Ha köhög, taknyos a gyermeked, akkor Ti is viszitek oviba a gyermeketeket?
Nem tudom, de nálunk az a szokás. És fel vagyok háborodva.
Az oviban egy kislány már két hete beteg, ez a harmadik. Taknya-nyála egybefolyt neki, köhög.. Anyukának mondtuk többen, hogy nem kellene pár napig hoznia, kúrálja ki, ötleteket is adtunk neki. Ó, de hát délben úgyis hazaviszem.. Igen, de annyi pont elég, hogy a többiek is elkapják. Hozzáteszem az anyuka ráadásul otthon van, nem dolgozik.
Láza nincs, ugye addig az ovinak fogadnia kell, azt mondja az óvónéni.
S a többi egészséges gyermeket ki és mi védi meg, hogy ne kapja el a betegséget, már, ha nem muszáj? Persze van amikor ezt nem lehet kivédeni, de ilyen esetben lehet-e valamit tenni? Kihez lehetne fordulni?
A 25 kisgyerekből összesen 6-an voltak ma az oviban. Szinte mindegyiknek ugyanaz a baja.
Ma egy anyuka mondta, összefutottunk a gyógyszertárban, hogy szólt neki az óvónéni (végre), hogy jobb lenne, ha otthon fogná pár napot a gyereket, mert szinte fulladt előző nap is, úgy köhögött. Erre anyuka felháborodott, hogy mit képzel az óvónéni, hogy csak mert köhög és taknyos, fogja otthon a gyereket, amikor neki dolgozni kell, nincs mese menni kell!
Hogy lehet ilyen egy szülő?
Nekem a legfontosabb, ha beteg a gyerekem, itthon fogom, ha kell orvoshoz viszem. Ez neki is jobb úgy gondolom, és hogy végigfertőzze a csoporttársait.
Mit gondoltok erről az egészről?





Pár év múlva a gyereked iskolás lesz, és ott fogsz meglepődni, amikor a tanárnéni közli: CSAK lázas, hányós, hasmenős gyerek hiányozhat! Pont. Ugathat ahogy akar, huszonhatszor fújhatja az orrát egy perc alatt, akkoris mennie kell! Még akkor is, ha a te csemetéd padtársa.
Akkor majd kihez fogsz fordulni?










Én azt gondolom, hogy tegnap én is vittem a csöppöt oviba pedig éjjel megébredt és köhögött egyet kettőt, de dolgoznom kellett. Nekem is első a gyerek, de ha nem mentem volna be hétfőn akkor kirúgnak, aztán mehetünk a híd alá, mivel egyedül vagyok vele segítség nélkül. De én ha tehetem úgy intézem a dolgomat, hogy ne kelljen vinnem ha köhög vagy náthás, ugyanis sokkal rosszabb ha egy ilyenre ráfertőződik, vagy az összes gyereket összeköhögi aztán egész télen egymást fertőzik. Amúgy nálunk is van egy otthonülő anyuka, aki a lányát állandóan hozza, ha nem lázas de majd megfullad szegény akkor is. Októbeben pl szegény kiscsaj úgy köhögött, mint valami girhes szamár meg szép színes dolgok jöttek az orrából... hát undorító és gusztustalan, nagyon ki voltam akadva rajta én is.
Tehát egyet értek veled, de sajnos van olyan amikor nem teheti meg az ember hogy ne vigye ha "csak" köhög, de annál aki otthon ül egyedül annál szerintem nincs mentség.





Képzelem. Szerencséd van, hogy megteheted. Nálunk más a rendszer. És én egyetértek vele. A boltból is tiltsunk ki ennyi erővel mindenkit aki elköhhinti magát, és ne menjen senki dolgozni aki náthás? Jó környéken élsz, felénk ezt nem lehet megcsinálni.
A betegséget el fogja kapni ilyentájt a gyerek, nem tudod úgysem steril burokban tartani (és nem is kell).










Nálunk itt volt a múlt héten egy kislány, köhögött, taknya-nyála egybefolyt, az enyém pedig 2 éves. Kicsit csodálkoztam is, hogy az anyukája így elhozta hozzánk. Amúgy a bölcsiből jöttek, és mondta, hogy azért merte elhozni, mert a gyerekorvos szerint csak megfázott kicsit, de nem fertőz, nem vírus, viheti bölcsibe. Hát vitte is, ő meg ment dolgozni.
Eléggé köhögött szegény kislány, de hát nem szóltam semmit, itt voltak vagy 3 órán át. És mit ad isten, 3 napra rá az én két évesemnek is elkezdett folyni az orra... de nem lett nagyobb baja hálistennek.
Én valószínűleg nem fogom vinni, ha csúnyán köhög, és taknya nyála folyik, de lehet, hogy a gondozónő már előbb szólni fog, hogy ne vigyem... Nehéz ügy ez :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!