Milyen egy jó alsós tanító? Szerintetek tanulható?

Szia! Én csak egy alsós gyerek szülőjeként tudok véleményt mondani eddigi tapasztalataink, illetve az ismerőseim tapasztalatai alapján.

Alapvetően azt gondolom, amit eddig is írtak mások, hogy nem lehet bárkiből jó tanító (pl. én tudom, hogy belőlem iszonyú lenne, én is és a gyerekek is szenvednének – nem is mentem erre a pályára). Egy barátnőm tanítóképzőt végzett, és azt mesélte, az ott tanulók 90%-ának nem adná a kezébe a gyerekét szívesen. Ez elég rosszul hangzik. A slusszpoén az, hogy a barátnőm sem akart tanító lenni, lusta is volt, nem vitte túlzásba a tanulást, mégis a tanárai kérték, hogy maradjon a pályán, mert annyira jól kezeli a gyerekeket… és nem utolsó sorban jó esze van, ami nem alapfeltétel nyilván, nem kell zseninek lenni ehhez, de ahhoz, hogy átérezd a gyerekek helyzetét és meg tudd oldani a hirtelen felmerülő szitukat, alapvető érzelmi intelligencia szükséges.

Ez lehet, hogy evidensnek hangzik, de én sajnos azt tapaszaltam, hogy nem az. A mi tanítónőink pl. hiába vannak 30 éve a pályán, konkrétan hisztériás állapotba kerültek az első évfolyam első hónapjaiban a rájuk szabadult, félig még óvodás gyerekektől. Persze, érthető, hogy egy 4.-es osztály után sokkoló a sok zsizsgő 6-7 éves gyerek, de azért nem először találkoztak már ilyen helyzettel. Amit úgy sikerült megoldaniuk, hogy a szülőket is magukkal rántották a hisztibe, naponta azzal jöttek, hogy mennyire „rosszak” a gyerekek, „kezelhetetlenek” és ők már „nem tudnak ezzel mit kezdeni”. Namármost ezt hallani szülőként eléggé mellbevágó, mert ha ők nem tudnak mit kezdeni a gyerekkel, akinek kinek kéne? Hiszen én nem vagyok ott, nem látom, mi történik… Hozzáteszem, a „kezelhetetlen rosszaság” abban állt, hogy rohangáltak a folyosón szünetben, meg hangoskodtak. Elsős gyerekek, a suli első hónapjaiban. Ezért állították be őket szörnyű gonosztevőknek. Bravó!

Szóval szerintem annak, hogy szereti valaki a gyerekeket, alapvetőnek kéne lennie, ahogy annak is, hogy van annyira intelligens, hogy ne éreztesse azt a gyerekekkel, illetve a szüleikkel, hogy egyeseket (a „rosszabbakat”) tán nem tudja annyira kedvelni. Legyen benne annyi empátia, hogy átérezze, a szülők számára is para a gyerek iskolába indulása, és nagyon-nagyon rossz azt látni, hallani, hogy egy osztályban már az első hetektől különbözőképpen kezeli a „jókislányokat”, és az elevenebb „rosszfiúkat”.

Azt gondolom, ezek a tulajdonságok, amik nem tanulhatóak.

Félreértés ne essék, minden tiszteletem annak, aki bír idegekkel 30 gyereket nap mint nap, nem kétlem, hogy iszonyú nehéz lehet, és azt gondolom, igenis jól meg kellene fizetni a tanítókat/tanárok, és vissza kellene kapniuk azt a tiszteletet, ami régen övezte ezt a hivatást.