Tényleg ennyire könnyű a legtöbb anyukának elengedni a gyerekét bölcsibe/oviba, és sokan meg vannak győződve róla, hogy az jobb a gyereknek, mintha otthon lenne?

fiam két évesen került bölcsibe.én mentem vissza dolgozni.éppen ellettünk volna a gyesből is,de nekem is kellett,és a fiamnak is a változás.és igen,meg vagyok győződve róla,hogy jót tett neki a bölcsi.rengeteget tanult,önállósodott.és tévedsz,meg 2,5 évesen már együtt bandáztak,nem egymás mellett játszottak.sok kis barátja lett,kettővel együtt került oviba.most is együtt bandáznak bent is és az udvaron is.

az én fiam pl nem volt hajlandó két évesen egyedül, enni,inni,sőt nem nagyon akart darabos főtt ételt enni.ez pár hét alatt teljesen megváltozott.addig is sok mondókát,dalt tudott,de rengeteget tanítottak neki a bölcsiben is.

soha nem sírt,mindig vidáman ment bölcsibe,és most oviba is.

ott egész nap játszhatott,foglalkoztak vele,ráadásul egész nap az udvaron voltak jó időben.én ezt nem tudtam neki biztosítani,mert házimunkázni,ügyet intézni is kellett.

saját tapasztalatom alapján az én fiam két évesen érett volt a közösségi életre,és most épp három évesen az ovira is.ahogy betöltötte a hármat,ment is oviba.semmi gond,minden rendben vele

az ikres anyukáról nem nyilatkozom

Hát azért ez nem ilyen egyszerű....

Az ikres anyuka... khmm.... lehet, hogy nagyon fáradt volt... de mondjuk azért ez megdöbbentő így is, amit mondott.

Visszatérve az eredeti kérdésre: Nekem 20 hónapos a lányom és itthonról dolgozom, szóval ha úgy akarnám nem lenne feltétlenül muszáj bölcsibe mennie, de most kezdte, és szerintem igenis jót tesz neki, ő fél napot megy, ebéd után elhozom. Mióta jár, azóta egy kisangyal, a nyáron viszont alig lehetett bírni vele, állandóan unatkozott itthon, akármivel próbáltam lefoglalni, de amikor más gyerekek is vannak körülötte, azonnal tud játszani. :)

Az egymás mellett játszásról annyit, hogy nem mindenki csinálja úgy, bár tényleg az az általános, de az én lányom pl. simán együtt játszik más gyerekkel (odaad-visszakér játékot, főz nekik és meg kell kóstolni, labdát-autót egymásnak gurítanak... együtt szaladgálnak, stb.) Arról nem is beszélve, hogy az egymás mellett játszással is sok társas viselkedést megtanulnak: pl nem veheti el a másik játékát csakúgy, figyelni kell egymásra és nem lökheti fel a másikat, stb.

A bölcsikről hallott sok rosszról pedig azt tudom mondani, hogy bölcsije válogatja. Az állami intézmények tényleg nem állnak a helyzet magaslatán, de vannak remek magán bölcsik és ovik is. Nem mindegyiknek van horror ára, lehet olyat találni, ami nagyon is jó.

Nekem csak pozitív tapasztalatom van a választott bölcsinkkel.

És legvégül: ikres anyaként nehéz lehet neked azt elképzelni, hogy milyen, amikor egy két éves EGYEDÜL gyerek. Az ikrek folyamatosan gyerektársaságban vannak. :) Nem lehet összehasonlítani a két szituációt: meg úgy általában a gyerekeket sem, mindegyiknek másra van szüksége. Szíved joga otthon lenni a gyerekeiddel, másnak meg szíve joga közösségbe vinni, ha úgy látja, hogy igényli a gyereke. :)

Nekem valóban könnyű volt elengedni bölcsibe a gyereket, valószínűleg én ilyen típus vagyok. De az az igazság, hogy neki is nagyon mehetnékje volt már :)

Nem azt mondom, hogy jobb neki ott, de azt sem mondom, hogy rosszabb, mintha otthon lenne.

Amikor a fiamnak bölcsibe kellett mennie, nem azért került be, mert dolgozni kellett mennem, de azért volt anyagi oka is. Én akkor kezdtem az egyetemet nappalin, nem akartam többet csúszni, így is már elég öreg gólya voltam :) És az is ott volt, hogy gyes-ből nem tudtunk volna megélni. Akkor még egyedül neveltem, gyed-ből még kijöttünk valahogy, de a gyes kevés lett volna. Osztottam, szoroztam, és arra jutottam, hogy mindennel együtt nem járok rosszabbul úgy sem, ha nappalin tanulok, mintha visszamegyek az amúgy is rosszul fizető munkahelyemre, utána meg legalább kezdhetek magammal valamit, és tényleg, mire vártam volna plusz egy évet?

És nem is bántam meg, hogy 2 évesen bölcsibe került a fiam, mert hasznára vált, hogy nem napi 24 órában velem van, ahol ő a világ közepe, ő az egyetlen gyerek, hanem arra az időre, amíg bent van, ő is egy gyerek a többi között. Úgy értem, amíg otthon volt velem, mi tényleg csak ketten voltunk, minden figyelem rá irányult, nem oszlott meg, ami bizonyos szempontból jó dolog, de más szempontból annyira azért nem előnyös.