Mi számít gyermekbántalmazásnak?

Kicsit ugyan szégyellem, hogy belekeveredtem a vitába, depár dolog nagyon kikívánkozik.

Talán nem ugyanúgy éltük meg a dolgokat gyerekkorunkben, ki tudja. Én kaptam párszor a fenekemre, de egy konkrét esetre sem tudok visszaemlékezni, tehát nem hagyott valami mély nyomot. A szüleimet nem a popsira verésért tisztelem, hanem mert tiszteletre méltóak.

Az én édesanyám is pedagógus, magyart tanít. A nyolcvanas években kezdte, amikor már nem volt divat a körmös és társai. Mégsem voltak fegyelmezési problémái soha. Azt nem tudom, ki szokott-e küldeni diákot az óráról, de azt igen, hogy intőt például soha nem adott. Minek? Ha ő az adott helyzetet nem tudja megoldani helyben, akkor már régen megette a fene az egészet.

Mindez azért lehet, mert olyan jelenség, akinek tekintélye van, és ez a dolog kulcsa. Egy gyerek szemében vagy tiszteletre méltó egy felnőtt vagy nem. Ez egy nagyon bonyolult dolog, nehéz szavakba önteni, mitől lesz egy szülőnek/tanárnak tekuntélye és mitől nem (a szülői rész talán könnyebben, de arról is oldalakat lehetne írni, inkább ezt most hagyjuk.)

Mi soha nem kaptunk pofont, nem kiabáltak velünk, mégis tiszteltük a szüleinket. A suliban volt egy 150 centi magas matektanárnőm, alig látszott ki a tanári asztal mögül, soha nem emelte fel a hangját, mégis a légy zümmögését is lehetett hallani az óráján. Tiszteltük, tartottunk tőle és szerettük. A kémiatanár egész órán vörös fejjel üvöltött, idegbetegségében randomra vágott be egyeseket a naplóba, mégis kiröhögtük. És nem tudom megmagyarázni, miért.

A sajátom még csak másfél éves, a vele való tapasztalataim nem relevánsak. Egyvalami talán igen. Az ütlegelésről nem sikerült se szép szóval se büntivel, se kézre csapással leszoktatni, hanem úgy, hogy megtanítottuk simogatni. Azóta nem üt, hanem simogat. Legtöbbet a dédijét, aki nagyon szereti őt, de már öreg, nehezen mozog, és nem tud vele játszani. Én minden alkalommal megkönnyezem őket.

akik lepontozták az írásom (én írtam be az idézetet) akkor ezek szerint ha most elkezdem nevelő célzattal verni a gyerekeket, akkor ügye nem jönnek be számon kérni, mert szerintük elfogadott a gyerek verés?!!!!

én sem azt mondtam hogy hímestojásként kell velük bánni, sőt nagyon sajnálom hogy megszűnt a kötelező katonaság, mert a mai fiúk nem igazán férfiasak, nem tanulnak rendet, tiszteletet stb. de ettől még nem hiszem hogy attól lesz valaki erősebb vagy kitartóbb esetleg talpraesettebb ha gyerekkorában kap néhány pofont, vagy még többet.

az hogy a pedagógusoknak nincs tekintélye, nem a gyerekek miatt van, hanem a szüleik miatt, ők nem tisztelik a különböző szakmákat és ezt tanulja el a gyerek is tőlük

A gyerekek a saját szüleiket sem tisztelik, nemhogy a tanáraikat! És ez éppen a mai neveltetésből fakad.

Bár hasznosnak gondolom a testi fenyítés bizonyos formáit a megfelelő időben és helyben, de én pusztán azért nem alkalmazom a fiaimnál, mert ez az férjem egyik nevelési eszköze, így volt ez az én gyerekkoromban is, anyukám még csak ránk sem legyintett, apám volt a szigorúbb és keményebb. Bár a mai napig nagyon jó édesanyámmal a kapcsolatom, mégis édesapámat tekintem példaképemnek.

Ő az óráin nem azért adott körmösöket, mert nem volt tekintélye, nagyon is volt, de ez akkor egy teljesen elfogadott dolog volt és ő úgy látta, hogy ez egy jó nevelési eszköz. Teszem hozzá, az osztályából mindig sokan mentek tovább reál szakokra, sok orvos, vegyész, fizikus, csillagász lett a tanítványaiból, mert egy megfelelő alapot kaptak apámtól.

Engem is ő készített fel az állatorvosi felvételire, ami első nekifutásra sikerült és nem azért , mert annyira okos lennék.

Nagyon jó pedagógus volt, aki alkalmazta a testi fenyítést is a nevelésben, mert meggyőződése volt, hogy ezzel jót tesz.Hogy ma mást vallanak, az egy dolog, mégis egyre több lumpen ember kerül ki a középiskolákból, akik még 30 évesen is eltartatják magukat, szégyellje magát a mai társadalom, hogy ilyen embereket nevel ki.

