Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Fiatokat járatnátok néptáncra?

Fiatokat járatnátok néptáncra?

Figyelt kérdés
Egyik anyuka azt mondta nekem, hogy ő valami fiúasabbra járatná.1 éve jár, már voltak fellépni is, nagyon tetszik neki. Tény, kevés a fiú. Rosszul esett amit mondott, közeli ismerős.
2012. jan. 4. 19:54
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
A néptánc mitől lányos? Hülye az az anyuka! Nyugodtan járasd, azt fiúk is csinálják!
2012. jan. 4. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszokat. Kicsit helyrebillentettetek. Már egész elkeseredtem.

Ő még kicsi, ovis, sokat nem tud dönteni. De mivel ez van lehetőség , szerencsére imádja.

Azért kezdtem kiscsoportban járatni, mert rettentő visszahúzódó volt, senkivel nem állt szóba. 1 év után már közönség előtt szerepelt. Hatalmas előrelépés ez. Nem is hittem, hogy ennyit segít.És virul az arca annyira szereti, hogy őt is nézik sokan. Hihetetlen.

Másrészt azért is vittem, mert ez egy elég zűrös környék, mint ahogy az ovi is. :( Akartam, hogy céltudatos társaságra leljen szert, legalábbis a lehetőség ott van, aztán majd kiderül. Félre ne értsetek, nyilván sport, tánc stb nélkül is lehet céltudatos társaság, de ezen a környéken nem sok reményt látok rá. Persze így is megtalálhatja a rossz társaságot vagy a rossz társaság őt. De ha csak esélyt adhatok neki, hogy ne így legyen, hát megteszem. És itt ez a néptánccsoport jelenti ezt az esélyt. Van is ott egy nagyon édes kis barátja, aminek örülök. Az oviban viszont mostmár agressziót is tanul. Nem lehet ettől megvédeni, tény, de hátha lát mást is, akkor talál egy jobb példát magának...

remélem úgy nagyjából lehet érteni mit is akarok írni, kicsit összevissza lett.

Majd később sulisoknak van foci, azt is kipróbálhatja aztán majd dönt.

De én örülök, hogy van amit ovi után nagyon vár,hogy menjünk. Szóval tényleg nem fog érdekelni ki mit mond. Tény, nem lányos, csak itt furán gondolkoznak az emberek. Remélem egyszer sikerül innen elköltözni.

2012. jan. 4. 21:43
 13/24 anonim ***** válasza:

Ugye abban a csoportban nem Ő az egyetlen fiú??Ezen már elgondolkoztál?

Tehát más anyuka is úgy gondolkozik,ahogy Te.

És ne dőlj be az irigykedőknek.

2012. jan. 4. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:

Megkérdezhetem merre gondolkodnak ilyen furán az emberek? (nem kell persze konkrétan, csk úgy nagyjából, megye vagy ilyesmi)

köszi!

2012. jan. 4. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:
100%
Mindenképp járatnám, ha szereti és sikerélményt ad neki. Nemcsak művészeti jellege, hanem a mozgás miatt is. Szociálisan is előnyére válik.
2012. jan. 4. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 anonim ***** válasza:
100%
Igen - A férjem is járt :))
2012. jan. 5. 06:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 A kérdező kommentje:

Hajdú Bihar megye.

Kevés a fiú, nagyobbak között vannak, de abszolút fiús alkatok :) Gondolom a férjed is az!

Tudom én ezt mind, csak az embert néha elgondolkodtatják más beszólások. Nem is értem miért :-) Köszönöm a válaszokat! Nagyon!

2012. jan. 5. 07:26
 18/24 anonim ***** válasza:
100%

Láttam már néptácos fiúkat, férfiakat, meg kell mondjam, nekem az a benyomásom, sokkal férfiasabbak, mint a mai átlag pl. tizenéves fiúk, akik frizurát készítenek maguknak minden reggel, és szemmel láthatólag rengeteget foglalkoznak a külsejükkel, hogy meddig lógjon a fenekükön a nadrág és mennyire tapadjon a combukon. Szerintem ne hagyd magad befolyásolni, járasd a kisfiút néptáncra, ha neki is tetszik, mert szerintem a néptánc szuper dolog, egyszerre sport és szórakozás, mert nem olyan "izzadságszagú" mint köröket futni, mindenféle izmokat megdolgoztat, de egyben kultúra is, agy is kell hozzá, és nem utolsó sorban viselkedéskultúrát, értékeket tanulnak belőle.

Nekem ugyan lányom van, de imádkozom, hogy ha nagyobb lesz, akarjon néptáncolni.

2012. jan. 5. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
Nem értem mi a lányos a téptánvban ?! Nekem 2 fiam van és remélem, hogy legalább az egyik fog járni.
2012. jan. 5. 08:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:

Járjon.

-szereti

-barátokra lel

-megvédheti a rossz társaságtól

-sport, mozgás

-önfegyelem

-sikerélmény

-utazás

-később csajok, buli

Ez mind igaz, hol itt a kérdés? :)

Olyan klasszul leírtad, hogy eddig is mi mindent kapott a népitánctól a kisfiad, ne hagyd, hogy értelmetlen beszólások eltántorítsanak benneteket attól, amiben örömötök telik!

2012. jan. 5. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!