Ki tudom valaha engesztelni a fiam? Mikor fog megbocsájtani?

Attól, hogy nem mutatja, szeret Téged. De hozzá lett szokatva, hogy akármit csinál szó szerint Te mész hozzá pitizni meg bocsánatot kérni. Neki is meg kell tanulnia, hogyha rosszat csinál, akkor utána bocsánatot kell kérni, egy puszival, vagy simivel.

Ma viszont lehet nem volt elég fáradt az alváshoz. Ezt viszont tényleg nem tetted jól, hogy bevágtad a kiságyba, amit nem tudom hogy kell értelmezni, remélem nem úgy, hogy bedobtad. Át kell gondolnod azt is, hogy miért bünteted őt. Mert ez például nem egy halálos bűn. Az én kis fiam is has és fogfájós volt. Most is szenved a foga miatt. Sokat is sírt kicsiként, most meg dacos, hisztis. Nehezen alszik el, ilyenkor 2 megoldás van, vagy hagyom még had fáradjon vagy beteszem a babakocsiba és a friss levegőn elalszik.

En meg az tmondom neked, hogy ne legyen lelkiismeret furdalasod. Nincs abban semmi rossz ha a gyerek latja, hogy neked nem tetszik valami. Egy kisgyereknek is joga van tudni, hogy ha az edesanyja merges valamiert, banatos vagy nem tetszik neki valami. Az erzeseinket soha nem szabad titkolni a gyerek elott. Miert is kene? Felre ne erts nem azt mondom, hogy kiabalj, orjongj, csapkodj hanem igenis egy hangos szoval hatarozottan kozolheted vele, hogy "most mar ideje alduni mert anya merges" vagy "nem tetszik nekem, hogy megint nem akarsz aludni". Semmi rossz nincs abba, ha egy gyerek latja az erzeseidet es tisztaba van vele, hogy hol a hatar, mikor lesz merges anya. Nem kell egyaltalan egy gyereknek abba a tevhitbe felnonije, hogy az edesanyat soha semmi nem batja, mindig boldog es torhetetlen.

Az en ferjemnek is vegtelen a turelme. meg tudom szamolni az egyik kezemen a fiam hanyszor hozta ki ot a sodrabol. Ennek ellenere nem hiszem, hogy barmelyikunket is jobban szeretne. Emiatt ne aggodj. Legy oszinte a gyerekeddel es ha valami zavar, bant es nem tetszik akkor nem kell magadba folytanod. Semmi rossz nincs abba, hogy tudatod vele, nem tetszik neked valami. Ne aggodj, szeret nagyon a kisfiad. :)

szerintem ott rontod el a dolgot hogy félsz töle.

Az írásodból is érezni, hogy itt nem anya-fia kapcsolat van ahol anya fönök és megmondja mi a pálya, hanem a gyerek a fönök aki kiossza az anyját már másfél évesen.

egy másfél éves gyereknek egyetlen egy személy van az életében az anyja, akire számíthat. (habár apa is lehet ngyon közeli, de ha nem ö van vele egésznap akkor ö csak másodlagos személy). a gyermeknek még foggalma sincs büntetésröl, vagy ilyesmi, nem mérges rád. ahogy írtad aki veri a gyerekét is ott is a gyerek szereti az anyját mert nincs más, nem lát mást, nem ismer mást. neki ha elmész egyedül boltba még egy örökkévalóság, mert nem ismer idöt.

szóval nálatok nem büntet a gyerek, hanem a dac korszak jellemzöje hogy amit nagyon akarunk annak az ellenkezöjét csinálja. te meg még könyörögsz és félsz is töle, így gyermeknek normál viselkedéssel direkt ellened van.

én nem pitiznék, nem könyörögnék, ha megakarod ölelni, te vagy az anyja oda mész megöleled. ha ez egy pillanat pillanat nem kell eröltetni, de érezze hogy te vagy a fönök.

nálunk is most nagy az apa kultusz, de ez nem baj. attól még én vagyok az anyja engem szeret.

te meg ne terülj le a gyereked elött, légy anya és ne valaki aki fél a gyerekétöl.

elképzelem hogy majd 30 év múlva a gyerek oda megy kér pénzt, ha te meg nem adsz lekver egy óriásit, te meg könyörögve adod neki hogy elfogadja.

Szerintem ő már elég okos ahhoz, hogy tudja, hogy ezzel mit ér el: bűntudatot anyában, aki utána engedékeny és kezelhető lesz. Hát persze, hogy büntet! Szerintem ne foglalkozz vele, mintha mi sem történt volna. Ha nem most, de a következő alkalommal rá fog jönni, hogy ezzel nem ér el semmit.

Egyúttal apával üljetek le beszélni, persze, hogy ő az Isten, ha nála nincsenek szabályok. Így belőled csinál feketefenekűt! Tessék közös szabályrendszert alkotni, és ahhoz mindkettőtöknek minden esetben ragaszkodni.

Szerintem nincs semmi baj! Néha kiabál, vagy erélyesebben szólni nem nagy bűn.

