Túlságosan tudatosan neveljük a gyerekeinket?

Nekem az a tapasztalatom,hogy ezt anya/szülő válogatja.Én is baromi sok infót kaptam és kapok a mai napig,de megmondom őszintén hogy a nagy részét meg sem jegyzem,mert ránk tudom,hogy nem érvényes.Ez is baba függő.Viszont vannak "alapok",amire kell/érdemes építeni.Aztán azt hogy te hogyan alakítod át a saját igényeiteknek megfelelően,az már rád van bízva.Mindenképpen rugalmasnak,kreatívnak kell lenni egy gyermek nevelésekor és nem lehet derékszög-párhuzamban gondolkodni,mert pl. a védőnő ezt+azt mondta és a "nagy könyvben" is ez van-tehát ennek így kell lennie.Ez hülyeség.

Vannak olyan anyák (sajnos ismerősi körömben nem is egy ilyen van),aki olyan szinten nincs tisztában dolgokkal,hogy félelmetes.És nem is nagyon érdekli pl. hogy melyik életkorban mik a gyermek mozgásfejlődésének a sajátosságai (csak általában véve,hogy legyen mihez igazodni,hogy észre vehesse, ha valami baj van a babájánál),mikortól mit ajánlott adni neki (persze ez is gyermekfüggő-de barátnőm pl. 3 hónaposan forralatlan tehéntejet adott kiflivel a gyereknek és a kórházban kötöttek ki) vagy pl. nem veszi észre,hogy a gyermeke megbetegedett,mert nincs tisztában mivel jár egy általános betegség ( a gyerek leesett az ágyról és beütötte a fejét-meggyőződéssel állította,hogy a későbbi csalánkiütés a leesés következménye nem pedig étel okozta bőrtünet).Tehát én ilyen esetben azt gondolom,hogy kell a tudatosság.

PErsze ésszerű keretek között.Én nem hinném, hogy túl van lihegve.

Ebben a mai teljesítmény-kényszeres világban sajnos a gyereknevelést is mérhető, értékelhető, minősítendő dologként kezelik. A védőnői-gyermekorvosi ajánlásokkal nincs bajom, mert azok ajánlások, protokoll szerint dolgoznak. Nekik ez a dolguk, elmondják, és jó esetben nem szállnak rád. De legalább személyesen ismernek téged és a gyereket. Ami zavaró, hogy mindenki más is meg akarja mondani a tutit, egy utat tart járhatónak (természetesen a sajátját). Családon, ismeretségi körön belül is. Nem hagyatkozhatsz az ösztöneidre, mert egyből kapod a fejmosást, hogy ezt vagy azt nem így kell.

De a leggázabb, ami ezen az oldalon megy. Tartós olvasóként szerintem itt borítékolható a beparázás és az önmagunkban való kételkedés. Annyi önbizalomhiányos anyát még nem láttam, amennyi itt van, és nem véletlen. Olyan minősítésekkel dobálóznak vadidegenek, ami nevetséges (szuperanya, szaranya és társai), és nem a segítő szándék a cél, hanem megingatni a másikat a hitében és bűntudatot kelteni benne, pusztán azért, mert máshogy gondolkodik, mint ő. Nem jobban/rosszabbul/károsabban, csak máshogy. És mindegy, mi a kérdés, előbb-utóbb ilyesmi kálváriába csap át a segítőkész válaszolók hada, de sokszor a kérdező is csak önfényezésből provokál.

Ilyen világban nehéz becsukni a szemünk-fülünk és a baba igényeit követni, nem pedig megfelelni százféle külső elvárásnak. Arra leszek kíváncsi, a mi babáinkból milyen személyiségű emberek lesznek. Azt is hosszasan lehetne elemezni, a mi generációnk mitől lett ilyen teljesítmény-kényszeres, kifelé élő stb.

kedves Utolsó teljesen igazad van,pont nem rég írtam egy szintén ilyen egymást piszkáljuk kérdéshez,hogy mi a legnagyobb baj.

" Tudod manapság kialakultak a nők többségében a fejében elvárások,mitől jó egy anya,és túlbonyoltják az egész gyermek vállalást kérdést,mindent agyon komplikálnak,bolhából elefántot csinálnak,és a hormonok hatása miatt vagy csupán rosszindulatból,esetleg megfelelési kényszerből végig szorongják a csecsemő kort ha nem az egész gyerekkort.Hajlamosak szépíteni csak hogy a "nagyszájú ki ha én nem típusú anyukák ne szólják le őket.Sajnos ez van egy olyan természetes dolgot mint pl a gyereknevelés,bonyolult matematikai egyenletnek fognak fel aminek könyvekbe leírták a megoldását és rettegnek attól,hogy a gondolkodásmódjuk nevelésük eltér attól a "megoldástól"."

