Ha nem jol fogja a ceruzat, ki kell javitani, igazgatni az ujjait?

A kitörlésben addig kell segíteni, ameddig a gyerek keze nem ér el rendesen a fenekéig. Van, akinek még 6 évesen sem, ha olyan testalkatú. És érdemes nedves törlőt használni, nem tudom, az ovitokban van-e erre lehetőség. Saját gyerekről tudom (6 éves), hogy kitörli ugyan magának, de száraz WC papírral nem tudja alaposan. Szóval, ha engem kérdezel, én segítek törölni a nagycsoportosnak is.

Én értem, amit a tanító nénikről mondasz, hogy szerintük ha rosszul rögzül az ujjtartás, akkor később nehéz átszokatni. Ez bizonyára így van. De én onnan közelítem a kérdést: miért rossz a "rossz" ujjtartás???!! Milyen hátrányban vagyok én az életben, mert nem 2 ujjal, hanem hárommal fogom a ceruzát? Hogy a szerencsétlenül kinéző csuklótartásomról ne is beszéljek. :-) Szépen, olvashatóan írok, ezzel sose volt probléma, rajzolni pedig ahogy régen a főiskolán a csoporttársaimnak, úgy most az ügyetlenebb kezű kolléganőimnek is én rajzolom meg, amit ők nem tudnak, azaz én vagyok "a rajzos" az oviban. És itthon is szívesen rajzolgatok, könyvillusztrációkat is készítek.

Tehát felmerül a kérdés bennem, miért lenne nekem jobb, ha két ujjal fognám a ceruzát? Miért az a helyes tartás? Miért baj, hogy bennem rögzült a három ujjas? Ezek szerint nem is tudtak (vagy nem is akartak) átszokatni a 2 ujjasra. És akkor itt mégis megérkezünk oda, hogy akkor pontosan miért is zavarja a tanítónéniket a 3 ujjas ceruzatartás, miért az a "helytelen tartás", ha azzal a gyerek ugyanolyan szépen tud írni és rajzolni. Várom a tanító nénik szakvéleményét. :-) Tényleg!

Én nem szeretem a feladatlapokat. Az oviban nem használjuk, itthon van egy-két füzetünk, de nem én vettem őket. Néha előkerülnek, amikor a lányom "rejtvényfejtőst" játszik, de nincs semmilyen hangsúly rajtuk.

A feladatlapok tulajdonképpen arra jók, hogy felmérjük vele a gyerek pillanatnyi fejlettségi állapotát. De! Egyrészt ezt egyrészt fel lehet mérni a mindennapos természetes tevékenységek során is, másrészt hajlamosak a szülők (és nem csak a szülők sajnos) azt hinni, hogy feladatlapozással a gyerek fejlődik, okosodik, és majd az iskolában...!!!!

Fejlődni, okosodni, ügyesedni nem a kétdimenziós feladatlapokból kell (és lehet), hanem a valós világból, szabad, természetes játéktevékenységek, élményszerző kirándulások, tapasztalatszerzések által.

Tehát megnézhetem feladatlapon, hogy mondjuk ismeri-e a gyerek az irányokat, vagy tud-e bontani, halmazokat képezni....de ez egy egyszeri felmérés, amit dokumentálok, de ha elmaradást tapasztalok, akkor nem további feladatlapokkal próbálom őt fejleszteni, hanem olyan játéktevékenységekkel, élményekkel, tapasztalatokkal, amiket a valós életben, teljes testével játszik, érez és gyakorol, nem pedig asztalnál ülve, papíron, kétdimenzióban, ceruzával.... Különösen 4 évesen! 4 évesen fel sem mérem az oviban feladatlapon, hanem megfigyelem a természetes játéktevékenység során.

Nagycsoportos korában szoktak dyslexia prevenciós feladatlapot kitölteni, illetve óvodája válogatja, hogy milyen szintfelmérő tesztet, feladatlapot töltetnek ki a gyerekekkel nagycsoport elején, de ez egy egyszeri állapotfelmérés, amiből a gyerek jelenlegi és pillanatnyi fejlettségi állapotára lehet következtetni (lehet, holnap már máshogy sikerülne, mert most izgul, fáradt, szeretne játszani menni, rosszul ébredt...stb.) Félévkor és év végén pedig "visszamérek", hogy mennyit fejlődött a gyerek azon játéktevékenységek során, amiket a részképességbeli hiányosságok leküzdésére, az elmaradások behozására dolgoztam ki speciálisan rá.

Tehát én 3-4 évesen egyáltalán nem javaslom a feladatlapozást. Inkább firkáljon, rajzoljon, fessen, gyurmázzon, agyagozzon, fűzzön gyöngyöt, tépjen, gyűrjön, ragasszon papírt, morzsoljon kukoricát, válogasson gombokat, magvakat, építsen különböző méretű kockákból, segíthessen a konyhában kavarni, szitálni, gyúrni, segíthessen apának szerelni, csavarozni, kalapálni, fusson, kússzon, másszon, hintázzon, labdázzon minél többet a friss levegőn......és még nagyon hosszan lehetne sorolni azokat a tevékenységeket, amelyik mind-mind kiválóan fejlesztik azokat a részképességeket, amikkel a feladatlapok reklámozzák magukat.

