Kárt okozok a fejlôdésèben azzal hogy nem èn altatom?

Kedves kérdező, nálunk 20honap korkulonbseg van, úgy másfél hónappal a baba születés előtt mi is bevezettuk, hogy apával alszik. Előtte csak velem aludt, max 1-2x az egyik nagyival. Kellett pár nap hogy még szokja, és most is van, hogy ha aludni megy, vagy éjjel megébred, engem hív és sír.... De viszonylag gyorsan megnyugszik és alszik is tovább. (napkozben is ez van, ha elmegyek wcre, sír utánam, de fel perc után már boldogan vigyorog és játszik az apjával, szóval nem csak az alváshoz köthető a dolog). Most lesz 2 éves a nagyfiú, 2,5honapos a kicsi. Nem vettem észre, hogy megromlott volna a kapcsolatunk, csak mert nem alszunk együtt. Én is a dackorszak kezdetéhez írnám a toporzekolast, meg hogy nem fogad szót. Vannak klassz könyvek, amik segítenek, hogyan reagál le ezeket a helyzeteket. Sokszor ösztönösen a látott családi mintakhoz nyúlunk és úgy reagálunk, mert az a számunkra természetes, közben meg az csak olaj a tűzre.

Egyetértek, hogy ugyanolyan fontos, hogy az apjával is jó és bensőséges kapcsolata legyen, mint veled.

Szükséged is lesz a pici baba mellett, hogy mással is el tudjon lenni, nem csak veled. Ez öt is gazdagítja - ha veled kevesebb időt is tölt majd mint eddig, de a nagyszülőkkek, nagybacsival/nagynénivel és apával töltött idő ugyanolyan építő tud lenni.

Na a mártír anyák már lepontoznak.

Ugyan, miért lenne az anya privilégiuma az alaltatás? Normális családban apa nem besegít, hanem kiveszi a részét a gyereknevelésből, miért ne altathatná ő? Nem idegenre bízza, hanem a sajá apjára, aki ugyanúgy teljes értékű szülő, mint az anya (jobb esetben...).