Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Biztos, hogy jó egy gyerek...

Biztos, hogy jó egy gyerek jellemfejlődésnek, ha nagyon sok törődést, szeretetet kap?

Figyelt kérdés

Szembe jött velem egy insta hirdetés, ahol egy könyvet reklámoztak, ahol ilyen érzelmes zene alatt olvastak fel belőle, hogy gyereket nem büntetünk csenddel, szeretetmegvonással, hanem éreznie kell, hogy ő értékes, bla-bla-bla.

Na most. Értem én, hogy megy az érzékenyítés, de én ezt a fajta hozzáállást károsnak tartom. Egyrészt egy olyan ember, aki úgy nő fel, hogy szereretbuborék veszi körbe, teljesen magatehetetlen lesz akkor, amikor kikerül az életbe, és olyan helyre sodoródik, ahol ellenségesek vele. Ő ugyanis abszolút nincs hozzászokva ehhez, ráadásul az esetlensége abban fog megnyilvánulni, hogy mivel elhitették vele, hogy értékes ember, már nincs hová fejlődnie. Hiszen egész életébe azt mondták neki, hogy ő értékes, akkor nem kell értéket szereznie. Másrészt nem lesz meg benne az a rafináltság, kritikus gondolkodásy hogy felismerje azt, hogy bizony vannak, akik simán átverik.

Rosszabb esetben majd hazaszalad anyucihoz meg apucihoz, ahol megbecsülik.


Ha nekem lesznek gyerekeim abszolút nem fogom ilyen ömlengősen nevelni őket. Igenis hasznos eszköznek tartom a büntetést (hogy meglássa a dolgoknak van következménye) és a jutalmazást is, ami a kemény munka eredménye. Sosem fogom elhitetni vele azt a téveszmét, hogy ő már egy elég értékes ember. Nem. Azáltal válik értékessé, hogy folyamatosan növeli az értékét: új képességeket sajátít el, legyőzi a rossz szokásait stb. Enélkül az embernek nincs értéke, csak van magának, mint egy doboz.


Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok.


Egy pasi.


2024. máj. 22. 18:44
1 2 3 4 5
 11/45 A kérdező kommentje:

#9


Egy szóval sem mondtam azt, hogy egy gyereket le kell értékelni. Nem erről szól az elméletem. Hanem arról, hogy amellett, hogy elismerjük a jó teljesítményeit - ez lehet akár egy rajz is - nem szabad abba a hitbe ringatni, hogy ő így már elég. Nem elég, tovább kell fejlődnie.

Mondjuk intelligens gyerekeknél ezt el sem kell mondani, mert öntudatlanul is fejleszti magát: sokat kérdez, tanulmányoz bizonyos dolgokat, stb.

2024. máj. 22. 19:21
 12/45 A kérdező kommentje:

"A gyereknek előbb az összetartozást,szeretetet ,törődést kell megtapasztalnia/megtanulnia, hogy képes legyen megküzdeni a világ mocskával"


Ugyan... Szerinted egy olyan gyereknek, aki egy szeretetbuborékban nőtt fel, később lesz esélye egy olyan ember ellen az élet bizonyos területén, aki sokkal keményebb körülmények között nőtt fel, és ezért ki kellett fejlesztenie extrém képességeket?


Akit gyerekkortól szeretetbombáztak, az a világ mocskaiban nem fogja tudni megállni a helyét, mert oda jóval keményebb jellem kell. Ha egy ilyen ember elkeveredik pl. Comptonba, nagyon hamar kiszúrják, mert látszik rajta, hogy anyámasszony katonája, őt támadják be elsőként.

2024. máj. 22. 19:28
 13/45 anonim ***** válasza:
89%

9, kerdezo. Amirol beszelsz, az az ajnarozas, a majomszeretet, es ez is nagyon karos, lehet a kesobbi narciszmus egyik alapja. Amikor a gyerek istenkent van kezelve, akinek mindent szabad, mindent rahagynak, mert igy kenyelmes, vagy ne balhezzon. Igy nem fogja tudni a hatarokat, mert honnan is tudna, ha nem tanitjak meg neki?