Nekem 18 évesen magától értetődő volt, hogy bár tanultam, de nyári munkát vállaltam,és legalább az albérletre valót megkerestem.És most dolgozó emberként, anyaként, magától értetődő, hogy segítsem édesanyámat, aki sajnos egyedül maradt.

A mai laza nevelési erkölcs csak arra lesz jó, hogy szétzüllessze a fiatalságot, a 18 éves már be sem számol a szüleinek az életéről, és majd

Bocsánat, folyt.köv.:

És majd magasról tesz rá, hogy a szülei megöregednek, mert világ életében semmibe sem nézte a munkájukat, ezután sem fogja.

Észhez kéne térni, mert a gyerekeinket nekünk kell megtanítani a megfelelő viselkedésre, tiszteletre!

Simogatás párti széplelkűek! (akiket egyébként irigylek)

Mit csinálnátok mondjuk a következő szituációban: 9 éves fiú, akinek az iskola folyosón a következő hangzik el a szájából irányotokba: K.pd be a f.szom r.hes k.rva, eközben odanyúl és előremozgatja a csípőjét...

????

Vagy egy másik 9 éves, aki pillangókést előrenyújtva rohan egy másik 7 éves fiú felé!

????

Mindkettő megtörtént...és én mindkettőt lecsaptam. Gondolkodás nélkül teszem hozzá.

Mindkettő anyukával elbeszélgettem utána, süket fülek híján a másodiknak az anyját meg is fenyegettem a rendőrséggel, gyámüggyel etc...

Sokan álomvilágban élnek és azt hiszik, hogy csak kis hisztikkel vagy átlagos életkori szükségszerűségből fakadó dacosságokkal találkozik egy pedagógus/szülő/másik szülő. Szerencsére ez többnyire így is van. De ilyen esetekben????

A mi iskolánkban nincs az a tündéri pályakezdő kolléga, aki pár hónap gyakorlat után ne változna vaslady-vé...én sem így kezdtem.

Nézd, az általad említett példák annyira szélsőségesek, hogy nem is tudok rá reagálni. Én lennék az egyik "simogatás párti széplelkű". Nem tudom, a fiam ovis korában fog-e a popsijára kapni, de akár igen, akár nem, sem pillangókést nem fog előrántani, sem az említett mondat nem fogja elhagyni a száját SOHA.

Ezeknek a gyerekeknek nem az a problémájuk, hogy soha nem kaptak ki fűzfavesszővel, sőt, gyanítom, hogy verik őket rendesen. Ez olyan komoly káros környezeti és egyéb problémák miatt van, amire én - lévén, nem vagyok szociális munkás - nem tudok sok okosat mondani. Itt most arról van szó, hogy normális, szeretben élő, többé-kevésbé értelmiségi környezetben megengedhető-e a gyerekek verése. Szerintem nem, rendszeresen legalábbis semmiképp, más szerint igen. A cigányputri vagy a Belső-Józsefváros viszonyai nyilván más elbírálást igényelnek.

Picit elmentünk a pedagógus témába, ezért reagálnék én is, mint tanár. Magamat halmozottan hátrányos helyzetű tanárnak hívtam: fiatal, nő, ének szakkal...

Általános, és középiskolában is tanítottam. Íme a tapasztalat.

A vidéki(falusi) általánosban, ahol a régi szemléletek működtek, alig volt fegyelmezési problémám. Ha szemeteltek, bent kellett maradniuk szemetet szedni például. Ha ilyet a városi iskolában próbáltál volna... Beperelnek a szülők... És igen, a szülőkkel van a gond. Mert mindegyiknek az ő fiacskája az Isten, és hiába volt a tanárnak igaza, csak a gyermeket védte. Míg mikor én pici voltam, sosem volt nekem igazam anyámék előtt, hanem mindig a tanárnak. És ezért akkor sokszor haragudtam, de tiszteletet tanultam... És ezért most hálás vagyok.

vagy: 8 éves gyerektől elvettem a mobilt órán, mert csörgött, majd kértem a gyereket, hívja be anyukát óra végén. (csak kérni szerettem volna anyukát, hogy ő is beszéljen a gyerekkel, nem kell a mobil órára). de mikor anyuka bejött, meg sem tudtam szólalni, már mondta is: Már 45 volt, mikor hívtam... Innentől kezdve mit tudok én tenni?

Középiskola: A gyerekek ütik egymást órán, az hogy hogy beszél, nem is írom le. de mikor azért ment volna fegyelmire, mert órán gyújtogatott, vagy "b.zdmegolt" nekem (!), még nekem kellett volna bizonyítanom... Szóval ezért nem kéne hímes tojásként bánni velük. Mert egy nevelési intézményben már semmi nincs a kezedben, mert ha csúnyán szólsz a gyerekre, azért is beperelnek, mert sérült a kis lelkivilága... És hol jön szóba az én lelkem? Hogy nyugtatót kell szednem a sok h.lye gyerek miatt mondjuk? Vagy, hogy az egész hivatásomtól elmegy a kedvem, amiért előtt 16 évig küzdöttem? Ez mind-mind mindegy manapság.

