Mit tegyek, hogy ne érezzek így: amióta gyerekeim vannak tönkrement az életem?

A háztartás nagyon ki tudja ölni az életkedvet az emberből, legalábbis én ilyen vagyok!

Nekem a tornázás (otthon, dvd-re) szokott segíteni átjutni a holtpontokon, valahogy erőt és önbizalmat ad hogy márpedig tovább tudom csinálni. Illetve ha lenne egy nem túl időigényes hobbid, amivel hetente 1x-2x tudsz foglalkozni, az is feltöltene kicsit. Ha moziba nem is tudtok eljutni, ma már hozzá lehet jutni jó filmekhez otthon is, pl. kölcsönzés, és ez is olyan jól feltölt! Mi gyakran "mozizunk" itthon amikor már alszik a kicsi, veszünk "mozizós nasit", elterülünk a kanapén és annyira jó az egész!

A házimunkát illetően a házat 2 részre osztottam, egyik héten a felső, másik héten az alsó szintet takarítom csili-vilire, a többi napon megelégszem a szinten tartással, kisebb-nagyobb sikerrel. Így kezelhetőbb a dolog, ritkán érzem úgy hogy megöl a háztartás és legalább esténként tudok olyan dologgal foglalkozni ami jól esik, nem pedig muszáj. Különben már be is golyóztam volna! Próbáltam hogy letojom az egészet és nem foglalkozom vele, de akkor csak nőtt, nőtt a kupi, végül sokkal rosszabb volt eltakarítani a romokat. Szóval inkább valamiféle rendszert próbálok vinni a dologba. Ja a másik a főzés, hetente 2x nem főzök egyáltalán, ilyenkor a gyerek eszik meleg kaját a bölcsiben, apa a munkahelyén, én pedig maradékot az előző napokról. Ezzel is egy csomó időt meg lehet spórolni.

A korábbi munkahelyemet én is elveszítettem, ha találok végre másikat azt tervezem hogy kerül amibe kerül, keresek bébiszittert aki vállalja a gyereket, mert alkalmanként 1-2 nap betegszabit még talán elnéz a munkáltató, de heteket fix hogy nem. A gyerekek nőnek, egyre kevésbé lesznek betegesek, munkát viszont piszok nehéz találni, főleg ha sok évre kiesünk belőle. Hát ez van sajnos.

Mélységesen együtt érzek veled, mert sajnos én is ugyanezt érzem és annyira szégyellem magam :(

Én még nem kezdtem el dolgozni, csak jan-tól fogok, kizárólag ez tartja bennem a lelket a mindennapokban, bár sajnos egyben félek is tőle, pont amiatt, amit te is írsz.

Egyszerűen jelenleg haszontalannak, céltalannak érzem az életem, hiába tudom, hogy nem az, de nekem nagyon hiányzik a rendszeres elfoglaltság és a megbecsülés, még ha olyan is, amilyen (kevés fizetés, stb)

A gyereknevelést és a házimunkát senki nem becsüli meg, de azt persze annál jobban észreveszi mindenki, ha valamelyik nem tökéletes. Lásd: hisztizik a gyerek, persze egyből az anyát hibáztatja mindenki, hogy nincs megnevelve, vagy ha kupi van/nincs kaja, az is egyből feltűnik mindenkinek, míg ha rend, tisztaság és főtt étel van, azt senki sem veszi észre...

Ez egy sokkal őrjítőbb mókuskerék szerintem, mint bármelyik munkahely, mert abban legalább van szünet, szabadság, táppénz és persze valamennyire megfizetik, néha meg is köszönik. Míg az itthoni teendőkért semmi sem jár, hiszen az alap felfogás szerint ez természetes.

Többen javasolták, hogy menj el pár órára valahová vagy keress vmilyen hobbit. Ezek tök jó dolgok, csak sajnos (nekem legalábbis) már nem elég, ha heti 1x 2 órára elmehetek pl. vásárolni vagy 2havonta 1x fodrászhoz. Ja és ezeket is úgy, mintha valami teljesen irreális dolgot kérnék azzal, hogy valaki vigyázzon a gyerekekre, amig nem vagyok itthon.

