Hogyan legyek jobb anyuka?
Van egy négy éves kislányom, akit a világon mindennél sokkal jobban szeretek. Mostanában viszont úgy érzem, hogy nem foglalkozom vele eleget. Mikor munka után hazaérek már épp csak arra van energiám, hogy vacsit adjak neki és megfürdessem, ő viszont még játszani akarna velem. Szivesen olvasok neki, vagy szinezek vele, de a fogócska és a bújócska már nem megy. Ezért ő inkább bemegy a szobájába és egyedül játszik. Hétvégente viszont rámegy az egész szombatom a takarításra és a főzésre, utána pedig egy kicsit magammal is szeretnék foglalkozni. Ha kimegyünk a kertbe, akkor én inkább csak nézni szeretem ahogy homokozik, vagy hintázik, közben beszélgetünk én pedig olvasok.
Viszont sokszor látom, hogy vannak anyukák, akik egész nap csak a gyerekükkel játszanak, szaladgálnak vele. Ilyenkor eszembe jut, hogy talán én nem is vagyok jó anyuka. Mit tegyek annak érdekében, hogy ez megváltozzon?
Nekem a leirtak alapjan nagyon jo anyanak tunsz! :)
Ha nem toltodsz fel, meg arra a szinezesre se lesz kedved es energiad. Ideges leszel vele, ingerult, a ferjeddel is, dolgozo no vagy, es csaladanya, feleseg, a pici tud fogocskazni a baratokkal es az oviban, nem fosztod meg szerintem semmitol!
Én is hasonló cipőben járok,csak otthon van velem 2gyerkőc.(A lányomnak nincs hely az oviban költözés miatt).Most lesz 5 éves,ö is bújócskázni fogócskázni akar amihez nekem sincs mindig kedvem.Sok új játékon gondolkodtam .Megtanultunk barkóbázni(ezt ülve is tudod csinálni).Szerintem nagyon jól fejleszti a gyerekeket.És még néha én is élvezem,már egész jó feladványokat kapok én is tőle.Persze ha gyorsan kitalálnám azért még felteszek pár "kamu" kérdést.
A másik kicsit időigényesebb.A só-lisz gyurmázás.Ki lehet szárítani a műveket.
Egyszer azt olvastam valahol,hogy legalább hetente egyszer pontosan azt játszuk amit ő szeretne.
Kislányom nagyon sokat akar beszélgetni is .Kitalálunk egy témát és azt jó részletesen átbeszéljük.PL:mi hogy készül.
Remélem valamennyire tudtam segíteni.Abszolút tudom mire gondolsz.Én is néha így érzem,szerintem nincs igazán jó megoldás.
Szerintem simán több energiára lenne szükséged, amiben sok minden segítehet.
Én ajánlani tudom az FLP termékeit, amik első lépésben tisztítanak, majd feltöltenek vitaminokkal, és energiával. Ha picit is hiszel a természetes alapanyagok hatásában, érdemes lenne belevágnod.
Mert szeritnem más baj nincs, csodás anya vagy, csak kevés energiád van, ami nem csoda.
Nem tartom igazságosnak, hogy a magyar államban csak úgy lehet élni, hogy a nő is dolgozik 8 órát, utána főz mos takarít, és gyereket nevel, és még feleség is mindemellett...
Nagyon nehéz, én is előre félek, hogy fogom nevelni kislányom akinem még 12 napja van a pocimban, aztán várja a nagy élet:-)
Szóval ne félj, jó anya vagy, és igenis magadra is kell időt szánnod, emiatt ne legyen bűntudatod!!
Szia!Nekem azt mondták, az önálló játék fejleszti legjobban a gyerekeket.Ez nem azt jelenti hogy nem kell Velük játszani, de ne legyen lekiismeretfurdalásod ha nem állandóan teszed, mert ez így normális.
Nekem két gyerekem van(két és fél, és fél évesek).Délelőtt amikor a pici elalszik, leülünk játszani 15 percre a naggyal, aztán együtt főzünk.Nagyon élvezi, imád kevergetni:)
Aztán még együtt alszanak délután, igyekszem a háztartással foglalkozni, meg pihenni, de sokszor pl.a vasalás estére marad, mikor már megint alszanak,mert napközben életveszélyes.
Tudom ha már dolgozol, nehezebb, de ha meg tudod oldani hogy havonta egy napot magadra szánj, pl.elmentek a férjeddel valahová ketten, hidd el feltöltődsz, kicsit kikerülsz a mókuskerékből, és sokkal több energiád lesz.
Ajánlom a Vekerdy videó anyagokat! ;)
A lényeget leírták már, de még valami.
Nem jön az ÁNTSZ, hogy ellenőrizze a lakásod! Sokan túlzásba viszik a takarítást. Ha anyagilag belefér, lehet rendelni hétvégente néha ebédet.
A felszabaduló időt ne feltétlenül a gyerekkel kell töltened, hisz ahhoz, hogy hosszú távon jó anyuka lehess, szükséged van "én időre" is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!