Itt mindenki szuper anya, sosem "üti" meg a gyereket?

Az én kisfiam 8 hónapos, vele kapcsolatban nem tudok a témához hozzászólni, ezért, ha nem haragszotok, a saját emlékeimet mondanám el.

Nagyon ritkán fordult elő, hogy megütöttek volna a szüleim, konkrét esetet nem is tudok felidézni. Valószínű, ennek az az oka, hogy igazságosnak éreztem, és semmi lelki törést nem okozott. Viszont a mai napig remegek, ha anyám ordítozásaira visszaemlékszem. Iszonyú volt. Ennél csak az volt rettentőbb, amikor nem szólt hozzám. Mentem utána, kapaszkodtam belé, ő meg lelökött magáról azzal, hogy rám sem bír nézni... (Persze nem csak úgy, rendszerint megelőzte valami vétség).

Ezért én azt mondom, az ordíbálás sokkal rosszabb, mint a testi fenyítés! Tudom, hogy ha kisfiam olyat fog tenni, rá fogok csapni a fenekére. Sőt, azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy ha szemtelenkedni fog, akár egy pofon is el fog csattanni. De SOHA nem fogok vég nélkül ordítani vele, és nem fogom azt mondani, hogy nem bírok ránézni, mert az ilyesmi sokkal maradandóbb sebeket okoz, mint bármekkora ütés!

:) Annyit hozzá tennék még, hogy én anyumtól igaz, hogy kaptam egy két pofont anno tini koromban, amiket megérdemeltem, de még mindig jobban jártam én, mint az unokatestvéreim, akikkel éjjel nappal rikácsoló hangon ordított keresztanyám. :) Amikor náluk voltunk, és be nem állt a szája 2 percre, már azon gondolkoztam, hogy én az uncsitesóim helyében inkább kérnék két pofont, de után végre csönd lesz :DDD ( félreértés ne essék, aki ut a gyereke kezére soha, és helyette inkább ordít, az még nem olyan, mint a keresztanyám) :)

üdv.