Jogilag vagy egyébként is mit tehetnék szerintetek ebben az ügyben? (gyerekbántalmazásról van szó! )
Figyelt kérdés
A kerületben ahol lakom, van egy játszó, ahova a másfél éves kislányommal gyakran kijárok. kb 2 hete igen furcsa gyerekek jelentek meg, akiken a hideg, nedves idő ellenére nem volt más csak egy harisnya, meg egy pulcsi...amikor először láttam őket, döbbenten kérdeztem a kislányt, hogy miért nincs rajta cipő legalább (csurom víz volt a lába meg sár) "Apa így hagyott itt minket" mondta. Teljesen kiakadtam, mondtam is az egyik anyukának, mire mondta, hogy ne foglalkozzak velük, most költöztették ide őket valami putriból és ez náluk így szokás. Megdöbbentett az anyukák általános viselkedése, hogy vonják el a gyereküket a kislányok mellől, és amikor megjelenik apuka, mindenki elfordul...pedig édes, 4 év körüli, eleven és barátkozós kislányok. Ma ért viszont a döbbenet, hogy a kisebbik arca totál véraláfutásos volt. Kérdeztem, mondta h az apja bántotta pedig nem is rosszalkodtak nagyon....a szívem szakadt meg...mondta, hogy már máskor is megütötte, akkor vérzett a szája...kérlek mondjátok meg mit tehetnék, az egyik anyuka még meg is jegyezte, h inkább ne is szóljak a gyerekekhez, mert akkor az apjuk engem fog bántani, hogy mit kérdezősködök, mindenki csak a vállát vonogatta, de én így nem bírok, ennek tudatában létezni sem. Szeretnék mindent megtenni, hogy ennek ne kelljen így lennie...csak nem vagyok hozzá okos, nem tudom kihez fordulhatnék, úgy hogy valóban azért ne sodorjam veszélybe a saját kislányomat is akár...2010. nov. 17. 23:44
11/14 anonim 



válasza:





Már megint egy "fontos" kérdés, kedves előz!
Szerinted itt az a legfontosabb, hogy magyarok vagy cigányok?Vagy mire gondoltál?Néger, kínai, japán, orosz???
Szeretném neked elmondani, hogy a fehér magyarok közt is sok-sok ember van aki elhanyagolja bántalmazza a gyermekeit sajnos!!
Persze a cigányok MAGYAROK közt is előfordul. Ne ÍTÉLKEZZ bőrszín alapján!!
Nagyon sok rendes cigány MAGYART ismerek.
Van tapasztalatom tanító vagyok.
12/14 anonim 



válasza:





Előző vagyok. Nem elő, hanem utó'-ítéletem van velük kapcsolatban!!! A fehérek közt is van sajnos, azok a korcsok, amolyan vegyesek.
13/14 anonim 



válasza:





Aki ilyenek ír szerintem az a KORCS!!!!!
De itt nem erről van szó...
Van valami fejlemény?
14/14 A kérdező kommentje:
a védőnő azt mondta, h beszéljek a családsegítővel, ott meg azt mondták, hogy ők sajnos nem tudnak őrt állítani a játszótérre, hogy mikor hozza az apa a gyerekeket oda, tegyek ha nagyon akarok feljelentést a rendőrségen, de halkan megjegyezte a hölgy, hogy gondoljam át, ki akarom-e tenni a gyerekeket, mert iszonyat nagy herce-hurca, az apát úgy sem fogják leültetni ez esetben csak még agresszívebb lesz, ha meg igen, ki tudja milyen és egyáltalán van-e anyjuk, és nem is biztos, hogy állami intézetbe kerülnek, mert befogadhatja bármelyik családtag őket vhol mucsaröcsögén, akik nyilván kapva-kapnának a támogatás miatt rajta, és ki tudja ott milyen soruk lenne bla bla bla...nem lehet semmit sem tenni magyarán :((
2010. nov. 23. 11:17
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!