejlődik. 1,5 éves kora óta beszél, 2 évesen már érthetően folyékonyan, sokat mondókázik, énekel viszont most elkezdett halandzsázni.

Sokszor úgy csinál, mintha nem hallaná amit mondok, visszakérdez: Mit mondtál? Minden úgy kezdődik , hogy Nem, nem akarom. A kaját elkezdte turkálni, játékkal nem úgy játszik , ahogy eddig. (a legót tegnap 10 percig kalapálta, építés helyett)

Az előbb pórszívóztam, végig követett, folyamatosan a se'ben van, egy icipicit sem hagy egyedül. Egyszerűen látványosan unatkozik. Amikor alszik a kicsi, direkt vele szervezek közös programokat, amiket szeret, akkor nagyon aranyos és elvan, de amint dolgom akad, azonnal rájön az 5 perc.

Azt sem "hagyja', hogy beszélgessek mással az utcán. Ha találkozok valakivel, egyből kiabál nekem. Ez a dackorszak, vagy testvérféltékenység vagy mi?? Már annyira kivagyok ettől, hogy szegénnyel tegnap ordítoztam, most meg megöl a lelkifurdalás.

Amúgy a kicsit nem bántja, elvan vele, magyaráz neki, tehát látszólag nem mondanám féltékenynek, de a fenti jelek eléggé aggasztanak. Ha gyerektársaságban vagyunk, akkor jól elvan, ilyen gond nincsen. Arra is gondoltam, hogy ő az a típus, akinek ilyenkor már kellene az ovi/bölcsi.

Ötletek, tippek??


2013. máj. 8. 10:16
 1/3 anonim ***** válasza:
Szerintem nagyon jól látod: dackorszak ÉS testvérféltékenység. A másik megjegyzéssel is egyet értek: szerintem is kellene neki az ovi. Ha ősztől kezdi, akkor már nincs sok, kitartás!
2013. máj. 8. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Nekem egy hónap mulva lesz 3éves a gyerekem és én is ezt tapasztalom kb február óta, hogy totálisan megváltozott, hisztizik, pedig olyan egy jógyerek volt azelőtt. Dackorszak....

Nálunk 15hós most a kisebbik, de vele egy percig sincs féltékenykedés- illetve néha egy picit, ha mondjuk a kislegókhoz közeledik a pici és lenyúlja a traktorlegót... De egyébként nagy ölelések vannak, közös mászások, segíti járni tanulni, vezetgeti- szóval vele minden oké. Ja- ő is iszonyat anyás- csak anya- mindig minden helyzetbe, anyaanyaanyaaaa.

De rám nem vagy alig hallgat- és vannak napok amikor este elgondolkodok hogy úristen egész nap csak ordítok szegénnyel. A fene esz meg engem is- de muszáj kordában tartani őt is.

Egyébként hogy megnyugtassalak, nálunk azért kezd már visszaállni a normál kerékvágás. Javul már- de 2hónapja azt hittem megőszülök tőle.

Ő is megy oviba ősszel- tegnap mondta először, hogy ő mostmár az oviba akar menni.

2013. máj. 8. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat. Szeptemberben elvileg kezd oviban (ha felveszik).

Addig számolom a perceket. :-)

2013. máj. 9. 09:15

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!