Más is érezte úgy hogy a kistesó érkezésekor “elhanyagolja” a nagyot?

Mi pontosan ezért nem vállalunk másodikat. Én annyira sajnálom, hogy egy pl. 2 éves kis pici hirtelen háttérbe szorul a baba miatt, hiába igyekszik az anyuka, az újszülött akkor is újszülött.

Úgy érzem, így sem adok elég figyelmet neki, hogy egyke.

Nem éreztem így.

Sőt, szerintem alapvetően egy hülye gondolat, hogy egy gyereknek arra van szüksége, hogy csak kizárólag vele foglalkozzanak, és nem is gondolom, hogy ugyannnyit kell a naggyal foglalkozni, mint előtte, mert természetes dolog, hogy a család bővülésével átrendeződik a dinamika. Egy gyerek sem lesz lelkisérült, csak mert testvére születik, ha nincs szó szerint lesz*rva.

A nagy kereken két éves volt, mikor született, a maga szintjén igyekeztünk felkészíteni. A kicsi érkezése után sem volt elhanyagolva, mindenbe bevontuk, ő hozta a pelenkát, a ruhát, segített fürdetni. Amikor szoptattam, leültem a földre és a szabad kezemmel építökockáztunk, rajzoltunk, játszottunk. A kicsit felkötöttem kendőbe és mentünk ugyanúgy motorozni meg sétálni, mint előtte.

Igen, volt, hogy azt kellett mondanom, kérlek várj 5 percet, míg megetetem/felöltöztetem/elaltatom, de nem gondolom, hogy ez probléma lenne, hogy meg kellett tanulnia várni.

Minőségi idő? Hát 0-24-ben együtt voltunk, mivel a nagy sem járt még oviba, minden percet együtt töltöttünk, nem gondolom, hogy egy 2-3 évesnek amúgy erre van szüksége már,az enyémnek nagyon kellene az ovi (csak most megy majd szeptembertöl, mert most lett 3 nemrég), nem azt látom rajta, hogy folyamat velem akar lenni minőségi időt tölteni, majd meghal, mikor érnek már haza a szomszéd gyerekek bandázni :D

Most már a kicsi is elmúlt 1 éves, imádják egymást, sosem volt féltékenység, nagyon szeretetteljes a kaocsolatuk, a nagy mai napig rohan etetni-itatni a kicsit, vigasztalja, ha elesik, stb.

Nekem nem tűnik elhanyagolt, sanyarú sorsú gyereknek. Az meg, hogy valaki emiatt nem vállal másodikat... ne már, egy gyereknek nincs is rosszabb szerintem, mint egyedül lenni.... Az enyém tuti a kevesebb minőségi időt választaná a tesójáért cserébe, ebben biztos vagyok.

Nem szorult háttérbe.

A házimunka szorult háttérbe.

A kistesó előtt sem foglalkoztam folyamatosan a kislányommal, ha azt láttam, hogy elmolyol egyedül, vagy haverkodik gyerekekkel, akkor teret engedtem neki. Ami változott és ami engem nagyon kimerít az az, hogy ezekben az időkben volt időm magamra, vagy a háztartásra. Mostmár nincs, mert a picivel foglalkozom ilyenkor zömében.

Lelkiismeretfurdalásom nincs, mert 90%-ban hozom a tőlem telhető legjobbat, eljárunk a naggyal kettesben is egy-egy órára ide-oda, a lehető legkevésbé próbáltuk felrúgni az ő megszokott kis életét. A tesó érkezésével pedig igen, meg kell tanulnia, hogy néha várnia kell, de ez az élet rendje, így szerintem ez nem hogy nem gond, teljesen oké. A tesóval pedig hamarosan lesz egy állandó bandatársa, aminek az alakulását baromira élvezem nézni.

Akinek több gyereke van, az tudja, hogy a nagyobbat kb. sarokba lehet állítani, mert most a kicsivel van dolgom. Ha ezt tenném a nap 80%-ában, akkor lenne bűntudatom. De mivel mindenbe igyekszem bevonni, jelen lenni, játszani vele, stb., így nincs.