Mennyire normális, hogy 3 éves kisfiam kiborul attól, ha valaki elveszi a (saját) játékát a játszótéren? Hiába magyarázom, hogy csak megnézik a kisautót, addig szomorú és sértődött fejét vág. Rosszabb esetben sírni kezd.

Nem jól nevelsz, kérdező. Érvényteleníted, őt hibáztatod.

Látjátok, mennyire egyszerű traumatizálni egy gyereket? De a csodálkozás megy. Meg a lepontozás, mikor írom az igazat.

Teljesen igaza van a gyerekednek, ha dühös. Minden érzést hagyni kellene megélni neki. De te nem, mert ugye mit fognak gondolni, ha odamész és visszaveszed a gyereked játékát, és szólsz a másik gyerek anyjának, hogy tanítsa meg kérni. Na ettől összerezzensz, mint egy nyárfalevél. A határhúzástól, a gyereked és a saját magad melletti kiállástól.

Inkább szegény gyereked érezze magát rosszul.

Érted, ugye, mi nem jó ebben?

Tartsd magad mellett a dolgaidat, illetve amikor ilyen van, szólj, hogy a tiétek, de ha megkérdezi a másik gyerek, a tiéd lehet, hogy odaadja.

Az enyém sohasem adta oda, ha kérdezték, csak ha a saját ötlete volt, és általában cserélt volna.. :) De szerintem is túlhozz reakció a kiborulás, az első ilyen egy "hé, az a miénk, kérlek legközelebb kérdd el, ha szeretnéd kipróbálni".. így agyerek látja rajtad, te is felháborodsz, ettől megnyugszik, meg érzi, hogy működött.

Az ilyen gyerekek szülei amúgy pofátlanok, én mindig a sarkában voltam és kérdeztünk a gyerekemmel.

8-asnak, 13-asnak annyiban nincs igaza, hogy a legtöbb gyerek akkor is kiborul, ha azt a játékukat látják másnál, amivel ők egyáltalán nem játszottak, tehát nem a kezükből veszik ki, ők pont mással játszanak.

Ettől még nyilván tudják, hogy az az övék, meg rendben is van, ha féltik, de ez azért nem ugyanaz, mint mikor kikapják valakinek a kezéből, hisz ilyenkor a saját élvezetes játékukat szakítják meg egy feleslegesnek tűnő hisztivel, amit felnőttként nehezebb megérteni.