Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Ha egy gyerek is totál leszívj...

Ha egy gyerek is totál leszívja az ember energiáját 0-24-ben, akkor a 2 vagy többgyerekesek hogy bírják?

Figyelt kérdés

Sajnos lebetegedtem, ezért el kellett mennem az orvoshoz.

Ott volt egy anyuka az 1 év körüli kisfiával, aki egy igazi kis energiabomba, örökmozgó, egy percig sem volt el egyedül, ezért az anyukának mindig ki kellett találnia valamit, amivel le tudta őt kötni/fárasztani.


Mondta neki, hogy mutassa meg a falon lévő állatokat, játszott vele ezt-azt, stb.


A kisfiúnak egész végig be nem állt a szája, amikor talált valami "újat", akkor mindig szólt az anyukájának, hogy nézzen már oda, mert mutatni akar valamit. Felmászott erre-arra, bele akart nyúlni a konnektorba, tehát folyamatosan figyelni kellett rá, mert könnyen megtörtént volna a baj. Látszott is az anyukán, hogy ki van merülve.



Igazából én már abban elfáradtam, hogy végignéztem, ahogyan az anyuka szórakoztatja a kisfiát, szóval fogalmam sincs, hogy mi lesz velem, ha nekem is lesz gyerekem, mert el sem tudom képzelni, hogy hogy lehet ezt bírni 0-24-ben.


Persze tudom, hogy vannak olyan kisgyerekek, akik huzamosabb ideig is eljátszanak egyedül, de az említett kisfiúhoz hasonló gyerekekhez rengeteg türelem, illetve energia kellhet.


Légyszíves ne kövezzetek meg, nem a gyerekvállalás ellen vagyok, szó sincs erről, csak kíváncsi vagyok, hogy az anyukáknak honnan ered ez a szuperképességük, hogy egész álló nap készenlétben tudtok lenni.


Egyébként le a kalappal előttetek, de tényleg. 😀


tegnapelőtt 10:35
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
100%
Nincs szuperképesség, hanem nincs választásunk. Csináljuk, mert csinálni kell.
tegnapelőtt 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
100%
Mert "sajnos" a gyereket nem lehet visszavinni és kicserélni egy másikra mert mégsem tetszik.
tegnapelőtt 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
62%

Amikor a 2-3-4 gyerekes szülők meg nem értik, hogy egy gyerekben hogy fáradhat el valaki...


Komolyan, amikor valamiért az egyik gyerek volt csak otthon (pl. a nagyobbacskát elvitték hétvégére a nagyszülők), az olyan volt, mintha szabira mentünk volna.

tegnapelőtt 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
87%
3. és tényleg!
tegnapelőtt 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
80%

Sógornőméknél például ez úgy van, hogy ott rábízzák a nagyobbra a kisebbeket és így ők elvannak, amíg a legnagyobb gardírozza a kicsiket és készül a pedagógusi pályára! :D


De ahol csak kettő gyerek van, ott meg eljátszanak egymással is.


Egy gyerek valóban 0-24 meló.... és muszáj bírnod, mert nem dughatod vissza azzal, hogy rájöttél, ez nem neked való! :)

tegnapelőtt 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
100%

Egyszeruen nincs mas valasztasod.

De megszokja az ember alapvetoen, illetve az is jo, hogy fokozatosan no a terheles.

Pl az ujszulott kisfiamnal en megtehettem azt, hogy kis tulzassal egesz nap agyban fekve szoptattam es kozben sorozatot neztem fulhallgatoval. Maga a szoptatas szar volt, ejszaka 30-40 percenkent kelt is, alig aludtam, de legalabb fekudhettem, ez karpotolt :D Es nyilvan nem kellett nekem se fejen porogve azonnal mutogatni neki mindent, mert meg vilagat se tudta.

Aztan ahogy telt-mult az ido es a kisfiam fokozatosan lett egyre eberebb es mozgekonyabb, igy szoktam en is meg az egyre nagyobb terhelest. Meg aztan idovel mar jobban is aludt, ez is sokat jelent.

Nem tudom van-e annak ertelme amit mondtam, de regen en se tudtam elkepzelni hogy maradnak eletben a szulok egy mozgekony 1-2-3 eves mellett.

Hat valahogy igy, megszokjuk, muszaj :D

Aztan masodik, harmadik, tobbedik gyereknel mar megint mas a helyzet, mashogy nez ki egy csecsemokor is, de nekem csak egy van egyelore,errol tudok nyilatkozni.

tegnapelőtt 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat! 😊


5-ös, hát igen, a gyerekvállalást valóban nem lehet visszacsinálni, szóval muszáj csinálni.

tegnapelőtt 11:52
 8/18 anonim ***** válasza:
100%

"igy szoktam en is meg az egyre nagyobb terhelest."


Itt a lényeg!


Idővel hozzáedződik az ember....


Először sokkot kapsz, hogy akkor vége az életednek, te ezt nem bírod, kikészülsz stb, de aztán belejössz, megerősödsz és rájössz, hogy egy anya szinte mindent kibír és hogy sokkal több vagy annál, mint amit eddig valaha magadról gondoltál vagy hittél!


A gyerek a legjobb tanítómestered és edződ!

tegnapelőtt 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
100%
Ahogy a 6-os írja, fokozatosan nehezedik a pálya. Nekem a babakor viszonylag könnyű volt, viszonylag nyugodt, jó alvó baba volt, ha kelt is éjszaka, rövid ágyban szoptatás után aludtunk vissza. Na most 2 éves, már átaludja az éjszakát, cserébe a nappalok 10x nehezebbek, ahogy írod egész nap készenlétben kell lenni. Azt én sem tudom ezt hogy bírja valaki több gyerekkel, egyelőre nekem egy is túl sok néha. :D
tegnapelőtt 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
100%

Én is úgy gondolom, hogy sokat számít a fokozatosság, de én egyre könnyebbnek éreztem, hogy őszinte legyek. Amikor már le lehetett kötni és nem egy folytonos üvöltés volt a napunk, az már pozitív volt. Akkor is ha egy percen belül 16-szor beszéltük meg ugyanazt és néha tótágast kellett állnom, hogy pörögjön arcon a gyerek, amíg pl. várunk valahol. Amikor ketten lettek, megint volt egy brutál idegőrlő időszakunk (csecsemő kor), aztán ahogy nőtt a kicsi is, úgy már egyre inkább elszórakoztatták egymást.

Szóval mi valahogy fordítva vagyunk bekötve szerintem, mert én azóta élvezem igazán a dolgokat amióta ketten vannak és a pici is elmúlt egy. Azt nem élvezem ha egyedül vagyok és ketten futnak kétfelé. Az kemény tud lenni. :D

tegnapelőtt 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!