Igaz az a mondás, hogy az óvoda első évében két nap ovi után két hét betegség következik? Mit tapasztaltatok?
Figyelt kérdés
2012. aug. 3. 21:20
1/13 anonim válasza:
Lányom bölcsibe ment tavaly, de ő 1× volt beteg, amikor elkapta a bölcsibe a bárányhimlőt. 3 hétig voltam vele itthon, majd 1 hetet az apja. Utána volt valami szünet is, így másfél hónapig nem ment. Már a végén megőrült az itthon léttől!
Szóval, nálunk nem volt igaz ez a mondás.
Ami tudok, hogy a lányom pályafutása alatt (mióta megszületett) legnagyobb "betegsége" orrfolyás volt.
2/13 anonim válasza:
Sajna nekünk bejött, de van olyan ismerősöm akinek 4 éves lánykája 2 éve nem volt orvosnál.
3/13 anonim válasza:
Az első fél évben a bölcsiben 1 hét bölcsi után, 1-2 hét betegség volt. Ebben volt bárányhimlő, hányásos járvány, a többi felsőléguti betegségek.
4/13 anonim válasza:
Olyan gyerekeknél gyakoribb, akiket "burokban" neveltek, nem jártak olyan helyekre, ahol sok ember van (pl. nagyobb bevásárlóközpont, játszótér), akiket óvnak a széltől is, azaz homokozni is csak úgy szabad nekik, hogy tiszták maradjanak (sajnos hallottam már ilyet). Persze függ a hajlamtól is, attól, hogy mit örökölt.
6/13 anonim válasza:
Nálunk ez nem jött be.
Végig járt a lányom, amikor nem ment, az nem betegség miatt volt, hanem egyéb okokból.
Egészséges volt végig.
7/13 anonim válasza:
Kedves 4.! Az én lányom nem lett burokba nevelve, jobban hozzá van szokva a közösséghez, mint az átlag. Amíg nem lett ovis , nem is látta orvos. Most, hogy szünet van szintén semmi baja, pedig napi kapcsolatban van gyerekekkel.
5. voltam.
8/13 anonim válasza:
Nálunk 2 hónapig nem volt semmi gond, még egy árva tüsszentés sem hagyta el a fiam száját. Örültem is, mint majom a farkának, hogy elkerülik a betegségek. Aztán utána bepótolta. November közepétől május végéig max 1,5 hetet volt egyhuzamban oviban, a hiányzásai 2-3 heteket kitettek. Nem volt olyan sokáig beteg ,általában felső légúti gondjai voltak, de én mindig teljesen kikezeltem, csak úgy vittem újra oviba. De sajnos pár napon belül újra beköpte valamelyik kis csoporttársa.
9/13 anonim válasza:
Az én lányom sem lett burokban nagyon nem,mégis bejött.Szerintem kezdjetek el immunerősítőket szedni,sok vitamin.Nálunk fél évig tartott ez a periódus,utána ritkult.
10/13 anonim válasza:
Szerencsére nálunk sem jött be, egy kezemen meg tudom számolni, hányszor volt beteg a bő 2,5 év ovis lét alatt. Remélem, a tesójának is ilyen erős szervezete lesz, bár arra még kell várnom 2 évet, hogy kiderüljön :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!