Anyukák! Rábíznátok egy 15-16 éves lányra az óvodás-kisiskolás gyereketeket?

Nem! A nagyobbik lányom 15 éves, a kisebb 2 éves. Jól ismerik egymást természetesen, de még annyi időre sem hagyom őket kettesben míg elmegyek a boltba.

Nem a mindennapi tevékenységekkel lenne a probléma, hanem a vészhelyzet megoldásával. Még egy felnőtt is pánikba eshet tűz, vagy mondjuk félrenyelés esetén, egy gyerek nem hiszem, hogy bármit meg tudna oldani.

Természetesen felnőtt mellett is történik baj, de egy gyereknél inkább.

Még várok egy pár évet!

Ez a gyerekektől függ.

Egyébként én 8.5 éves voltam, mikor megszületett a húgom, mikor ovis lett, én hoztam-vittem, és vacsi-fürdés megvolt mire anyunk hazaért. Gimis koromban meg olyan munkája volt anyunak, hogy 3-4 naponta volt itthon 2-3, szóval akkor is javarészt én voltam hugommal, hoztam-vittem, gondoztam, neveltem, főztem magunkra, takarítottuk a lakást mindig mire anyu hazaér, én intéztem a bevásárlásokat, a számlák befizetését stb, mindent ami kellett. Nem volt más megoldás, úgyhogy ennyi. És egyébként teljesen jól elvoltunk... voltak izgi helyzetek is: kigyulladt elektromos vezeték (panellakás...), csőtörés mire hazaértünk, meg balesetek pl tornaórán nyílt törés az alkarján és két napig voltam vele kh-ban (16 évesen)... hát szóval mintha én lettem volna az anyja. Na persze rettentően szerettem volna olyan gondtalanul és nemtörődöm módon lézengni az életben, mint a kortársaim (így utólag már többre értékelem mindazt, amit így nyertem, mint amiről lemaradtam, de ott és akkor még sokszor éreztem túlontúl nagy tehernek ezt a felelősséget)

Szóval igen, ha olyan lenne a nagykamasz, mint én voltam és olyan a kicsi, mint a hugom, akkor simán, mert tudom, hogy működőképes. De ha linkebb a nagy, vagy úgy gondolnám, hogy nem találná fel magát szükséghelyzetben, avagy a kicsi hajlamos alátenni a másiknak, akkor nem.