Mi a helyes nevelés szerinted?
Figyelt kérdés
Adott egy új baráti család- nem is részletezem hogy kisgyerekesként ez milyen fontos- ahol a gyerekek nagyon szófogadatlanok. Összejárunk és bizony a fiam kezdi átvenni a stílust. Szerinttetek mi a helyes? Szakítsuk meg a kapcsolatot, vagy úgysem tudom minden "rossztól" megvédeni, inkább azt mutassam meg hogy így is lehet de te ne így csináld. Eddig az utóbbi volt, több kevesebb sikerrel. Másrészt egy 3 éves mit ért meg abból, hogy más gyerek cirkuszolhat, csúnyán beszélhet, az én anyukám meg ezt nem engedi nekem? Hosszú távon az lenne a cél, hogy az akármilyen baráti környezetben is a mi nevelésünk látszon, nem?2011. júl. 29. 12:28
11/12 anonim válasza:
Ha nem baj, én nem osztom a többiek véleményét. Nem szakíthatod meg a kapcsolatot ilyenért (bár ez fontos dolog) én (!!!) úgy gondolom. Mert ennyi erővel senkivel se álljon szóba az ember. Ilyesmi ingerek mindig érik majd a babádat, ezt nem tudod kivédeni. El kell magyarázni a kicsidnek (ami nem egyszerű, elhiszem), hogy az ott látottakat nem szabad!
12/12 anonim válasza:
Utolsóval értek egyet, és semmiképp ne mondd azt a gyermekednek, hogy a másik szülő árt a nevelési módszereivel az ő gyerekének, ilyet egyszerűen nem szabad mondani egy gyereknek! Nehogy már egy gyerek kritizálja egy szülő nevelési módszereit, könyörgök, meg micsoda dolog egyáltalán ezzel terhelni egy gyereket, hogy más szülő az ő gyerekének árt-e vagy sem! A gyerekeknek meg kell tanulniuk,hogy mást szabad itthon, mást a nagyinál, mást szabad a másik gyereknek, mást a felnőtteknek (persze bizonyos határok között, de ez teljesen normális). Majd mindjárt jönnek azzal, hogy a gyerek nem tud kettős mércével mérni, de ez nem igaz. Én se gondoltam gyerekkoromban, hogy mert apám cigizik, akkor én is cigizhetek, vagy fent maradhatok tízig, mert a felnőttek is fent maradnak. Persze befolyásolják a gyerekeket más gyerekek, meg az egész világ, de hát nem tarthatjuk őket bura alatt, ez nem is lehet cél. Persze könnyű lenne kezes báránnyá nevelni őket, ha csak olyan hatások érnék őket, amiket mi előzőleg gondosan megválogattunk. De nem az a cél, hogy ne ismerjenek meg más dolgokat, hanem hogy megtanuljanak különbséget tenni jó és rossz között. Ez ár ilyen kicsi korban is elkerülhetetlen, hisz már ovis korú a kisfiad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!