Nagymama hányásig eteti a gyereket! Mit tennétek a helyemben?
Annyira el vagyok most keseredve és fel vagyok háborodva és szétvet az ideg!
21 hónapos lesz a kislányom és ma van a 2. eset, hogy anyukáméktól hazaérve hányt a kislányom, mert annyit adtak neki enni :(
Kb 1 hónapja volt az 1. alkalom. Akkor egy délutánt töltött náluk, ott aludt ebéd után, kb 3-fél 4 fele szokott felkelni, én 6ra mentem érte. Hazajöttünk, este fürdött, majd itta a szokásos tejet az ágyban, utána pedig hányt egy nagyot. Minden benne volt amit egész délután evett emésztetlen. Másnap elbeszélgettem volna velük, mondtam is a vélemény a dologról, de ők nem érzik magukat hibásnak, alig evett valamit a gyerek állításuk szerint, pedig 6 féle dolgot jegyzetem meg, amit kb 3 óra alatt evett meg. Anyukám iszonyatosa sértődékeny, mondta h fejezzem be a mondandómat. Meg se akart hallgatni :(
Jó, ezek után visszavettek, bár nem is nagyon találkoztunk, mert ideges voltam rájuk. Mostanra engedtem fel, megint ott aludt délután. Alvás előtt nem evett, így akkor ebédelt mikor felkelt, de egyből uzsonnázott is, folyamatosan előtte van minden, mindig van valami a szájában. Ezt szokta már meg ott... :(
Hát most nem bírta alvásig sem, mert ahogy 6kor hazajöttünk, már hányt is. Mire rendbe tettem mindent, megint hányt. Az első után felhívtam h megint hányt a gyerek, persze nem ő tehet róla, már alig ad neki valamit, elő sem vesz semmit, stb. A 2. után már nem hívtam, felesleges, csak neki áll feljebb, el se mondhatom a véleményem :'(
Nagyon el vagyok keseredve és nagyot csalódtam a saját anyámban!
Mi legyen ezek után? Mit tennétek?
A gyerek az első, tehát ha választanom kéne, hogy az Ő egészsége, vagy a "jóviszony" (ami amúgy sem az ezek szerint) a szülővel, egyértelmű, hogy a Gyermekemet választanám.
Szerencsére én ezt el nem tudom képzelni, hogy ilyen helyzet létezhet, de elhiszem és sajnálom. Dönts jól!
Szia!
Közösségebe, mint Bölcsibe jár a Kislányod?
Mert mi tavaly ősszel benyeltük a hányásos- hasmenéses vírust, de lappangó formába. Ugyan azt a tüneteket produkálta a két gyermekem, mint nálad a Kislányod. Hétköznap nem volt semmi, hétvégén, amikor megjöttünk Mamáéktól végig hányták az estét! Aztán 1-2 hónap múlva kiderült az ő szervezetükbe lappangót ez a vírus, és egy belázasodás után már ment a hasuk 2 hétig. Mi meg nem győztünk elnézést kérni a Nagyszülőktől:(((.
Úgy, hogy ha közösségbe is jár a Kislányod, lehet, ott szedett össze valamit, nem biztos, hogy Anyukád a hibás!
Üdv egy Anyuka.
Anyósom dettó... csak tömi a 2,5 éves gyereket, de a kisfiam még ott szokott hányni, kb a sok kajálás után max félórával.
Anyósom már nyaggatja a gyereket, úgy nyomja a szájába a süteményt, mert idióta kretén módjára minden alkalommal legalább 5 féle süteményt süt + van 2-3 féle sós + keksz... mint egy lagziban. Szegény gyerek pedig gyorsan megtelik és utána lelassul, majd hány.
2x is előfordult ez, azóta férjem kijelentette, hogy ha még 1x lesz ilyen, többet nincs unokázás, mert nekünk a gyerek a fontos. Anyós azóta sem állt le, a hátunk mögött tömi a gyereket, férjem pedig hagyja (én már nem megyek oda, mert nem bírom visszafogni az indulataimat).
15-ös válaszolónak: az én férjem sajnos mindig az anyja felé dönt bárkivel szemben, mert így nevelte az anyja (az anyja áldozat, mert 18 évesen megszülte, felnevelte, az apja mellett maradt csak miatta...). Ugyan utólag otthon dühös magára, hogy miért nem tud fellépni az anyjával szemben, de ez szerintem nálunk pszichológiai eset.
Amíg a férjem lelke nem gyógyul meg, ritkán engedem át a gyereket a férjemmel.
Nem jár közösségbe, viszont voltunk vásárolni és lehet a bevásárlókosárról került rá valami. Ő ugye benne ült, kapaszkodott, aztán meg lehet h a szájába a keze.
Nagyon sokat hányt tegnap, így ügyeletre vittük. Nem tudták megmondani h vírus vagy gyomorrontás. Így nem lehet igazságot tenni. Megbeszéltük tegnap anyával, aki persze 100% a vírus mellett áll, tuti nem ő volt... Szerintem meg is-is. Megint elmondtam neki mindent, hogyan szeretném az evést. Meg tegnap borzalmasan cukros teát adott neki, még én is majdnem kiköptem. Én meg icipici cukrot rakok bele, ezt is megmondtam, hogy külön csináljon teát öcsémnek meg a gyereknek. Ma átjött anya férje, neki is elmondtam mennyire keveset szokott enni itthon és kb 1 órát biztos várok 2 kaja között (pl 1 túró rudi és mandarin között)
Reggelre már jól volt a kislányom, a folyadék is megmarad benne szerencsére. De az éjjel borzalmas volt.
Örülök, hogy jobban van a kicsi. Én következő alkalmat nem adnék a helyedben, úgy értem, ha a gyerek nagymamázik, én is ott lennék. Elvégre miért ne lehetne így? S akkor probléma megoldva :)
A hozzászólónak, aki a férjéről írta az anyukásat: ez létező jelenség és gyakori. Vannak jó könyvek a problémáról. Ha olvasna a férjed erről, jobban átlátná, nem lehet, hogy segítene? Mert az egyértelmű, hogy házas embernek, családfőnek a felesége és gyermeke(i) az elsők, mind időben, mind mindenhogy. Anyukát lehet nagyon szeretni, törődni vele, de nem ő az első, pláne nem neki kell "szót fogadni".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!