Hogyan értetnétek meg a férjetekkel, hogy jobban kell figyelni a gyerekre? Kiszaladt 2,5éves kislányunk az útra, miközben férjem vigyázott rá, csak ő éppen mást csinált.

Szerintem lehet, hogy ő is ugyanannyira megijedt, és hibáztatja magát, csak beszélni nem akar róla... Nem?

Nem ismerlek titeket, őt sem, így csak ötletelek, de lehet, hogy egyszerűen szégyelli és sajnálja, ami történt, és talán nem kéne még tízszer a fejéhez vágni, mert tudja magától is.

De persze te ismered, ha tényleg ilyen felelőtlen, az más dolog.

Csak abból indulok ki, hogy amikor én hibázok, akkor tudom magamtól is, és nagyon-nagyon rossz, ha valaki ezerszer elmondja, hogy "lám, milyen hülyeséget csináltál!"...

Második vagyok!

Lányok!

Azért azt a tényt ne feledjük, hogy nem mindegy, hogy mindez hol történt. Ha egy forgalmas úton, akkor rá lehet húzni a felelőtlen jelzőt és a szerencse kérdését. Vidéken a gyerekek zöme az úton játszik. Itt íratlan szabály, hogy a gyereknek van elsőbbsége. Meg is lincselnek, ha nem figyelsz rájuk. Lakóparkos környezetben szintén. Igen, mindezektől függetlenül jöhetett volna autó, de szerintem a legaggódósabb anyuka is másként figyel a gyermekére különféle környezetben.

Az én férjem a nagy bevásárlóközpontban hagyta el a gyereket. Én a kicsit toltam a babakocsiban, miközben pakoltam a cuccokat, neki annyi dolga volt, hogy fogja a 3 éves kezét. De megbízott benne, hogy ő már nem szökik el....hát egy szempillantás alatt eltűnt. Na ne tudd meg mit éltem át. Ő nem mondott semmit, csak amikor rákérdeztem majdnem én voltam a hibás, odavágta :"de ott volt, nem is érti"és megsértődött. VISZONT! mindezek ellenére napokig szótlan volt, őrlődött...kb 4 nap múlva volt hajlandó beszélni a dologról. Hozzám se beszélt.

Pasik máshogy működnek. Én pár nap múlva közöltem vele, hogy ezzel azt éri el , hogy nem merem majd rábízni. Azóta figyelmesebb. Hozzáteszem, ha csörög a telefonja, hátat fordít a gyerekeknek úgy beszél. Ez annyira szörnyű, nem értem.Sose fordítanék hátat a gyereknek.

Ezek szerint nem csak az én férjem ilyen.

Állunk a buszmegállóban, nyakában a 3 éves gyermekünk. Látjuk, hogy jön a busz, erre ő hátra arc, a buszmegálló tábla felé néz (hogy még véletlenül se lássa a buszt), s áll a járda szélén. Centiken múlt, hogy nem vitte le a fejét a gyereknek a busz visszapillantó tükre. Persze messzi volt az!

Vagy a János-hegyről sétálunk le a hátsó kanyargós úton, a gyerek futóbiciklivel. Én a gyerek előtt megyek pár lépéssel, hogy ha jön egy autó (mert persze egyeseknek a jogsijába eleve benne van a behajtási engedély), a szélére tudjam még időben parancsolni a gyereket. Apa meg hátul morog, hogy miért nem várom meg, mert ő beszélgetni akar.

Vagy sétálunk a járdán, ők elől, én hátul egy másik anyukával és a gyerekével. Megállnak az út szélén, hogy átkeljünk, a gyerek továbbra is a motoron, apa háttal neki és az úttestnek is.

A telefonálok és hátat fordítok, neki is gyakori szokása.

Szerintem ez egyszerűen azért van, mert levés időt tudnak tölteni a gyerekeikkel, így nem is ismerik őket annyira. Másrészt meg férfiak, így képtelenek két dologra figyelni egyszerre.

Hogy hogy tudod neki megtanítani? Az alapszabályokat kell elmondani: sosem fordítok a gyereknek hátat (s példaként felsorolni, hogy ha telefonálok, ha beszélgetek egy ismerőssel az utcán), az utcán két lépés távolságra nem engedem el magamtól, vannak "parancsszavak" (nálunk pl. állj meg mert ott jöhet autó), és igen, nevelem a gyereket, megtanítottam a szabályos, balesetmentes közlekedésre, de gyerek, így bármikor kiszaladhat az útra, eszébe juthat megnézni, hogy mi van a pulton lévő edényben stb.