Konkrétan a témáról: Hiszem, hogy nem kell megütni egy gyereket ahhoz, hogy elérd a célod. Talán egyszer csaptam a gyerekem kezére, azt is bántam hetekig. Pláne, hogy pont semmi haszna nem volt. Ellenben, mikor elvettem a motorját 3 napra... Az én szívem is megszakadt, úgy sajnáltam abban 3 napban.

Na de hogy hangos szó nélkül is meglehessen úszni... Abban nem hiszek. Hiszen a gyerek gyerek. Csak feszegeti a határokat, ezért gyerek. És mi felnőttek, meg csak emberek vagyunk, bizony, hogy előfordulhat az, hogy egy fárasztó nap után egy kisebb hibáért is rákiabálunk, amiért egyébként nem tennénk.

Irigylem az itt író anyát, aki ezt mindig ki tudja kerülni...

Mellesleg kiskoromban egyszer én is kaptam a seggemre egyet. Máig emlékszem. Ledobtam egy labdával a csillárt. Egy család volt nálunk, felnőttek beszélgettek, mi játszottunk, de még akkor is annyira nevettem, hogy a csapástól bepisiltem. :) Vicces helyzet volt. Máig mosolyogva gondolok rá.

Azt gondolom, egy fenékre/kézre csapástól nem lesz az ég világon sem fizikai, sem lelki baja. de pont semmit nem is ér.

Viszont mélyen elítélem azt, aki megüt úgy egy gyereket, hogy annak az fájjon fizikailag. Na az már lelki sérülést is okoz.

"Itt most arról van szó, hogy normális, szeretben élő, többé-kevésbé értelmiségi környezetben megengedhető-e a gyerekek verése."

Tényleg? Ezzel részedről el van intézve?

Szerintem eddig nem erről volt szó, hanem nagy általános és örökérvényű igazságokat fogalmaztatok meg...anélkül, hogy megengedtetek volna bármilyen kivételt...

Úgyhogy legközelebb, legyetek egy kicsit pontosabbak és rétegezettebbek a megfogalmazáskor. Pl. egy értelmiségi, rendezett körülmények között élő gyermek nevelése során ezt és ezt kell/lehet tenni. Egy kevésbé rendezett és kiegyensúlyozott környezetből érkező gyermek esetén megengedhető ez és ez....

Na akkor mindjárt nem az lenne a helyzet, hogy ennyire két pártra szakadnánk, ahol lennétek ti, a fehér angyalok, akik csak a gyerekért vannak és vagyunk mi a szerencsétlenek, akik lelki sérülést okozunk, ha szemöldökráncolásnál erőszakosabb tettre vetemedünk.

"nos kedves utolsó, nekem VAN gyerekem, és láss csodát: nem szoktam vele ordítani, mégis elérem a célom. természetesen nem csak simogatással, hanem szép szóval. ....az enyém normálisan szocializálódik ordítás nélkül, az övéik meg ordítássa együtt el vannak kanészodva. akkor most?...."

Akkor most baromi mázlista vagy. Minden gyerek más. A barátnőm nagyobb lányának elég volt azt mondani, hogy "a jó kislányok nem mennek el anyukájuktól messzire", és a kislány mellette maradt. A második gyereke után meg kétszázzal rohantunk amikor nekiindult szaladva a Ligetnek, és tojt arra hogy mit csinálnak a jó kislányok.

A nagyobb lányom pici korától úgy közlekedett, mint a kisangyal. Fogta a kezem, soha semmi cirkusz. Büszke is voltam magamra, hogy igen, ÉN bezzeg tudok gyereket nevelni, más meg nem képes megtanítani a neveletlen kölkét arra, hogy a közlekedés veszélyes és mit kell csinálnia. A kicsi maga előtt látta a jó példát (1,5 év a korkülönbség), és olyan földön fetrengős megahisztit rendezett a zebra közepén minden ok nélkül, hogy csak lestem. Eközben a 2,5 éves nagy tolta mellettem a pici babakocsiját, amikor látta hogy mi történt, rátapadt egy felnőttre, aki mellett felment a járdára, majd fegyelmezetten, mozdulatlanul megállt és megvárta amíg felnyalábolom a kicsit, a motort meg a bevásárlószatyromat.

A család kikészült, mint a gazellák a réten úgy figyeltünk a kicsi minden mozdulatára a séták alatt, mert totálisan megbízhatatlan volt és a legváratlanabb helyzetekben tört ki. Ugyanazt a nevelést kapta, ugyanazok a szabályok voltak érvényesek rá is, mint a másikra.

Minden gyerek más karakter, ismerős felnevelt 3 aranyos gyereket, a negyedik most készíti ki a családot, ki van tőle borulva mindenki, anyuka kétségbe van esve hogy mit csináljon vele.

Az egyik gyerekkel lehet normálisan beszélni, a másik addig nem reagál amíg nem emeled fel a hangod, a harmadikkal üvölteni kell, a negyedik meg csak egy térben és időben megfelelően elhelyezett tasliból ért.