Anyukák, miért szoktatok elkeseredni, ha szoktatok?

Lehet hülyén fogalmazok,de máshogy nem tudok.Pontosabban az érdekelne hogy kinek mi az otthoni problémája,gondolok itt pl: az anyósra,a párotokra,(persze gondolom mindenkinek az anyagiakkal van a legnagyobb problémája),de mégis mi az ami nyomot hagy a napotokon,vagy a jövőre nézve elkeserítő.

Nekem van egy 2 éves kisfiam,a párommal elvagyunk,imádjuk egymást.Szüleimmel lakunk egy házban,és már érezzük hogy nem jó irányba tartunk pontosan a szülők miatt,anyám mindenbe beleszól,még a gyereknevelésbe is.Semmit nem hagy rám.A házban miénk az emelet (2 háló,fürdőszoba,ebédlő) a lenti konyha közös.A ház most lett felújítva,szigetelve,megcsinálva.Szép is jó is,DE.Pont ez az.Nem mehetünk el lakni úgymond soha,mert akkor mi lesz ezzel a nagy házzal,mi lesz az emelettel,ki fogja lakni,stb.Mindig azt hajtogatja hogy nekik elég csak egy szoba,és hogy miénk az egész ház,de így,minek?Nincs szabad terünk,se privát szféránk.Számtalanszor akartam már megbeszéli ezt velük,hogy hagyjanak egy kicsit,hogy mi is tudjuk élni a saját kis életünket,de anyám szerint nem úgy van ahogy én gondolom.Ja amúgy ő mindig mindent jobban tud,beszélgetni nemigen lehet vele,mert csak ő és csak magáról beszél,sose hallgat meg,nem figyel rám.Valahol nem direkt csinálja de .... , ő egyszerűen ilyen.De már nem bírjuk sokáig.El tudnánk menni bárhová,bármi elég lenne.De ha elmennénk üresen hagynánk a házat,így próbáljuk elviselni,de ez nem a mi életünk így.Hát ez az én bajom,kíváncsi lennék titeket mi nyom.