Óvodás kisgyermekemnek hogyan beszéljek a halandóságról?
Nemrég voltam egy gyermekpszichológus előadásán, szóba került a halál téma is. Ő azt mondta, hogy őszintének kell lenni, nem szabad azt mondani, hogy elaludt és nem kel fel, mert utána a gyerek nem akar majd elaludni. Nem szabad azt mondani, hogy messzire költözött mert a gyereknek fel fog tűnni, hogy nem jön vissza.
A saját szintjén mondd el neki, hogy xy meghalt, van temetés ahol a föld alá kerül és ott megnyílik neki egy új világ és ő ott fog élni, azt, hogy ez milyen világ ne te írd le neki, hanem kérdezd meg, hogy szerinte milyen lehet. Szerintem nagyon kedves módszer, nem ijesztő. Lassan az én vyerekem is ebbe a korba lép, úgyhogy én ezt a módszert fogom választani.
Nálunk viszonylag hamar felmerült a téma, mert a férjem és az én apukánk is már rég meghalt, és a gyereknek feltűnt, hogy neki nincs nagypapája, csak nagymamái. Szóval akkor beszéltünk neki arról, hogy amikor az ember megöregszik, egy idő után meghal, és a szívünkben él tovább, az emlékeinkben. Mutogattunk képeket neki a nagypapáiról, meséltünk történeteket, és a halállal foglalkozó mesekönyveket (az említett "Az élet olyan, mint a szép", meg akár "A láthatatlan fonal" is jó lehet a témában) olvasgatunk. Időről időre visszatér a kérdés, de elfogadta. A temetőben is beszélünk róla, mondjuk, hogy ide lett eltemetve, ide jövünk gyertyát gyújtani és megemlékezni róla időnként, ilyesmi. Ha esetleg úgy érzi, hogy szeretne a nagypapáival beszélgetni, akkor mondjuk, hogy szabad, nyugodtan, nem fog válaszolni, de attól neki még jó lesz, ha megosztja vele a gondolatait. Akár csendben, csak a fejében is, a szívében élő emlékeknek ez is elég.
Mi nem vagyunk vallásosak, semmilyen túlvilágban nem hiszünk, és meggyőződésünk, hogy csak azt tudjuk hitelesen képviselni, amit mi is hiszünk. Amikor részleteket kérdez, hogy mi történik a halál után, hogy van ez, akkor őszintén elmondjuk, hogy ezt senki sem tudja, valaki ebben hisz, más abban, ha neki segítség, ő is kitalálhat egy saját verziót, pont ugyanannyira lesz érvényes és valós, mint bárki más elképzelése.
Láthatóan ez megnyugtatja a gyereket (4 éves, de már kb 1,5 éve megkezdődött a téma iránti érdeklődés). Nem kezeljük tabuként, de azért kamuzni meg meséket mondani sem szeretnénk. Azt meghagyjuk karácsonyra meg húsvétra kb.
Szóba került, hogy a szomszéd öreg néni meghalt az év elején, ezért nem láttuk már hónapok óta. Arról is beszéltünk, hogy már az én nagyszüleim nem élnek. Nekem is volt kutyám, de már nem él. Kérdezi, ha valaki öreg, meg fog halni? Mamáék is meg fognak halni, mi a szülei is, ő is?
4 és fél éves
Jajj, az nálunk is gyakran előforduló pityergés, hogy nem akarja, hogy meghaljunk. Meg hogy mi mikor halunk meg.
Hát ilyenkor nem tudunk mit mondani, csak az igazat. Hogy egyszer mindenki meghal, ez az élet rendje, de mire eljön ennek az ideje, addigra már ő is nagyon-nagyon öreg lesz (a család matrónája, a lányaim dédanyja 96 éves, rendszeres kapcsolatban van vele, mindig őt hozzuk fel példának, hogy ő az ennek is meg annak is az anyukája, még mindig él, pedig már a lányai is nagymamák). Szerintem nekik még sokkal ijesztőbb, ha kerülgeted a témát és érzi rajtad, hogy ez egy amolyan tabuféleség, mintha elmondod azt, amit tudsz. A tényekkel mellélőni nem lehet.
Amikor meg elkezd sírni, mert hiányzik neki valaki, aki már meghalt, akkor is mindig biztatjuk, hogy szabad sírni, a gyász az a felnőtteknek is egy nagyon nehéz érzés, nem egyszerű ezzel megbirkózni senkinek sem, hát még egy 4 évesnek. Szóval ilyenkor kicsit kisírja magát, néha mi is (amikor olyanokat mond), aztán így kiadjuk magunkból és megyünk tovább a mindennapokban. Amíg megint elő nem kerül a téma. És akkor megint ugyanez. Már ritkábban hozza fel, szép lassan feldolgozza és elfogadja, hogy ez ilyen. Szerencsére nem érte közvetlen tragédia (még...), így ez ilyen formában viszonylag egyszerű, könnyebb távolról nézve objektívnek maradni. Ha a nagymamája (aki a mindennapjai része), vagy neadjisten az apja vagy én halnánk meg, akkor az nyilván egy sokkal nagyobb trauma és tragédia lenne az életében, amit közel sem tudnánk ilyen lazán kezelni.
#7
Igen,az igazat kell mondani. Anyám óvónő, elég sokat kutatott a témában, mert erről írt szakdolgozatot. Gyászfeldolgozás kisgyermekkorban. Mert akkor halt meg a férje (apám).
Minden tudományos írás azt írja,hogy a maga szintjén őszintén kell erről beszélni, nem szabad tabusítani a témát.
Ha vallásosok vagytok,beleszőni azt is. Ha nem,akkor neked/nektek tetszően. "Mostmár a csillagok közt van" pl.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!