Itt irta az elobb valaki nagyon jol: a szuloi szeretet a feltetel nelkulisegrol szol. Amikor a gyereket sajat jogan szereted, a puszta letezese miatt, csak azert, mert el. Amikor nem kotod feltelekhez, pl. "csak akkor szeretlek, ha jo gyerek vagy, ha ezt vagy azt csinalod, esetleg nem csinalod".

A gyereknek tudnia kell, hogy nem a szemelyet utasitod el, hanem az a helytelen, amit csinalt es meg is magyarazod neki, miert. Ha meg valamit megis elnyesett, hat okul a sajat karan, eleg ez neki. De itt is ereznie kell, hogy ott vagy neki a hatterben.

En ebben hiszek. A buntetesben nem igazan, mert aki "buntetve nevel, hazudni tanit". A veresben sem hiszek, kontraproduktiv.

2024. máj. 22. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/45 A kérdező kommentje:

"En ebben hiszek."


Természetesen tiszteletben tartom a hitedet, és nem is próbállak meggyőzni az ellenkezőjéről.

Én bevallom, nem tudom az igazságot a témában, csak gondolkodom, és felvetek lehetőségeket. Nyitott vagyok egyébként más alternatívákra is, ha azt látom, hogy megfelelően alá van támasztva.

2024. máj. 22. 19:38
 15/45 anonim ***** válasza:
94%
Te egy borzasztó megkeseredett ember vagy, kérdező! A saját apád ridegtartását nyögöd most. Egy szeretetben nevelt ember számára a világ nem mocsok. A mocskos részeit el tudja kerülni, és nem a harc, az önvédelem a megoldás a számára, hanem a szeretetteljes, őt megbecsülő környezet megtalálása.
2024. máj. 22. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/45 anonim ***** válasza:
100%

14, kerdezo. Nem tudom, de ram nem hatott semmifele buntetes. Nem ertek el a kivant celt vele. Pillanatnyilag azt hihettek, hogy "legyoztek", de hosszu tavon nem. Semmivel nem azonosulok, amivel terrorizaltak, nemcsak szoban, de fizikailag is. Se anyam, se a ferje, se az apam temetesen nem voltam hajlando megjelenni.

Besult a mutatvany.

A kislanyomat teljesen mashogy neveltem, a sajat modszerem es meggyozodesem szerint. Szerintem sikeresen.

2024. máj. 22. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/45 anonim ***** válasza:
100%
…és így öröklődött generációról generációra a szülőktől kapott “csomag”.
2024. máj. 22. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/45 anonim ***** válasza:
100%
17, teljesen igy van sajnos. Ezt nevezik "transzgeneracios atok"-nak. Tart egeszen addig, amig valaki meg nem tori. Ehhez kell az erzes, hogy valami nagyon nem OK, a felismeres, hogy miben vagy, a szembenezes, majd a sokk es dobbenet utan el kell kezdeni dolgozni az onismereten. Se nem konnyu, se nem rovid mutatvany. Meg kell tanulni vele elni.
2024. máj. 22. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/45 anonim ***** válasza:
91%
Mérgező szülő típus vagy, erősen. :/
2024. máj. 22. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/45 A kérdező kommentje:

"Egy szeretetben nevelt ember számára a világ nem mocsok."


Erről azok az amerikai, dúsgazdag youtuber tinik jutnak eszembe, akik azzal szórakoznak, hogy kiteszik milyen jó életük van. Milyen békében és szeretetben élnek a családjukkal.

Pont erről beszéltem, hogy ha egy ilyen közegben nevelkedett ember elkevededne Comptonba, akkor látna egy másik világot is. De abban aligha tudna megállni, ugyanis ott a szeretet egyáltalán nem mérvadó.

2024. máj. 22. 21:22
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!