Miért verekszik 3,5 éves kislányom?
Nemsokára 3 éves kislányom szinte ugyanígy viselkedik.
Ölelget, puszilgat minket, családot, barátokat, ismerősöket. Bölcsiben is megölel általában mindenkit, főleg a barátait, gondozónéniket. DE!! Közben verekszik, lökdösődik, stb viszont ezt kizárólag csak a bölcsiben. Itthon, rokonoknál, barátoknál, játszón sehol nem verekszik.
Sajnos érdemleges választ nem tudok adni :(
Köszönöm nem is foglalkozom!! :)
Egyrészt nem neveltetéséből fakad ,hogy ennyire szereti a gyerekeket hanem ez belülről jön neki..Soha nem mondtam neki ,hogy ölelgessen meg egyebek. Én egész egyszerűen csak szerettem ,szeretettel vettem körbe és ő ilyen lett. Inkább ilyen legyen mint egy lelkiszegény szeretetet nem ismerő gyerek.Sajnos a mai világban egyre nagyobbak a ,,távolságok" emberek között.Pont az ,,ilyen rideg "gyerekekből lesz később egy olyan társadalom ahol elmegyünk egymás mellett! Egyre kevesebb az együttérzés az igazi barátságok stb! Én biztos nem fogom ,,lenevelni " erről mert ez nem egy rossz szokás!
13:48-as!
Nem úgy kell elképzelni ezt ,hogy órákig rajta csüng egy egy gyereken ,hanem úgy ,hogy amikor meglát egy gyereket akkor úgy üdvözli ,hogy megöleli.. vagy csak megsimogatja! ( de egyébként jó kis radarja van és nem szimpi neki minden gyerek! ) De aztán elengedi és nem korlátozza a mozgásában a játékban stb!
Egyébként mint a kérdésben is meg van fogalmazva a fő probléma most nem is ez ,hanem az ,hogy mostanában verekszik. De amikor én megkérdezem ,hogy miért teszi ezt ő azt mondja ,hogy mert őt is bántsák. Szóval itt inkább önvédelemről van szó nem is verekedésről. Igy viszont kicsit szerintem más fényt nyer az egész. Egy nagyon kicsi aprócska kislány akit ha bántanak meg probálja meg védeni magát. Nem biztos ,hogy rosszul teszi. Hagynia kéne ,hogy verjék??
Eddig neki a testi megnyilvánulás az ölelés simogatás volt. Sajna más gyereknek a verekedés erőszak. :(
Az első válaszadó vagyok.
Először az én gyerekem nem szegényke mert te szerinted csak akkor jó egy gyerek ha mindenkit ölelget. Nem csak szerintem gáz ahogy viselkedik hanem az óvónőid szerint is mert akkor nem szólnának rá állandóan. Bizonyára tapasztalt, sok gyereket látott óvónőkről van szó akiknek a szaktudását szintén meg kérdő jelzed. Szóval ha valóban csak ennyi lenne akkor nem is így fogalmaztad volna meg a kérdést. Látni az írásból hogy valakit okolni akarsz azért mert a te gyereked verekedős. Pl: másra most nem tudod kivetíteni ezért az óvónőket hibáztatod, hogy ők rá szóltak a gyermekedre és most ezért verekszik. És mikor egyik válaszban sem leltél önigazolást akkor jön a mentegetőzés. De fel se merül benned az, hogy esetleg te is tehetsz a dologról elvégre te vagy az anya.
Remélem fog a te gyereked is hasonló típusú gyerekkel találkozni, rögtön a találkozáskor jól letámadja majd ölelget szorongatja úgy, hogy még előtte meg se barátkozott vele és utána az a ha majd nem tetszését nyílvánítja akkor meg jól megveri. Hát ilyen a te gyereked. Mert akire pár hete az óvónők panaszkodnak, hogy verekszik az már általában nem kicsit verekszik, hanem nagyon. Mert apróbb nézeteltéréseket ők meg se említenek,hisz hozzá vannak edződve. Biztos terrorban tartja a csoport társait. Tudod mint, nekem még soha nem szóltak hasonlóért sehol se. Akkor vajon ki neveli jól a gyerekét vajon te vagy én? A tények beszélnek.
:-) Hát jól van Drága ! Remélem most jól érzed magad! Ide jössz és normálisan feltett kérdésekre paraszt módon válaszolsz! És valóban el keseredetségemben kérdeztem és nem ilyen válaszra számítottam ,hogy : meg kellene nevelni!
Én soha nem támadnék senkire így! :(
Ja még annyit ,hogy akárhova viszem a gyereket mindenhol imádják felnőtek gyerekek. Egyedül az oviban volt probléma vele.Pedig elég régota hordom közösségbe.
És tévedsz mert én nem mondtam ilyet ,hogy csak az a normális gyerek aki ölelget! Te voltál az aki rám támadt és megkérdőjelezte a nevelésem! Egyébként meg azt gondolsz amit akarsz! De azért én azt mondom ,hogy itt szerintem egy anyukának sincs szüksége a provokáló válaszokra!
Minden jót neked Te szuperanya!!!!!!!!!!!!!!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!