Az apa azért "kedvenc", mert keveset látja és az csak pozitív.

Maradj következetes.

Nézd meg nem vársz-e túl sokat a kisfiadtól és hidd el szeret!

Amikor az én 1,5 évesem hisztizik mert nem lehet vmit csinálni, és nem tudom lehiggasztani be szoktam tenni az ágyába, ott van cumija, megnyugszik és nincs hiszti tovább.

Valószínűleg egészen mást fogok írni, mint amire számítasz.

Én az alapvető problémát abban látom, hogy az önértékeléseddel van baj.

A leírásod alapján nem gondolom, hogy gyakrabban elszakadna a cérnád, mint más anyukának (sőt! :o)

A probléma pedig nem az, hogy a gyermeked utálna, vagy büntetne, hanem hogy Te "utálod magad", vagyis elégedetlen vagy saját viselkedéseddel, és utána (hetekig) sugárzod ezt a gyermekedre. Ő ezt megérzi, ezért lesz távolságtartóbb, és nem azért mert nem szeret.

A gyermekeinket "jól szeretni" akkor tudjuk, ha saját magunkat is elfogadjuk és szeretjük. Ez azzal jár, hogy el kell fogadni a tökéletlenségünket.

Nem baja az, ha a gyerek néha tapasztalja, hogy a szülőknek felmegy az agyvize, hiszen ha felnő, akkor sem lesz ez máshogy a világban. Meg kell tanulni bánni az indulatokkal is. Ráadásul kisfiad lassan belép a dackorszakba, tehát ez most könnyebb nem lesz.

Apa és anya gyerek-kapcsolatát pedig nem szabad hasonlitgatni egymáshoz, mert sosem egyforma. De ez nem is baj. Hiszen az egyik apa a másik anya. Kiegészítik egymást a nevelésben.

Amit célszerű apával közös nevezőre hozni, az az, hogy mit szabad a gyereknek és mit nem, mert ha nagyon különböző szabályok vannak, azzal tényleg össze lehet zavarni őt, tehát az alap kérdésekben össze kell hangolni, de a "finomságok" mindig is különbözni fognak, és ez nem baj.

Nem tudom, mennyi szabad időd van, de talán jó lenne, ha tudnál kikapcsolódni menni néhányszor, akár egyedül, akár apával kettesben, ha meg lehet szervezni.

Kicsit ki kellene a "görcsösségedből" jönni, és hidd el, a kisfiadnak Te vagy a legjobb anyuka!

Nekem elég szigorú volt mindig az anyukám, és apu pedig engedékeny. Mindkettőjüket nagyon szerettem mindig. Tudom, hogy mások, de bennem még sincs meg az, hogy anyukámat kevésbé szeretném, mert szigorú és szabálykövető volt.

Nem tudom pontosan mit teszel, de alapvetően azért, mert szabályokat állítasz és a hisztit nem tűröd, még nem leszel rossz anya, és a gyereked sem fog utálni. Csak tudni fogja, hogy nálad hol van a határ.

Én is elég következetes és szigorú vagyok, egyszer már én is kétségbeestem, hogy lányom így biztos nem fog szeretni, de akkor a barátnőm megkérdezte, hogy mi van te nem szereted anyukádat? De igen, szeretem.

A szigorúság önmagában még nem bántás. Ha kitartó vagy, következetes és megfelelőképp szigorú (tehát nem esel át a ló túl oldalára), akkor nem fog téged utálni.

Az pedig, hogy sírós gyerek volt (mint a lányom is - kegyetlen volt, amit művel) csak megerősít téged!

Még mielőtt összeroppansz, tisztáz magadban, hogy pontosan mit nem szeretsz önmagadban, a viselkedésedben a fiad iránt, és ülj le a pároddal beszélni, hogy a nevelésben ne térjen el a véleményetek (módszeretek lehet más, csak ne két úton közlekedjetek).

Fel a fejjel, mindenki követ el hibákat!

S nem az a rossz anya, aki követ el hibákat, hanem az akinek ez már fel sem tűnik!

Figyi, szerintem nem kéne hogy bűntudatod legyen!!!Tudom milyen, mikor órákon keresztül csak búg a gyerek, meg sír, meg nyöszörög, az én fiam is ilyen(16 hós), ugyan úgy átmentünk hasfájásos nem alváson, fogzáson.

De nem érzek bűntudatot, ha rákiabálok, vagy ráverek a fenekére, mert tudom,hogy nem dühből kapja,hanem nevelő célzattal.

Szerintem nem kéne, hogy engesztelgesd,meg udvarolj neki.Ne legyen bűntudatod,és ne is éreztess ilyet mert azért kell neki udvarolni,mert neki ugye rosszul esett, kiakadt, és rajtad is azt látja, hogy nem kellett volna.

Igenis vannak helyzetek mikor nem lehet egy gyerekkel hímes tojásként bánni, és ő nem lehet ezért felháborodva!!Amikor felkel és látod rajta, hogy be van sértődve ne foglalkozz ezzel!!Ne érezz, hogy megbántad,mert akkor soha nem fogja megtanulni hogy miért neveled...