Miért mondják azt az emberek, hogy a sikítozás/kiabálás gyerekszokás és fontos dolog is egyben, ha közben idegesítő és idegbajt lehet tőle kapni, vagy akár halláskárosodást is okozhat?
Épp ma láttam TikTokon egy videót, amiben egy 3 gyerekes anyuka felsorolta, miket nem tud megszokni a szülőségben, és köztük volt az állandó gyerekzaj/sikítozás.
Azt mondta, neki gyengébb az idegrendszere, és borzasztóan érzékenyen érinti őt a sikítozás, és ha valamit ki lehetne törölni a világból, akkor ez lenne az.
A videóhoz nagyon sok együttérző, és hasonló véleménnyel rendelkező szülő kommentelt.
Ők is olyanokat írtak, hogy agyf*szt kapnak az állandó sikítozástól, falramásznak tőle, keresik a kikapcsológombot a gyereken, az idegrendszerük már gatya, stb.
Viszont én folyamatosan azt hallom szinte mindenhonnan, hogy hát a gyerekek hangosak, de ez teljesen normális és így van rendjén, a sikítozás meg nagyon fontos, mert gyerekszokás, és az nem jó, ha a gyerek állandóan csendben van vagy megül a sarokban.
De ha tényleg fontos lenne, akkor nem panaszkodna majdnem minden szülő, hogy legszívesebben bezárná a gyereket a pincébe, ő pedig világgá szaladna..
6-os, persze, én is inkább 2-3-4 éves gyerekekre gondoltam, náluk még abszolút normális a gyakori sikítozás, rohangálás.
Ha egy 8-10 éves gyerek sikítozik, ott már valami másfajta probléma húzódhat meg a háttérben.
Egyébként én sem igazán értem azokat az embereket, akik tiszta szívből utálják a gyerekeket, mert mindenki volt egyszer kisgyerek, illetve ez csak egy átmeneti időszak, ami elmúlik.
Szerintem sokszor a szülők is furán fogják fel ezt az egészet.
A célszerű megoldás szerintem az, ha rendszeresen vannak szabad levegőn a gyerekek, ahol kitombolhatják, kisikítozhatják magukat. Bent meg nem szabad. Esőkabát gumicsizma és esőben is ki lehet menni.
És nyilván vannak gyerekek akik ezt nem tudják megtanulni, hogy bent nem, de nem ők a többség.
Attol meg, hogy idegesito, lehet elengedhetetlen a gyerek fejlodesehez.
Es attol, hogy elengedhetetlen a gyerek fejlodesehes, meg lehet idegesito. Ez ennyi.
Mondom ezt ugy, hogy varandos vagyok, es vannak korulottem gyerekek. Ritkabban hatterzaj, tobbszor kimondottan irrital. Plane, amikor 8 honapos terhesen ram van baszva mas gyerek felugyelete, es tulzsibongjak egymast.
Nem értem, hogy mit nem lehet érteni ezen.
A gyerekek hangosak, játék közben elengedik magukat, így van rendjén.
Ettől még miért is ne lehetne szülőként kikészülni ettől?
Azt hiszed, hogy egy szülőnek mindenhez mosolyognia kell?
Soha egyetlen feladatot se érzehet nehéznek, csak azért mert ő választtotta a szülőséget?
15-ös, persze, hogy kikészülhetnek tőle a szülők, nem azt mondtam, hogy nem.
És attól, hogy tudták, mivel jár, még idegesítheti őket.
Én csak sajnálom azokat a szülőket, akiknek gatyára ment az idegrendszerük a gyerek miatt, szerintem ez így nincs rendjén. 🤷♀️
18-as ugyanezt a kérdést tettem fel én is magamnak.
Ez a 3 gyerekes anyuka, aki fent van TikTokon, egy csomó dolgot felsorolt, hogy mitől mászik a falra, hogy milyen idegesítő dolgokat csinálnak a gyerekei: félbeszakítják, amikor éppen főz vagy eszik, mind a hárman akarják őt egyszerre de nem tud 3 felé szakadni, mindig mindenbe beleütik az orrukat, sikítoznak (amit írtam is), rengeteg ruhájuk van amit ki kell mosni, illetve este nem nyúlhat hozzá senki, mert különben kirázza őt a hideg.
Ez nekem úgy hangzik, mintha saját magát akarná szivatni.
Szóval én is azt kérdezem: ha valaki ki nem állhatja a gyerekkel járó teendőket/dolgokat, akkor miért vállal 3-at? :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!