2-3 éves gyermeketekre adtok ilyen időben sapkát?
Néha kéri a baseball sapkát, amúgy nem.
Ma egy szál hosszú ujjú felsőben volt lent. Láttam gyereket pulóverben és PUFIMELLÉNYben!!! Azt hittem rosszul látok. Szerintem ennyire nincs hideg.
Nem adtam rá sapkát, egyedül az atlétát bánom, hogy nem adtam rá, csak hujjú vékony felsőt. Most is megyünk ki, és esti hazaséta miatt viszek egy sapát, ha nagyon lehülne az idő(de a papától 8nál előbb nem is tudunk eljönni)
Fújt a szél ugyan de, ez "semmi" se volt, annyira hideg se.
Néha azon agyalok, hogy akik 18-21fokban már tundrabugyit adnak a kicsikre, azoknál télen mi van?
Azért egy vékony nyári sapka olyan orkánszélben, mint itt volt nem minősíthető tundrabugyinak.
Amúgy sosem öltöztettem túl a gyereket, nem is tervezem, de az a véleményem, hogy felnőtt ember ésszel fel tudja mérni, hogy az adott időjárásnak melyik öltözék a megfelelő.
Nálunk olyan idő volt, hogy elkelt a sapka - kizártnak tartom, hogy ettől rosszabb lennék, mint bárki aki nem adott rá sapkát. Sőt, amikor elállt a szél, én is levettem róla, pedig a fok nem ment feljebb.
És vagyok olyan galád, elvetemült anya, hogy nyáron is adtam rá kalapot, a nap ellen - főleg mivel rajtam is volt kalap. Nahát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!