Anyukák, miért szoktatok elkeseredni, ha szoktatok?

Nálunk az anyagi probléma ami elkeserítő. Azt hittem holnap már utalnak, erre csak kedden....párom sokat dolgozik maszekban, de annyira drága lett minden...

Minket ez szomorít el.

Nehéz lehet nektek, de az a jó hogy nem albérletben laktok, én esélyét sem látom egy saját lakásnak.

Hát, ha elmentek, akkor kénytelen lesz eladni ő is a házat. De a mai világban egyedül nagyon nehéz, szóval én örülnék, ha a nagymamákkal lakhatnánk.

Mi anyósommal elég jól kijöttünk, de inkább a sógornőm miatt költöztünk el. Nagyon nagy házban lakunk, nem is kéne ekkora, de ezt tudtuk akkor jó áron megvenni. Most meg elég felfűteni, kitakarítani.

Engem főleg az anyagi gondok keserítenek el, hogy el kéne adni ezt a nagy házat, és venni egy kisebbet, dehát most nem lehet ingatlant eladni.

Meg nagyon sokszor vagyok egyedül, mert a párom nagyon sokat dolgozik, nagyon kevés pénzért. Engem főleg ez készít ki, ha a gyerekek rosszalkodnak, sokszor emiatt van kevesebb türelmem hozzájuk. 2 és 4 évesek. De 3 hónap múlva megyek vissza dolgozni, talán akkor jobb lesz.

Ha már a szülőkről van szó, akkor engem inkább anyukám közönye borít ki. 3-an vagyunk tesók, de inkább csak a húgomat szereti. Unoka csak tőlünk van, hangoztatja is mindenkinek, hogy mennyire szereti őket. De ez abban merül ki, hogy hord egy fényképet a tárcájában. 2-3 havonta találkozunk, ennyire érdeklik őt az unokái.

Most lesz pl. farsang, szép jelmezt csináltam a lányomnak. Mondtam anyunak, hogy jöjjön el ő is, nézze meg. Erre az volt a válasz, hogy:

-Majd ha nem lesz más dolgom.

Engem ez keserít el nagyon. Apu 3 éve halt meg, anyósom tavaly. Ez meg a legrosszabb, erről inkább ne is beszéljünk. Szóval nálunk senki nem szól bele a gyereknevelésbe, az biztos.

Hát, tökre nem tartozik ide, de én most ezen keseredtem el:

ma vittem a kislányomat a 2 hónapos oltásra, le is mérték, és hát két hete volt 4910 gr, most 4930, vagyis jóformán nem hízott. Szopik, de kap tápszeres pótlást is,emiatt nagyon bizonytalan vagyok, főleg, hogy van mellette egy 20 hónapos fiam, akit szintén csak így tudtam szoptatni. Olyan elkeserítő! Egész nap szoptatok, fejek, tápszert keverek, közben meg úgy érzem, a fiammal sem foglalkozom eleget.

A férjem már két napja nincs itthon (munka)lehet ma sem ér haza, ez is betesz amikor egész nap egyedül vagyok a gyerekekkel. Úgy érzem, kevés vagyok nekik.

Na meg a pénz...iszonyat, minden mennyire drága lett. Nem tudom, mi lesz velünk így, pedig a férjem viszonylag jól keres. De még a baba után is csak a családit kapom, a gyest remélem ebben a hónapban már utalják.

Huhh, köszi hogy panaszkodhattam kicsit:)

Ami elszomorít, lehangol?! A családom. :( Vagyis hogy nincs. Édesanyám pár éve meghalt, apám nem kiváncsi ránk, egyszer sem látta a fiamat. Férjemmel anyám temetésén találkozott egyszer. Testvérem nagyon sokszor átvert, ő volt az utolsó, akiben bíztam, hogy még nekem is van családom. De nagyon sokszor kihasznált, hazudott, átvert, úgyhogy inkább megszakítottam vele a kapcsolatot. Nagymamám van még, őt nagyon szeretem, de nagyon ritkán láthatjuk, messze lakunk.

Vannak még rokonok, unokatestvérek, nagynéni, stb., akik ugyanúgy nem foglalkoznak senkivel és semmivel. Egyik család a szakadék szélén, alkoholizmus, ilyesmi.

DE ami öröm, hogy férjem családja egyszerűen csodálatos. Minta család. Még ükije is van a fiamnak. Első perctől fogva örömmel fogadtak.

Sajnálom a helyzeteteket, nem lehet könnyű. Én imádtam anyut, de tudom, hogy soha nem tudtam volna vele élni, pedig nagy háza volt, lehetőség lett volna. Nem tudok sajnos tanácsot adni. :(

Szia!

Engem az keserít el, hogy nem érzem magam hasznosnak. Ez alatt azt értem, hogy munkamániás voltam és vagyok. Szeretek itthon lenni, szeretem a kis fiamat, most várjuk a tesót. De én nem az a fajta anya vagyok, akit kielégít az, hogy otthon minden rendben. Nekem kell az, hogy használjam az agyam, hogy érezzem fontos vagyok, segítek másoknak és fontos amit csinálok. A családom is úgy van vele, hogy inkább megcsinálnak mindent helyettem, csak legyek nyugodtan benn a házban a kicsikémmel, pedig mi ketten Benedekkel nagyon jól tudunk kertészkedni.

Azt hiszem én is csatlakozom, a 'panaszkodók' köréhez, igaz az én problémám másból adódik sajnos.

Soha nem éltünk nagy lábon, de a számlák ki voltak fizetve enni volt mit, egy kicsit spórolni is tudtunk mert szükség volt rá mivel nem jött a bébi.

Aztán kismama lettem, jött a válság egyre nehezebb lett anyagilag, de úgy voltunk vele amíg együtt vagyunk nincs baj majd csak lesz valami. Aztán júniusban meghalt a férjem és itt maradtam(az akkor másfél éves) a fiammal egyedül. Nagyon nehéz...mind fizikailag, mind lelkileg. Próbálok munkahelyet találni, de mostanság ez nem megy olyan könnyen mint régebben. Lakáshitel hatalmas ház(kettőnknek) anyukámék, anyósomék, próbálnak segíteni, de anyagilag egyikőjük sem áll úgy sajnos, és a közös bajunkon kívül még ez is bosszantja őket.

Próbálok pozitív maradni, de hullámvölgyeim vannak, főleg amikor a boltba sem tudok elmenni kenyeret vagy tejet venni...a kisfiam most besegít a háztartási kiadásokba ugyanis szobatiszta lett(éjszakára még azért kell a pellus)

Remélem mihamarabb alakul valami jobbra a helyzetünk mert nem tudom meddig bírom még...

Ne haragudjatok, hogy hosszúra sikerült, de ettől a kis írástól már egy picit kiadtam magamból egy kis adag 'gondot'.

Szép estét mindenkinek!