Egy nulla szülő vagyok? Mit tegyek?

Szerintem az egyetlen probléma az, amit már előttem is pedzettek, hogy a lányod érzi Rajtad, hogy parázol az egésztől, és mivel amúgy meg erős lelki egység van köztetek, ezért át is veszi a hozzáállásodat, és kivetíti egyfajta félelembe, hogy nem jössz érte.

Azt nem hinném, hogy nagy segítség, hogy állandóan ismételgeted, hogy "persze hogy érte mész", mert ezt már sokszor megtetted.

Más oldalról kellene közelítened a problémát (amivel mellesleg biztos nem vagy egyedül!) Először is el kell hinned, hogy a lányodnak jó az oviban. Aztán ezt az érzést/tudást át is kell adnod neki, hogy magáévá tegye. Én például sokat meséltem a lányomnak, mielőtt ovis lett (de már tudtam, hogy járni fog), arról, hogy milyen volt, amikor én jártam oviba. (Mondjuk nem volt olyan nehéz, mert én szerettem tényleg) Elmeséltem, hogyan zajlott egy napom, milyen játékokkal játszottam, milyen jó volt a többi gyerekkel stb. stb.

HA megérik Benned ez a nyugodtság (amit ár írtak, hogy ez az élet rendje), akkor a kislányod is érezni fogja, és megváltozik a viszonya.

Szeptember óta még nem telt el sok idő, szóval normális, hogy még nem szokta meg.

Esetleg amíg nem dolgozol, nem tudod ebéd után elhozni? Úgy könnyebb lenne mindkettőtöknek.

Aztán meg próbáld elfoglalni magad, amíg nincs veled, találj értelmes tennivalókat, és ne rajta járasd az eszedet.

Az óvónénikkel meg próbálj meg beszélgetni. Ne vádlóan, inkább "behízelgően". Az ő szakmai tapasztalatukra hivatkozva kérd meg, hogy segítsenek nektek 8amúgy is ez a dolguk). Kérdezd meg, hogy mit lehetne/kellene máshogy csinálni, illetve mit tehetsz Te, hogy jobban menjen a dolog.

Kitartást! Biztos nem egyszerű, de menni fog, fel a fejjel! A kislányod érdekében!

Szia!

Először is szedd össze magad egy kicsit!

Dettó ilyen volt a fiam az oviban, állandóan sírt, félt, hogy nem megyek érte.Fogalmam nem volt, hogy jut eszébe ilyesmi, haragudtam rá is, magamra is, de aztán megvilágosodtam:) Soha egyetlen napot sem töltöttem nélküle, soha nem volt mással rajtam kívül, még a nagyinál is ott voltam vele én vagy az apukája.Egyszerűen derült égből villámcsapás volt neki, hogy otthagyom az oviban, hiszen pár órát leszámítva mindig együtt voltunk.

Nálatok is ez lehet a gond, a fiam most 4 éves és imádja az ovit, vannak már barátai, szóval megszokják ezt is, de ahhoz Neked is változni kell.

Soha ne faggasd, hogy miért sír, miért nem érzi jól magát az oviban vagy mit csinált ott, miért nem játszott stb.Nálunk az vált be, hogy amikor érte mentem, elmeséltem neki, hogy én mit csináltam, mit főztem neki stb.De tőle soha nem kérdeztem semmit!!!Aztán idővel ő maga nyílt meg és mesélt néhány dolgot az oviról, de én soha nem faggattam.

Légy türelmes, erős és ne mutasd a gyereked előtt, hogy Te is rosszul viseled az elválást!