Kinek mi a véleménye a suttogó könyvekröl?
Én elajándékoztam a könyvemet.
Olvasgattam ezt-azt belőle, és biztos van, akinek be is válik, pl. az altatásnál számomra voltak jó ötletek, csak babámnak nem tetszett. :)
Igazából hamar rájöttem, hogy én vagyok a gyerek anyja és nem a könyv. :):):)
Szóval úgy értem, az anyai megérzéseim és a babám jelzései sokkal fontosabbak és célravezetőbbek voltak, mint a könyvben leírtak.
Legalábbis nekem.
Nekem nem vált be a könyv, valahogy nem tudtam magamévá tenni a tanácsait, de végülis nem veszítesz vele ha elolvasod. Ha elolvasod, és nem jön be, akkor is legfeljebb szélesedik a látóköröd.
Én rájöttem legalább, hogy nem minden baba egyforma, és a könyvek tanácsnak, ötletnek jók, aztán majd a baba eldönti neki mi a véleménye: :)
Nézd, nekünk első gyermekünk van, aki 4 hónapot töltötte most novemberbe. Elkezdtem olvasgatni még augusztus vége - szeptember elején a könyvet (elsőt). Úgy gondoltam, hogy mivel sok jót hallottam róla (csak jót!), így nekünk is biztos befog állni.
Nekem nem igazán tetszett. Őszintén szólva semmit sem követtem abból a könyvből. Talán a szoptatás téma miatt még stresszesebb lettem, bár ez szerintem anélkül is megvolt. Annyira vágytam a 'tökéletességre', hogy én legyek a 'legjobb'.. erre lányom 6 hetesen abbahagyta a szopást. Fejhettem neki a tejet 3 hónapos korában + tápszer kapott kiegészítésként, aztán már végképp.. na mindegy is, nem ez most a téma :))
Szóval visszatérve: én semmit nem használtam fel a könyvben leírtakból. Mégis 4 hónapos a lányom, aki átaludja az éjszakát, 5 perc alatt bealtatom, eszik normálisan napi 5× és már (orvosi tanácsra) gyümölcsöt is elkezdtük (székletproblémák és drasztikus fogyás - durván bukta vissza az ételt és ezekre semmi sem hatott - miatt)!
Szépen fejlődik, egészséges, vidám és életerős.
Ha van szabad egy heted, akkor érdemes átolvasni, hátha neked bejön..
Úgyhogy, vagy rohdt jól csinálok valamit, vagy a gyerekünk természete, "gondolkodása'" a dolgok menetéről nagyon jó (sztem az utóbbi).
Ha kell nagyon szívesen elküldöm neked. Valahogy megvan még a gépemen mind a két kötet.
Én csak a 2. részét olvastam, de nem sok használhatót találtam benne. Mintababáknál biztos bejön, de nálunk nem.
A napirendet nem te fogod kialakítani, hanem a baba magának. 3-4 hónapos korra beáll magától. Persze picit tudod módosítani, pl. fürdés, séta időpontja. De nyilván akkor fog aludni, amikor álmos, akkor fog enni, amikor éhes. Nem amikor anyu akarja.
Tápszeres babáknál lehet, hogy bejön, de a szoptatott babákról halvány dunsztja sincs. Ugyanis ott nem szentírás a 3 óránkénti etetés. A baba 1,5 óra alatt megemészti az anyatejet, szóval lehet, hogy sokkal gyakrabban kér majd enni.
Szerintem nem nagyon érdemes ilyen könyveket olvasni. Inkább csak összezavar. Minden nőnek vannak ösztönei, azokra kell hallgatni. Én pl. rögtön mellre tettem volna a babát, amikor csak sírt, de sok szakirodalom szerint ezzel elrontod, mert akkor nem tanul rendet, sőt, még hasfájós is lehet. Ellenben a védőnőm azt mondta, hogy nyugodtan tegyem mellre gyakran. Hát, kinek higgyen az ember?
A második gyerekemet inkább ösztönösen gondoztam, sokkal nyugodtabb baba lett. Nem kell az ilyen napirend dolgokat erőltetni 1 éves kor alatt.
14:04-es válaszolónak: Azért nagyban cáfolom a válaszodat, mert amit leírtál, nem tartom a valóságnak megfelelően pozitívan. A félreértés elkerülése érdekében most tisztázom, hogy NEM vitatkozni akarok, nem áll szándékomban.
Csak egyet tudj azért: Az én Gyermekem anyatejes volt 8 hónapig, és bizony 3 óránként evett,aludt, persze volt amikor 2-2,5 óránként. Na de, a napirendet, azt igenis a szülő határozza meg, nem a gyerek! Mert ha ilyen engedékeny vagy, akkor tök mindegy mikor eszik, alszik, igaz? Ha én ezt hagytam volna, akkor már szerintem a ház tetején laknánk a párommal. Most 3 éves, és megvan mikor mit csinálunk. Este pl. 8, fél9-kor már alszik, reggel 7-ig. Ha hagynám, éjfél, 1 óráig is ébren lenne. Szóval csak azt akarom jelezni, hogy nem a gyerek irányít, hanem a szülő, mert ha fordítva, akkor kezdődnek a gondok...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!