Így fogalmaztam,mert én ezt vettem észre pláne ezen az oldalon,persze megy a lepontozgatás meg rögtön rá támadnak a másikban ami szerintem nagyon nem jó.

Ez nem tudatosság, ez bizonytalanság. Rám MA már hiába ömlik, hogyan csináljam, mikor adjam mikor ne, most sok most kevés, kellett hozzá egy kis idő míg megszereztem a biztos anya pozicíómat, és azóta nem érdekel senki és semmi. Majd én tudom. És nem azért, mert okkostojás vagyok vagy fafejű, henm mert az én gyerekem, az én radarom, az én ösztönöm.

Egy barátnőm aki még csak most lett nemrégen anya, felvásárolta az összes babapszihós könyvet, gyógyító fenékpaskolástól a dudljunk lila ködöt a gyerek köré című misztikus lószarig...mindent. Azokat olvasgatja. Hát...néha meghallgatom milyen napi ostobaságot olvasott, és mit rontott ő el, hogy nem tudja a gyerekén alkalmazni, ezért elbizonytalanodik, mert ugye a könyv azt írja, hogy a gyerekek éjjel alszanak, akkor az övé miért nem??? Így vesz még egy könyvet, amiben megint leírják a tutit, hogy a gyerekek nem alszanak ám éjjelente, legalábbis nem mindegyik, viszont 6 hónaposan mr jó volna ha tudná mi az az algebra, de minimum olvasni tudjon. Ekkor megint jön a pánik...és a másik könyv. És ennek nincs soha vége.

Én meguntam, bár könyvet soha nem vásároltam, de ITT pl sokat bizonytalakodtam, mert azt olvastam, hogy ganaj senkiházi az aki nem szoptat, nekem meg nem volt tejem, de én csak a mellemre tettem, mert hát aszonták KELL, szerencsétlen meg éhezett, mert az anyja hülye volt.

Na. Kész. Nincs semmi. Én vagyok. A gyerekem. ÉS senki más.

És mindenkinek CSAK ezt tudom ajánlani. Ismerje meg a gyermekét, imserje meg saját magát mint anya, hangolódjanak, szeressék egymást :)

Kiegészítve még, szerintem az is nagyon meghatározó, milyen az alapszemélyiségünk, milyen családban nőttünk fel, milyen mintákat láttunk, főleg anya-képben. Ha nem alakult ki egy stabil önbizalom, természetes, hogy pont a gyereknevelésben bizonytalankodunk a legtöbbet.

Másrészt pl. a munkahelyen, iskolában kialakult egyfajta jártasság, ott reálisan fel tudjuk mérni, miben kell fejlődnünk, mit csesztünk el. A gyereknevelés ennél sokkal szubjektívebb, egyénileg alakuló dolog (pl. két totál különböző gyerek, ugyanabban a nevelési környezetben, családban), nincs minden kérdésre örökérvényű, megfellebezhetetlen válasz.

Kapaszkodók, támpontok szerintem is kellenek, ahhoz muszáj vmennyi objektív szakirodalmat olvasni (csak ugye az is üzlet, és szakkönyv címén szintén ezerféle felfogásmód "támad be"), vagy egy normális, tapasztalt, megbízható ismerősre, családtagra támaszkodni. (Érdemes megnézni a gyerekével való viszonyát is, az azért beszédes!)

Néha ijesztő, hogy minket is a legnagyobb szeretettel neveltek (jó esetben, persze), és akár felnőttként is mennyi konfliktusunk van családon belül. (Rengeteg ilyen családi viszályról lehet itt is olvasni.) Nem lehet előre megmondani, milyen gyereket nevelünk, nem is csak rajtunk múlik. Szerintem a bizalom, kötődés kialakítása a legfontosabb, biztos csináltunk és csinálunk majd hülyeségeket vele az életünk során, de maradjon meg egy olyan szeretet-kapcsolat köztünk még a nehéz időkben is, aminek a kialakítása a csecsemő-kisgyermekkor egyik legfontosabb feladata.