A sógornőm is így volt már az egésszel, így inkább beadta bölcsibe az 1 éves kicsit és visszament 8 órába dolgozni. Azt mondja, azóta sokkal kiegyensúlyozottabb, viszont sajnos alig van ideje a gyerekekre, így önmagára is :(

Szóval szerintem rajtad is csak egy jó munkahely segítene, pl. egy 6 órás, ami mellett azért még lenne időd a gyerekedre is és talán önmagadra is.

Ja, és nálunk pl. a párom azért nem tud elmenni táppénzre, mert sokáig nem volt bejelentve, hosszas huza-vona után jelentették csak be 4 órásra!!!! Tiszta röhej!

Ugyanezt érzem,iszonyú nehéz időszak ez,2 gyermekem van,folyton betegek,szinte nincs olyan hét,hogy ne mennénk orvoshoz egyikkel,de leginkább mindkettő beteg állandóan.

Annyira kimerülök az állandó készenléttől,hogy jelentősen alábbhagyott az ezelőtt engem jellemző optimizmusom.

Elképzelni nem tudom hogyan megyek vissza jövőre dolgozni,ha a kissebb betölti a 2 évet,szükségünk van a pénzre,mert építkezünk,viszont még így is ,hogy itthon voltam,győztem megoldani a rengeteg orvoshoz járást,a nagyobbat tratós beteggé is nyílvánították,remélem jövőre már fel sem merül,hogy megjárna neki ilyen elnevezés és szépen egészségesen tud majd közösségbe járni,bár erre nem látok reális esélyt.

Gyakran azért a nők mennek táppénzre, mert eleve kevesebb a fizetésük, és így kisebb a veszteség a család számára. Persze így kevesebb is marad, ördögi kör...

Nem lehetséges, hogy enyhe depressziód is kialakult, ami még tovább ront a helyzeten? Fáradt vagy, elégedetlen saját magaddal, sírásig jutsz a tehetetlenség érzésétől, ez így elég jellegzetes kép. A kerületi pszichiátriai gondozóban beutaló nélkül is fogadnak, legalább egy beszélgetés erejéig érdemes volna próbálkoznod. Aztán még mindig eldöntheted, elfogadod-e a tanácsukat.

Nekem ugyan csak egy 4 és fél éve kisfiam van,de vhol hasonló helyzetben vagyunk.Nagyszülők 180-km-re, férj 3 műszakban.Nemhogy kirúgtak,de diploma szerint még fel sem vettek sehová.Annyi szerencsém van,h varrónő is vagyok,így az évek alatt sikerült egy szűk kört kialakítani,akinek varrhatok,visszajárnak,ha ez nem lenne,már letettem volna hajam...

Írad,h szégyenled az érzéseidet.Ez butaság.Ki mondta,h nincs jogod kiborulni.Inkább engedd ki a fáradt gőzt,minthogy felrobbanj!Ha már ennyire kivagy,igenis hasznád az ovis órákat arra,h feltöltődj.Legalább egy napot egy héten.Nyugodtan légy egy picit önző! Nem ettől leszel rossz anya,hanem attól,h folyamatos idegben tartod magad,majd ha ez tartósan marad,akkor a családod is.Van jogod kibukni.Mindenki másképp éli ezt meg!Neked kell egy kis kikapcsolódás,csak ezt még te magad is önzőségnek tartod,sztem!Ezen lépj át minél hamarabb!

A moziról jut eszembe,h mi pont ma megyünk.Riót nézünk.(szinte minden mesét megnézünk,nekünk ez a móka...ketten a férjemmel azért mi sem jutunk el,de ebben az esetben ez a kompromisszum)...próbáljátok ki ti is!Ha a férjed nem ér,rá,menjetek el hárman!

Azt sztem már te is tudod,h soha nem lesz olyan semmi ,mint a gyerekek előtt!De az életet úgy kell élni,h az neked is élhető legyen!!!Nem kell feláldoznod magad,mert abba mindenki tönkre fog menni a környezetedben!Sírj,ha jól esik,vagy halaszd egy kicsit a házimunkát.Hagyj egy kis idődt magadnak megnyugodni.Ne legyen lelkiismeretfurdalásod!