Tényleg mindenki olyan jól tud hatni a gyerekére, hogy soha nem üt rá a kezére, vagy néha a fenekére?

Nem súlyos dolog, nyilván nem izomból ütsz a fenekére hanem jelzésértékűen. A kettő nagyon más.

Nekem még nem jött el az igazi fegyelmezés korszaka, de előre félek tőle..

Én egyszer próbálkoztam eme "nagyszerű" módszerrel, az lett a vége, hogy a gyerekem, ha haragudott rám, folyton megütött. Szóval itt lép életbe a szülői minta fontossága. Ha te veréssel éred el amit szeretnél, ő is azzal fogja. Ha valami olyat csinál, amit nem szabad, akkor odamegyek hozzá, megfogom a kezét, és nyugodt hangon elmagyarázom neki. Akkor is, ha a pumpa már az egekben van. Ha mégis megteszi, megbüntetem, és ragaszkodom hozzá, hogy a büntit be is tartsuk. pl. akkor nincs mese aznap, vagy ilyesmi. Én vagyok a felnőtt, ő még "csak" gyerek, és hiszem, hogy következetességgel többet érek el, mint pillanatnyi haraggal és dühvel.

Természetesen mindenki úgy csinálja, ahogy helyesnek találja, ez teljesen szubjektív dolog.

Én éppen ma csaptam rá a kezére, jelzésszerűen. Az ételt dobálta, utána meg az evőeszközöket. Ezt nem engedjük meg. Az ételnek nem a földön van a helye. Persze előtte szóltunk neki, hogy nem szabad stb, de csakazértis ledobta. Rácsaptam a kezére.

A barátnőmnek van egy 4 éves lánya. Állandóan üti az anyját, társaságban belerúg és leköpi. Az anya nem hogy nem üt rá a fenekére, de rá sem szól. Egyszerűen tűr és kész. Elmondása szerint otthon sem szól rá...és eddig fajult mindez. A kislány nem tudja, hol vannak a határok, ő irányít, ő parancsol. Egy bevásárlóközpontba nem lehet elvinni.