Tényleg annyira kevés 28 hónaposan 11 kg egy kislánynál?
Kislányom 20 hónaposan volt 10,5 kg. Én sem láttam vékonynak, de azért aggasztott a súlya. Nála bebizonyosodott a felszívódási zavar. Most 2,5 éves és 13 kg, gyógyszer mellett kezdett gyarapodni.
A felszívódási zavart nem vérből nézik, hanem székletből. Amúgy jó gasztroenterológus már a kaki állagából megmondja, ha ez a baj. Lazább széklet jellemző és jellegzetes szag.
Én 6 évesen voltam 15 kg. Picike voltam, vékonyka, pehelycsontú. Alig akartak suliba engedni.
Most 36 éves anyuka vagyok, igaz, nem nőttem nagyra, mert 155 cm vagyok, terhesség előtt voltam 45 kg, szülés után vagyok most 48-49 kg.
Szintén 28 hónapos kislányom van és ő is 11 kiló :)
Állandóan eszik, de nem hízik. Ehhez azért hozzá kell tenni, h volt ő ennél több is, de egy egy hetes betegség alatt fogyott egy-másfél kilót, azért lett ennyi. Még így is határon belül van (vmi táblázatot néztem a múltkor mert én is aggódtam).
Bár a bölcsi miatt sokat betegeskedik, és meggyőződésem h ha felszedné azt az egy elveszített kilót, kicsit erősebb lenne, de jó étvágyú, jó kedvű kis csajszi és ez a fontos.
a kislányom most volt 3 éves nem rég és 11 és fél kiló.
én azt mondom hogy egy vérvétel nem árthat!hamar elfelejti majd.illetve ha szükséges kivizsgálás.de ezt egy gasztroenterológus majd jobban tudja.
a kislányom se hízott csak minimálisakat illetve székrekedése volt/van.ezért mentünk mi is a gasztróra és ott kiderült hogy tejfehérje érzékeny.valószínű ezért nem hízott.ezvolt tavaly májusban.és azóta több mint egy kilót hízott.
de ezzel nem megijeszteni akartalak!!!de az a biztos ha doki is látja.inkább legyen egy felesleges utatok...
de egyébként alkati kérdés is lehet.az én lányomnál az is ,a családban több vékony emberke van.
de ha meg azt nézzük hogy a lányom 3 évesen 11.5 kiló akkor nem kevés a te lányodnak 2 évesen a 11kg.
Na azért akinek nagy babája van, ne nézze már a kicsiket mind betegnek. Nekem inkább az nem normális, hogy egy 1 éves gyerek 11-12 kg. De mindegy.
Nincs semmi baj a babáddal kedves kérdező, az én kislánykám 3 éves volt novemberben, és 12,4 kg. Ehhez 90 cm, és jó kis combocskái vannak, nem vékony egyátalán. És sokmindenben előrébb jár mint a társai. Pont most nézem a könyvét, ő is 11 kg és 82 cm volt 28 hósan. :-) Ja és én is ekkora voltam annó, 6 évesen 16 kg voltam, nem mehettem iskolába, ezért vagyok évvesztes. Ja és 8.ban már 160 cm és 58 kg voltam. Szóval tök átlagos alkat,sőt inkább husis. Anyu mindig azt mondta, hogy ha tudná ki volt aki nem engedett suliba annó, elvinne hozzá és megmutatna neki. :-)
Genetika az egész és az se mindegy, hogy fiú vagy lány. Az ikerfiaim másfél évesek, még ők se tartoznak a nagy babák kategóriájába, de a lányomhoz képest igen: 9600 és 10600 gr-ok, 80 és 82 cm-ek kb. Lehet nyárra elérik a lányom és igazi kis hármasikreim lesznek. :-)
Ja és a lányomtól vettek annó vért, mert már miatt kórházban voltunk, és nem találtak semmi baját. Kapott kis vasat, de nem változott semmi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!