Én reagálom túl, vagy más is van így ezzel?

Van egy másfél éves lányom.Szüleim telkén építettünk házat, szerető párom van,mindenünk megvan,mégis nagyon agresszív és ideges vagyok sokszor.Anyukám úgy érzem "megöl" a szeretetével.Tudom, elég idétlenül hangzik, sokan mit nem adnának egy kis segítségért, de nekem ez sok.Reggel amint felhúzom a redőnyöket rögtön telefonál,hogy aludtunk,minden rendben van-e,mit evett a gyerek,mit főzök neki, mit főzök magunknak,megyünk-e ki levegőre?Ha elmondom mit csinálok a lánykámnak és neki más az elképzelése,akkor azt addig mondja ameddig meg nem adom magam (persze kedvesen) sőt szívesen el is készíti.Este is telefonál,fürdött evett,mennyit mit?Nehezen mozdulunk ki itthonról, mert nem babakocsira terezték a környéket,de sokszor megkapom hogy minden áldott nap ki kell vinni a gyereket az utcára.Nem mindig egyezik a nevelési irányelvünk,elég karakán nő vagyok (ő is) és sokszor külső figyelő számára ok nélkül "esek" apró dolgok miatt neki, vagy a páromnak és az utóbbi időben a gyereknek is.Sokszor üvöltök és csapkodok,türelmetlen vagyok, nem is merek magamra!Nekem nehezebben megy a háztartás ha a gyerek ébren van, ő pedig simán megcsinál mindent ha esetleg vigyáz rá nálunk és nekem dolgok van.Nem mindig van úgy pénzünk ahogy szeretnénk,sok dolgot szívesen megvennék a gyereknek, gondolom nem vagyok egyedül,de ha egy kis pénzhez hozzájut a mama rögtön megveszi a gyereknek amit kinéztem.Tudom,hogy szeretettből mert neki is minden meg kar adni,de nekem rossz érzés hogy nem én vettem meg a fiamnak.Sorolhatnám...beszéltem már vele erről 3x is, 2x veszekedés lett belőle, de kibékültünk 3. alkalommal már csak szócsata volt és egy hétig működött minden rendben.Most kezdődik minden elölről.Sokszor gondolkodtam már,hogy bennem van a hiba és mennyire hálátlan dög vagyok,hiszen ő csak segíteni akar nekünk.Hány anyuka adná a fél karját egy ilyen nagyiért,aki mindig segít (tényleg lehet rá számítani bármikor)DE eljutottam odáig, ha csak csörög a telefonom megfájdul a gyomrom,hogy vajon most mit talált ki.Arra is gondoltam,hogy talán mivel mindig is ennyire gondoskodó volt, nem csak velünk!,hogy most amikor már kettesben maradtak apámmal,furcsa hogy nem kell annyi emberről gondoskodnia.

Nem tudom,nincs több ötletem hogyan rendezhetném vele a dolgot, nagyon szeretem és hálás vagyok neki, de több szabad térre lenne szükségem.

Jó volna egy saját ház (ez is az de így egy telken egészen más....), de a jelenlegi helyzetünkben max ábránd marad (mivel ezt a felépített házat nem lehet értékesíteni). Pedig szerintem sokkal nyugodtabb lenne mindeni.....

Volt/van valaki hasonló helyzetben?

Ti mit csinálnátok?

Velem van a baj?