Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Megteheti ezt a munkáltatóm?...

Megteheti ezt a munkáltatóm? Nem lesz rossz hatással a kislányomra?

Figyelt kérdés

2011 január elsején szültem.A munkáltatóm idén szeptembertől vissza vett volna és a kislányom elkezdte volna a bölcsit.Bementem megbeszélni a részleteket és a főnököm közölte, hogy majd csak januártól vesznek vissza, mert akkor két év járulékmentességet kap utánam.

Azért adtam volna bölcsibe korábban a lányomat, mert a gyedből nagyon nehezen jövünk ki és nem akartam, hogy januárban egy már összeszokott közösségbe kelljen beilleszkednie szegénykének.

Tudom persze, hogy így is simán fog menni a beszoktatás és szerencsére addig a gyed is jár, de ez akkor is felháborít egy kicsit!

Azt sem tudom, hogy beszoktatáskor mennyi szabi jár nekem és azt mi módon kell kiadnia a munkáltatómnak?

Azt ugye tudjuk, hogy 8 órás munka után nem jár a gyes, ezért azt kértem a főnökömtől, hogy legalább papíron 6 órás legyek, de ha ő úgysem fizet utánam járulékot, akkor elvileg neki tök mindegy nem?

Azon gondolkodtunk, hogy inkább majd lemondom a gyest és 8 órára jelenttetem be magam, mert tervezzük a kistesót és mióta eljöttem a kislányommal gyedre, jelentősen megnőtt az alap bruttó bérem, és ugye nem mindegy, hogy milyen jövedelmet vesznek figyelembe, főleg, hogy már adójóváírás sincs...

Megköszönném, ha tudnátok segíteni ezekben a dolgokban!Köszönöm!


2012. aug. 29. 14:53
 1/1 anonim válasza:
A főnököd egy féreg! Amúgy ha nem jelent be meg tök mindegy hogy mikor vesz vissza.
2012. aug. 29. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!