Mikorra növik ki a gyerekek hogy félnek az orvostól?
Kislányom 3 éves és borzasztóan fél az orvostól. Kb olyan 1,5 éves kora óta rettenetes orvoshoz járni vele. Azt hittem 3 évesen ez csillapodik ahogy egyre értelmesebb de inkább csak rosszabb. Nem lehet ezt megbeszélni vele. Előre kijelenti pityeregve hogy “sírni fogok”. Jutalom nem haszanal. Akkor közli hogy inkább nem kell neki a matrica, csoki stb.
A legalapvetőbb dologban se működik együtt az orvossal csak sír hogy haza akar menni.
Itthon mindig felkészítjuk, sokat játszunk orvosos játékokat, ennek ellenére borzalmasan fél.
Van rá esély hogy kinőheti ezt a fajta félelmet?
Vannak felnőtt emberek is akik félnek az orvostól. Csak van valami oka rá.
Én gyerekként 1-2 vizsgálatot leszámítva jól viseltem mindent. Nem szerettem, ha a torkomat nézték, a nyelv lenyomás miatt. De vérvétel vagy szuri bármikor jöhetett. Kicsit para de mai napig megnyugtat a vér látványa (ha a sajátomról van szó és nem nagy mennyiségben).
Van, aki sosem növi ki.
De az is lehet, hogy egyszerűen ennél az orvosnál fél valami miatt. Kolleganőm mesélte, hogy egy másik orvoshoz mentek és a gyerek egyszerűen megnyugodott, együttműködött. Pedig látszólag nem volt másabb, ugyanolyan kedves volt mindkét doki. Szóval ki tudja miért. Lehet egyszerűen a szimpátia.
Szerintem is az orvosváltás jönne jól, kizökkentené, hogy az újtól nem kell félnie.
Amúgy nálunk egyértelműen anyósom cs*szte el, folyamatosan sápítozott, hogy ha orvoshoz vittem, hogy jaj jaj bántani fogják, jaj jaj legyen bátor... Nekem az vált be, hogy anyósnak csend. Amint lekopott, eltelt egy kis idő, megbeszéljük a gyerekkel, miért megyünk, és nem élvezi nyilván, de nincs is bepánikolva, mint előtte, anyós miatt.
Én fiam extrém szorongó alkat, én elolvastam ezt a könyvet: Legyőzzük a félelmet! - Lawrence J Cohentől. Nagyon sokat segített, mert végre megértettem, hogy működik a szorongás, főleg gyerekkorban, és ezeket miért nem lehet logikusan vagy ajándékokkal trükközve eltörölni. Nagyon hasznos könyv, ha sok dologtól fél látszólag indokolatlanul. Nálunk visítva őrjöngött az orvosnál, minden egyes alkalommal, ütött, rúgott, amit ért, és zokogott, teljesen kifordult önmagából, minden áldott alkalommal. Most már csak nyüffög, nem tetszik neki, de kibírja, ha kell valami vizsgálat.
3 éves múlt ő is.
27 éves felnőttként is félek a legtöbbtől. Nyilván akinél már voltam és normális, attól nem.
De annyira sok bunkó, lekezelő orvos van. Gyerekként is annyi bunkóval találkoztam, hogy mai napig félek tőlük, ha nem muszáj, akkor nem megyek. Nyilván magán fogorvoshoz stb muszáj elmenni, háziorvosnál 10 éve nem jártam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!