Szellemek lehetnek a házban?

Egyik barátnőm kisöccsének bizonyos okokból sosem beszéltek a halott nagyapáról, akit apónak szólítottak.

A kisfiú mégis sokszor odamutatott egy sarokra, ahol régen a nagyapa hintaszéke állt, és azt hajtogatta: "apó, apó!"

A lányom minden alkalommal amikor anyukámnál jártunk, a plafon egy bizonyos területe felé nézegett, integetett-kommunikált. Később amikor már beszélni is tudott elmondta, hogy az ott "Gibják". Ő itt lakik, mert régen itt egy nagy "makkos fa" állt és ez volt az ő szent fája(!), hosszú fehér köntösben jár és kanyargós kése van és ő pap és orvos (!) És azóta itt lakik hogy meghalt és a fát kivágták és sokkal később sok ember költözött ide. Gibják mindig kedves, legtöbbször ott lebeg, de sohasem beszél.

Na én utánaolvastam, és a városunk egy kelta kultikus központ helyén épült. A kanyargós kés valszeg egy sarló lehet, a világos színű köntös is stimmel, meg a fa-kultusz is.

Nagyon hátborzongató, főleg, hogy ezt egy kétéves szájából hallottam, aki még csak tv-t sem szokott nézni soha, csakis Kockásfülő nyuszi, Kisvakond meg Bogyó és Babóca DVD-ket.

Azon mármeg sem lepődtem, mikor a kisöccse nagy vihogását hallgatva menetnem, kérdezem a kicsinek háttal ülő nővérét, hogy mi ez a nagy hancúr? erre ő hátranéz, aztán a babáról fel a plafonra, ő is röhög egyet, aztán közli, hogy á, csak Gibják bohóckodik Botinak...

Gibják vagy hozz á hasonló máshol nem fordult elő az életünkben, a mama lakásán kívül nem hozta fel, ha kérdeztem válaszolt, de mindig ugyanazt, sosem tért el a korábban mondottaktól. Magától szóba se hozta, úgymond természetesnek vette, hogy Gibják van, és ott van de máshol nem és kész. Idővel aztán egyre kevésbé került szóba, ha ott voltunk sem figyelgetett arra felé és mostmár 3,5 évesen nem látja őt. De a 2 éves öccse még köszön neki érkezéskor-induláskor és integet.

Nővérem kisfia, majd később az én gyermekeim is kétéves korukig láttak "valamit". Nálunk az egyik szobában rendszeresen néztek egy bizonyos pontra és nagyon jókat kacarásztak. Amikor anyukám meghalt, unoka húgom látta őt. Azt tudni kell, hogy anyukámat tíz nappal az eltűnése után találták csak meg és feltehetően akkor öt napja volt a halott (baleset érte gombázás közben). Mentünk a nővéremmel az unoka húgomért az oviba. A kicsi nem tudta, hogy anyu eltűnt. Egyik gyereknek sem mondtunk semmit, nem is tudtuk volna elmondani.Az nap egyébként anyu ment volna érte. Szóval hazafelé tartottunk amikor a kicsi megállt megfordult, meredten mutatott az üres utcában előre, sírni kezdett és kiabálta, hogy -Mama, mama, ott van mama!

Mi teljesen elhűltünk, előtte és utána is az erdőt jártuk, hátha megtaláljuk. Akkor volt amikorra a halálának az idejét tették. Csak akkor érettek meg, amikor megtalálták, hogy a kicsi tényleg őt láthatta.

Másik érdekes dolog az, hogy az egyik kisfiam kicsiként rendszeresen mesélt olyasmit ami nem történt meg, ráadásul emlegetett egy kertes házat is, ahol laktunk. Soha nem éltünk kertes házban, mindig panelosak voltunk. Volt, hogy hozzátette, hogy- Tudod , amikor még nem te voltál az anyukám.

Mondott olyat is:-Amikor még nem itt laktunk és apu meg te nem így néztetek ki.

Szóval ez is érdekes.

Fú de durvák ezek a történetek:)))

Én is hiszek ebben!!!!! :)

Igen.

-A lányom is (8 hós) szokott egy pontra nézni, és vigyorog.

-Én sokszor érzem, hogy apósom itt áll a hátam mögött. Nem látom, de érzem!

-Sógornőm egyedül volt a házban, ránézett az ajtóra, és meglibbent a függöny. Kiment az előtérbe, és a konyhán levő függöny is meglibbent, mintha valaki elment volna előtte. Senki nem volt a házban, csak ő egyedül...