Persze, hogy rabul ejti a gyerekeket, hisz látványos, színes, és nagylánynak, nagyfiúnak érzi magát, miközben "dolgozik" benne, de borzasztó silány tartalmi minőségű füzetek kerülnek a piacra, amik valójában két fillért nem érnek, de elhitetik a szülőkkel, hogy szükség van rájuk.

Szóval fejlesztő célzattal semmiképpen nem vennék a helyetekben, ha már van, akkor legyen elérhető magasságban, hogy ő maga tudja elővenni, ha ki akarja nyitni, és játsszon vele, mintha csak egy játék lenne a sok közül. Ha kérdez, hogy mit kell csinálni, akkor mondd el, de ha nem kérdez, csak magától próbálkozik, az még jobb. Ne tulajdoníts neki (a feladatlapnak) nagy jelentőséget, legtöbbje csak azért kerül a piacra, hogy megtömje valaki zsebét.

A számolgatás, és amiket még írtál, azok teljesen jók úgy, ahogy csinálod. Természetes élethelyzetek. Gondolom, az órát is működő óráról ismeri fel, nem feladatlapról. Ez így teljesen rendben van. Ha ő kéri, hogy írj le bizonyos szavakat, és megtanulja "elolvasni" őket, még az is rendben van (a leírásukat én még hagynám későbbre), hisz a kíváncsiságát ki kell elégíteni. Addig, amíg ő kéri, és nem te akarod rá megtanítani. Mindig pontosan csak annyit és addig, amíg kéri.

De én a színezőket is elfelejteném, és ezzel lehet, megint eretnek leszek :-)

Az oviban nincs színezőnk, és itthon sincs. Teljesen felesleges.

Amíg kicsi, addig a papírlapot egészében szemléli, azt is, ami rá van rajzolva, tehát nem kislány lufival, kalapban, hanem egy kusza vonalhalmaz. És neki édesmindegy, hogy a felnőtt szerint az a kerek vonal ott egy lufi, és elvárás, hogy a ceruzával vonalon belül színezze ki....ő vígan lemeszeli a fél lapot, egyrészt azért, mert nincsenek még úgy kifinomodba a mozdulatai, hogy képes legyen "vonalon belül" maradni, másrészt talán nem is érti, mi az a vonalon belül, tehát nem látja még át az előre rajzolt vonalrengeteget, harmadrészt a firkálásban (nevezzük színezésnek) pont az a jó, hogy fogom a zsírkrétát, és ha húzom a papíron, nyomot hagy. Ha gyorsan és körbe-körbe, akkor szuper vonalgombóc keletkezik, vagy ha fel-le-fel-le, akkor jól le tudom meszelni a fél oldalt :-)).....nem teljesen mindegy, hogy a rajzoló bácsi vagy néni, milyen ábrát rajzolt a papírra?!

De, teljesen mindegy....főleg, ha az az ábra ráadásul még giccses is, mint oly gyakran.

Tehát amíg kicsi,a addig csak az a fontos, hogy nyomot hagy a papíron, hogy próbálgathatja, milyen varázslatokra képes kezében a krétával, ceruzával.

Mikor nagyobb, és a firkálással sokat ügyesedett a keze, és az agya is megérett arra, hogy a háromdimenziós világot, amiben él és mozog, leképezze papírra két dimenzióba, akkor elkezd tudatosan ábrázolni (embert, állatot, járműveket...stb.) És nem sokkal-sokkal jobb, kreatívabb, fejlesztőbb hatású, ha ilyenkor a SAJÁT rajzait színezi? Miért kellene egy kifestőrajzoló szemével látnia a világot, mikor neki nagyon jó kis saját belső képei vannak, amiket papírra is tud már vetni? Miért a kifestőrajzoló giccses ábráit színezze, mikor vannak saját, egyedi, eredeti kis figurái?

Nem baj, ha nem marad vonalon belül! Sőt, nem baj, ha vonal sincs, hanem egyből színes foltok. Ugyanis a világ nem vonalakból áll, hanem színes foltokból, ő így látja.

Az én 6 éves lányom mai napig nem rajzol körvonalakat. Hanem tulajdonképpen színezi az üres papírt, amiből kialakulnak a formák. Ez nem tudom, érthető-e. Tehát nem úgy rajzol pl. napot, hogy karika, pálcikák, aztán beszínezem vonalon belül maradva a karikát.....hanem két-három színnel (citromsárga, narancssárga, piros) színezget körbe-körbe-körbe....addig, míg össze nem áll a papíron egy színpompás napocska. Embert sem úgy rajzol, hogy megrajzolja a körvonalat (pl. nadrágszárat), aztán beszínezi, hanem addig színez, amíg össze nem áll egy nadrág, egy kabát, egy arc..... Természetesen eleinte nem volt igazán homogén a felület, mert nem volt még elég ügyes a keze. Tehát hézagos volt a színezés. De most már képes apró, tömött, sűrű vonalakkal színezni, és összeáll egy egységes, nem átlátszó folttá a vonalhalmaz.

Ne haragudj, hogy ennyit írok, nem akarom eluralni a fórumod, de szeretem a munkám, és szívesen adom át a tapasztalataimat, tudásomat. Persze nem muszáj velem mindenben egyetérteni, de ha néhány dologról most hallasz először, és most elgondolkodtat, már az is nagyon jó! .-)