Baj ha még mindig pelenkában alszik?
2 év 4 hónapoa alányom.
Másfél éves kora óta szobatiszta, de valahogy az ágytisztaság nem akar kialakulni.
Mindig van pisi a pelsuban délutáni alvásnál is és éjszaka is. Már kétszer próbáltuk elhygani a pelenkát, ő akarta, azt mondta nagylány már,nem kell neki. De bepisilt, és jobb esetben felébredt rá,vagy fel sem ébredt, aludt tovább pisisen, két hónapja volt az utolsó "kísérlet", akkor felébresztettem ráültettem a bilire, de nem pisilt, majd egy óra múlva úgy találtam hogy pisisen aludt.
Ráérünk még, majd kialakul? Vagy mit csináljak?
Nekem a fiam 2 éves, 10 hónapos, 1 hónapja lett teljesen szoba tiszta és 3hete nincs éjjelre se pelus. Én nem erőltettem, tavaly nyár óta próbálkoztunk a nappali szoba tisztasággal, nem erőltetve, csak amikor ő isvevő volt rá. Nem jött össze, max egy pisi ment a wc-be. Aztán egyik napról a másikra kijelentette, hogy nem kell. Azóta nappalra teljesen, aztán mikor 1 hete száraz pelussal ébredt és menni kellett a wcre ébredés után kipróbáltuk, de akkor már ő is mondta, hogy nem kéri. Azóta egyszer se pisilt be éjjel se, pedig mivel nappal nem alszik este 7-től, reggel 7-ig egyhuzamba nyomja.
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy hagyd, megérik rá, én se hittem abban, hogy egyik napról a másikra, és mégis így lett :)
Dehogy baj! Van gyerek, aki korábban leszokik, de nem ezt kell alapul venni.
Lányom 20 hónapos kora óta szobatiszta nappalra, éjjelre még nem, most 2,5 éves. Már akadnak száraz éjszakák, de még előfordul, hogy bepisil. Soha nem gondoltam, hogy el lenne maradva!
Szerintem meg kell rá érni, úgyhogy nem vagytok elkésve egyáltalán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!