Bölcsödei gondozónőktől és bölcsis szülőktől kérdezhetek?

Szerintem ez gyerek függő is.

Szerencsére nem az én gyerekemmel történt, de amikor én beszoktattam a sajátomat, akkor egy másik kislány volt nagyon-nagyon sírós. És láttam, ahogy a gondozónők minden módon próbálták megközelíteni (beszéltek hozzá, ölbe akarták venni), de nem hagyta. Úgy 5 percenként megpróbálták. De a kislány csak ült és sírt, hogy "anya, anya", meg "anyát akarom".

Neki a második hete volt, nekünk az első. Négy napig ezt csinálta, borzasztó volt nézni, összeszorult a szívem nagyon. És őt csak hagyták, hogy szorongassa a kis állatát és gubbasszon egy helyben, mert semmi nem használt. Viszont egy héttel később megváltozott, és mér nem sírt, bekapcsolódott a dolgokba.

Harmadik gyerek volt amúgy, anyukának vissza kellett menni dolgozni a GYES végeztével, tehát két éves volt már, anyukának is volt tapasztalata az "elválással", mégis nehezen ment.

Nekem második gyerekem szokott be akkor, nem tudom mit csináltam volna, ha az enyém viselkedik így, szívszaggató volt még így is, hogy nem az enyém...

mint szülő:

a kisfiam 10 hónapja jár bölcsibe, az egyik dadust nagyon szereti, ha ő van, minden gond nélkül bemegy a csoportba, jókedvűen! A másik dadusnál ÁLLANDÓAN sír, nem akar bemenni, kéredzkedik fel hozzám, úgy kell lefejteni rólam:S

az első dadus egy nagyon aranyos fiatal nő, aki nyilvánvaló hogy nagyon szereti a gyerekeket, többször láttam már, ahogy megpuszilja őket, kedves, mindig mosolyog. A második delikvens mogorva, sokszor hallottam már hogy nem a megfelelő hangsúllyal beszél a gyerekekhez, és ő érezhetően már csak muszájból csinálja ezt a melót. Szóval ez szerintem elsősorban a dadus hozzáállásán múlik.