Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mit tennél a helyemben? Nem...

Mit tennél a helyemben? Nem mindennapi esetről van szó.

Figyelt kérdés
Minap vaterán vettem valamit, mint kiderült a szomszéd lépcsőházba kellett csak átmennem érte. Egyszer már láttam az eladót, ő még emgem nem. Tán beszéltünk egy percet mikor átvettem a terméket, mert én is siettem! Kérdezte, hogy mennyi idős a gyerekem. Egyébként 15 hós a kicsikém, én elfelejtettem, hogy neki mennyi idős, de olyan 5-6 év körül lehetett. Futtában beszéltük, hogy egyszer majd játszóterezhetnénk együtt. Eztán jön a bökkenő. Másnap kaptam egy e-mailt tőle, hogy bár tudja, hogy rövid az ismerettség, de én nagyon szimpatikus voltam neki és hogy szombaton nem-e tudnék vigyázni a gyerkőcére. Na hát mikor ezt elolvastam köpni nyelni nem tudtam. Egyébként még nem válaszoltam neki. Először is, nekem furcsa, hogy számára egy vadidegenre rábízná a gyerekét. Szó se essék, egyébként jó helyen lenne. Ha segítséget kérnek tőlem az emberek, nem szeretem visszautasítani, de most nem tudom mit tegyek. Kicsit kellemtelnül érzem magam. Egyrészt az is lehet, hogy ha most igent mondok, akkor majd többször lenne ilyen kérése.Másrészt most eléggé leköt a saját csemetém is. Egyszerűen nem tudom hova rakni ezt a dolgot. Ti mit tennétek a helyemben ha veletek fordulna ilyen elő?
2013. ápr. 30. 13:49
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
100%
Ha nem szeretnél vigyáznia gyerekére, akkor mondd neki, hogy sajnos nem tudsz, mert szombatra programotok van. Nem kell magyarázkodni, egyszerűen közlöd, hogy nem jó és kész. Meg kell hogy értse, nem hinném, hogy utána még erősködne.
2013. ápr. 30. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
100%
Természetesen nemet mondanék. Én is nagyon kedves és közvetlen vagyok vaterán/teszveszen, akár vásárolok, akár eladok, több emberrel tartom is emailben a kapcsolatot, mert úgy alakult, de eszembe sem jutna ilyet kérni (a gyerekem miatt sem, és a másik ember miatt sem), vagy ilyen kérést teljesíteni.
2013. ápr. 30. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
100%
Igen, azt hiszem, ez a legdiplomatikusabb megoldás, amit az első javasolt. Így nem lehet sértődés. Viszont én marha kíváncsi lennék az okára, miért egyszeri ismerettség után kér meg valakit erre... ha később kiderül, írd meg légy szíves :-)
2013. ápr. 30. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
100%
Még annyit, hogy én nem hivatkoznék arra, hogy programunk van, mert kedvesen, de egyértelművé tenném, hogy máskor sem szeretnék bébiszitter lenni.
2013. ápr. 30. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
100%
Számomra ez bizarr. Egyértelműen leráznám, úgy értem nem lenne jó az alkalom stb. 3 gyerekem van, nincsenek nagyszülők, én is vágyom kikapcsolódni de eszembe nem jutna egy alig ismert vkire bíznom 1 gyerekemet is.
2013. ápr. 30. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
100%
Én is nemet mondanék, nem is kell megindokolni. Szerintem rizikós ilyen hirtelen és szinte látatlanba összehaverkodni valakivel.
2013. ápr. 30. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
100%
Megírod neki, hogy nem tudsz vigyázni a gyerekére. Nem kell indolokni.
2013. ápr. 30. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
100%
Nem semmi anyak vannak... Brrrrr..... Talan gondolhatna a gyerekere is, hogy nem is ismer Teged es egy idegen vagy a szamara. Ha mar Rad nincs tekintettel... En azert visszakerdeznek, hogy ezt megis hogy gondolta....
2013. ápr. 30. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
100%

Ne haragudj, hogy ezt mondom, de szerintem azt, hogy nagyon szimpatikusnak tűntél Neki, csak egyfajta körítésként használta fel, hogy hátha így könnyebben vállalod el a gyermekét...Szerintem egy 1-2 perces társalgásból senkiről nem lehet eldönteni, hogy milyen ember. Az első találkozás alkalmával mindenki igyekszik udvarias, kedves lenni. Nekem is nagyon fura és meghökkentő ez a dolog... Én soha de soha nem bíznám rá a gyerekem egy vadidegenre, akivel 2 szót váltottam csak! Honnan tudjam, hogy csak mert kedvesnek tűnik, valójában milyen ember?


Persze kedves kérdező, ezt ne vedd magadra!! Ezt általánosságban írom... Nem mondta egyébként, hogy miért kellene vigyáznod a gyermekére? Mert egy fokkal tűrhetőbb lenne a dolog ha tényleg valami fontos elintéznivalója lenne, de ha csak elugrana valahová (kikapcsolódni) az nekem elég hanyag magatartásnak minősülne... Mármint úgy értve, hogy csak azért, hogy összefusson a barátnőivel egy vadidegennek passzolja le a gyerekét...


Nem tudom, szerintem ez így nekem elsőre sok lenne. Teljesen érthető ha visszautasítod, ezen ne aggódj...

2013. ápr. 30. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 A kérdező kommentje:
Köszönöm az eddigi válaszokat, természetesen várom még a hozzászólásokat. Amint látom mindenki egy véleményen van. Egyébként nem tudok semmit, hogy mi dolga van, azt se hogy mennyi időre kéne.
2013. ápr. 30. 14:18
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!