Én épp úgy vagyok, mint az előző válaszoló!

Nekem is idő kellett míg belejöttem, míg elhittem hogy jól csinálom, addig nagyon bizonytalan voltam és eleinte próbáltam mindent az infók, a nagykönyv szerint csinálni. Aztán rájöttem, és erre legfőképp a lányom tanított meg, hogy nem lehet minden gyereket egy kalap alá venni, hiszen minden gyerek más és más. Mindnek mások az igényei, valaki kiságyban alszik édesen, valaki meg csak babakocsiban hajlandó elaludni (pl ez utóbbi ránk vonatkozott :)) ) Azóta válogatok az infók között, de alapvetően ösztönös vagyok. Viszont van amiben vaskalapos és abból nem engedek. :)) De soha nem akarom másra erőltetni, kivéve a közvetlen környezetemre, akik napi szinten érintkeznek a gyerekekkel. Tőlük elvárom, hogy úgy neveljék, úgy csinálják, ahogyan azt én elvárom. Pl ha azt mondom nincs csoki evés előtt, akkor elvárom hogy ne is legyen, és ha valaki ennek nem tesz eleget, akkor "harapok".

Viszont az információra meg szükség van, és jó ha sok van belőlük, mert lehet közülük válogatni. De ahhoz, hogy jól válasszunk valamennyire ösztönösnek és magabiztosnak kell lenni és elsősorban ismerni magunkat és a csemeténket.

De én is azt tapasztalom, hogy nagyon sokan önbizalom hiányosak ezen az oldalon. És az itteni sok infó, ami nem éppen építő jellegű, és sokszor megkérdőjelezhető, nem használ hanem árt annak aki nem tud a sarkára állni. Tehát azt mondom, hogy szerintem szükség van rá, csak okosan kell csinálni.

Régen is megvolt ugyanez, csak nem volt internet, hanem volt egy családban 10 gyerek. Képzeld el nagyanyáink mennyi tanácsot, építő vagy nem építő kritikát kaptak a családon vagy ismeretségi körön belül levő más anyáktól, akinek volt 8-10 gyereke és az mind-mind más volt, más szokásokkal, más jellemmel.

De ugyanakkor azt is gondolom, hogy a tudatos nevelésre szükség van. Olyan világban élünk, ahol erre szükség van, nem mehet az ember csak a saját feje után.

szerintem manapság az van hogy az anyukák a gyes alatt ráérnek, jobban mint annakidején a mi szüleink, aggódni, elbizonytalanodni, olvasni, információt gyűjteni. legalábbis magamból indulok ki....amióta dolgozom másképp viszonyulok a gyerekemhez. (nem vártam meg a 2 évet, előbb visszajöttem, de már megint szülni fogok és bizony valahol kellett ez a pár hónap...)amugy sem vagyok egy aggodos tipus, a férjem meg még lezserebb. büszke vagyok magunkra amiért ilyen gyereket neveltünk, ösztönösen, főleg a férjem mert ő aztán tényleg nem olvas viszont teljesen rá tudom bizni a kislányunkat már első naptól kezdve egyformán el tudtuk őt látni (csaka szoptatás maradt az én kiváltságom)

és igen,én unalmamban olvastam vagy osztottam tanácsokat esetleg kértem itt a GYKn, csupán unatkozásból, habár tudtam rá a választ, hadd lám mit mondanak mások is...nameg azért mert én erdélyi vagyok és kiváncsi vagyok hogyan dongolkodtok ti ott nyugat felé:D

azzal én is egyetértek hogy szükség van valamilyen szinten informálódásra, mert itt a világvégén ahol én élek még mindig arhaikus körülmények uralkodnak, jó lenne ha pár szülő azért kezébe venne egy-két könyvet, ujságot...

A legtobb kezdo anyuka keresi az informaciokat, mindenrol tudni akar, szerintem szelektald le a dolgokat, es a szerint elj, ami neked bejon.

En meg nem vagyok anyuka, de mar probalom okositani magamat, es ra kell jonnom, hogy meg tanacstalanabb vagyok, mint ezelott. Tobbet tudok, de a tudas neha nem celravezeto. Nem azt mondom, hogy nem kell utana nezni dolgoknak, de szerintem felesleges megvenni 66 babakonyvet, es eljarni mas-mas foglalkozasra, aminek ugyan az a lenyege. Nem egyszeru az anyak dolga, az egyszer biztos :)