Óvodába beszoktatás, félek tőle nagyon, talán most kiderül, hogy nem is szeret a lányom?

Jaj, akkor engem egyik fiam sem szeret??? Jó ezt egy ismeretlen ember írásából megtudni :)

Egyikük sem sírt soha elváláskor, vagyis a nagy a bölcsiben néha, de tényleg nem volt jellemző.

A kicsi meg egyáltalán nem sírt még, pedig már 6 hónapja bölcsis. Talán ő azért, mert minden nap együtt vittük a nagyot oviba és együtt mentünk érte, így megszokta, hogy ez a rend és mivel látta, hogy a gyerekek milyen jól érzik magukat, így örömmel várta a bölcsit.

Szóval akkor én most egy sz.r anya vagyok... :)

Nem hiszem, hogy a sírás jelenti azt, hogy szeret és ennek hiánya egyértelműen a szeretet hiányát is jelenti. Az édesanyához való kötődés és a szeretetkapcsolat az első kapcsolat, amit a gyerek megtapasztal, ez az alapja mindennek. 9 hónapig együtt voltatok, utána is te tápláltad, ez olyan mélységű kötődést alakít ki, amihez hasonlót senkivel nem fog átélni.

Egyébként 3 éves kor körül jelenik meg a dackorszak, tehát előbb-utóbb egyfajta ellenállást is tapasztalni fogsz, egyedül akar majd mindent csinálni, nehogy levond azt a következtetést, hogy már nincs szüksége rád, mert ez nem igaz! :)

Ha hamar beilleszkedik a csoportba, az csak jó. Nagyon sok sírós gyereket láttam már az oviban és hidd el, hogy ez senkinek sem jó. A gyerek magán kívül van, annyira sír, hogy anyával szeretne lenni, az anya rosszul érzi magát, amiért "magára hagyja" a gyerekét, az óvónő is szívesebben lát mosolygós, játszó gyerekeket, mint egy toporzékoló óvodást, aki nem érdeklődik senki iránt, csak az ablaknál áll és haza vágyódik. Szerintem örülj neki, ha könnyen le tudja magát foglalni, jó kapcsolatokat alakít ki a többiekkel, mert akkor kiegyensúlyozott a fiad :) És semmi nem garantálja, hogy az adott pillanatban egy teljesen idegen helyen, idegen emberek és tárgyak között nem lesz majd úrrá rajta a félelem és nem fog sírva a nyakadba ugrani.