Ismertek olyan gyermeket akiről óvodás, kisiskolás korában felmerült, hogy hiperaktív, de pár évre rá rácáfolt a diagnózisra, "kinőtte", esetleg egy kicsit izgágább maradt, de teljesen jól boldogult?

Nem tudom, mennyire releváns az esetem, de leírom.

Engem nem diagnosztizáltak, akkor még nem igazán foglalkoztak ezzel. Nehezen kezelhető, állandóan izgő-mozgó gyerek voltam, rossz alvó, rossz evő, stb.

Kb. 12 évesen változtam valamennyit jó irányban. Én pontosan emlékszem, hogy miért. Azért, mert korábban, iskolában mindenki elkönyvelt a rossz gyereknek, pedig édesanyám mindent megtett, hogy rendesen neveljen. Van egy testvérem is, akivel nem voltak ilyen gondok. Egyébként az sem tett jót nekem, hogy egy suliba jártunk, és mindig hozzá hasonlítottak. Az oviban, iskolában alsó tagozatban nem igazán kaptam pozitív visszajelzést, mindig csak azt, hogy nagyon okos, de túl eleven, és persze viszi bele a többieket a rosszba. Aztán kaptam egy olyan tanárt 12 évesen, aki nagyon sokat foglalkozott velem, nagyon sokat dicsért. Még emlékszem (tizenpár év után is) arra az első esetre, mikor az osztály előtt nagyon megdicsért és azt mondta, ő tudta jól, hogy én ilyen ügyes, okos vagyok, csak mindenkinek bizonyítsam. Onnantól kezdve nagyon lelkes voltam. Sokszor kellett visszafognom magam, de már egyre jobban sikerült. Azt hiszem, elhittem, hogy nekem most valamit bizonyítanom kell, amire képes vagyok, de mások nem hitték el. Anyukám döbbenten figyelte a változást.

Ettől függetlenül mindig is izgága voltam utána is, mindig kellett sportolnom valamit, hogy levezessem azt a rengeteg energiát. Most is így van.

Most felmerült, vagy van pontos diagnózis? Ha van, hol vizsgálták? Ha pszichiáter, neurológus mondta ki a diagnózist, 5-6 éves kor környékén, akkor esélyes, hogy valóban hiperaktív.

Ha csak "tipp", akkor bármi lehet...

Neeem, felnőttként ezt már tökéletesen tudom irányítani. Vagyis ez már egyáltalán nem észrevehető másoknak, hogy ez nekem gyerekkoromban komoly gond volt. Kb. középiskola, érettségi óta igyekszem azt a sok energiát egy valamibe belefektetni, ezért mondjuk több helyen munkamániásnak tartottak. Pl. ha én lehúztam egy 16 órás (nem elírás, vendéglátásban dolgoztam ennyit) műszakot, simán bevállaltam a másnap reggeli nyitást is.

Viszont a mai napig úgy vagyok vele így is, közeledve a harminchoz, hogy sok mindenre sajnálom az időt, amik alap dolgok. Nem szeretek enni, mert mi mindent csinálhatnánk evés helyett, sok időt elvesz. (Ha pl. tanultam valamit, akkor inkább még főtt ételt is a szobámban, könyvek fölött csináltam), gyors zuhany egy hosszú nyugtató fürdő helyett, stb.

Jelenleg sportolással azért nem kell pluszban levezetni az energiáim, mert egyrészt ez már sokat csitult, másrészt biciklivel járok 13 km-re dolgozni. Bár nem minden nap, de az azért elég sok. Heti 3-szor a fiamért is megyek a bölcsibe, ő is jön rá pluszban. :)

Nekem ami sokat segített gyerekként, az úszás. Ott is az első "sikertelenségig" rengeteg időt töltöttem. Nem mondanám, hogy annyira imádtam, de már kicsinek is éreztem, hogy ez nekem kell. Általánosban kedd-csütörtök úszni jártam, később pluszban szerda-péntek röplabdáztam. Nem rám erőszakolták a szülők, én akartam, mert éreztem, hogy jót tesz. Jobban ment a tanulás is.

Én nem akarok nagyon nagy tanácsokat osztani, mert ez annyiféleképpen nyilvánulhat meg. De a (szokásostól eltérő, sokkal több) biztatás sokat segített nekem. Nem feltétlen szülőktől, inkább tanároktól.

Ja még annyit, hogy engem nem engedtek 6 évesen iskolába annak ellenére, hogy az óvodai felmérés (akkor még így ment, nem tudom, most hogy van) szinte tökéletes lett. Csak legyintettek rám, hogy éretlen vagyok az iskolára, jövőre megérek. Hát igen, ebből is látszik, nem értették akkor még (vagy nem akarták). Egyébként engem nagyon rosszul érintett, nagyon csalódott voltam.

Pszichiátrián azt is vizsgálják, hogy áll-e a háttérben valamilyen idegrendszeri ok. A Vadaskertet ajánlom.

Mindenképpen vissza kell menni a tanulási képességvizsgálóhoz, mert ők állapítják meg a sajátos nevelési igényt (ez eddig nem történt meg?). Ők elfogadják a pszichiátriai szakvéleményt teljes mértékben, megkönnyíti a dolgukat.

Amennyiben fennáll a hiperaktivitás ténylegesen, akkor olyan iskolát jelölnek ki, ahol ilyen gyerekeket tudnak integráltan oktatni.

Gyógypedagógus véleménye itt édeskevés, kellene egy pontos diagnózis...