Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Hogy kezelitek az ilyen...

Hogy kezelitek az ilyen játszótéri helyzeteket?

Figyelt kérdés

Mostmár sokadszorra fordul elő velem, hogy amíg én próbálom "nevelni" játszótéren is a gyerekemet, addig más nem igen és nem tudom hogyan kellene ezekre reagálnom.

Pl. tolakszik más elé a gyerekem a mászókán, rászólok, hogy legyen türelmes, nem lökdősődünk, nem sietünk. Ha más tolakszik az enyém elé, simán hagyja anyuka félrelökni a kislányomat. Ez kb. rendszeres...

Vagy szívesen megosztjuk a homokozó játékainkat, ha irigykedik a kislányom, megbeszéljük, hogy ezzel játszhat most egy kicsit a kisfiú is, ő lapátoljon csak tovább, stb., a következő pillanatban meg kitépi a gyerekem kezéből a homokozólapátot. Anyuka csak néz mint hal a zacsiban, meg én is, hogy amúgy ilyenkor nem illene rászólni a gyerekére?

A mai legfrissebb eset, ami miatt a kérdés született szintén homokozós eset. Kislánynak nem hoztak homokozó játékokat, kinézte a miénket, nem gond. Egy darabig játszottak is szépen egymás mellett, majd egyszercsak a kislányom homokot dobott a másik kislány felé. Nem történt semmi, de rögtön rászóltam, hogy nem dobálózunk a homokkal. Pár perc múlva a másik kislány elkezdte lapáttal dobálni a homokot a lányom ölébe, lábára fejmagasságból úgy, hogy pont telibe az arcába fújta a szél, rögtön a szeméhez is kapott, majd sírdogálni kezdett. Kiemeltem a szituból, anyuka csak bambul, nem szól egy szót sem... Amellett, hogy a gyerekét is letolnám ilyenkor, legszívesebben anyukát borítanám képen egy vödör homokkal.

Hogy kéne az ilyen helyzeteket kezelni? Mert én amúgy lassan kezdem azt érezni, hogy én vagyok a gáz, mert ezzel kb. azt fogja megtanulni a gyerekem, hogy mindig rendelje alá magát másnak, vagy hogy is mondjam. Hogy másra nem szólnak rá, másnak lehet, csak neki nem. Nyelje be, fogadja el a számára igazságtalan helyzeteket. Véletlenül sem akarom, hogy ez az üzenet menjen át, de mostmár azért kérdezget, hogy a másik miért csinálhatja, amit ő nem? Erre mit kéne válaszolni úgy, hogy egy méterre van tőlem a másik gyerek anyja?

Ez a jelenség általános, vagy csak én szívom be ezekkel állandóan? Már kedvem sincs játszóra menni, vagy másokkal bandázni. Pedig olyan jó kis lehetőségek ezek szerintem a tanulásra... Elkeserítőnek érzem és sajnos nem egy játszó, egy-két anyuka, hanem az utóbbi pár hét sorozatos tapasztalata sok-sok helyről. :(

Ti hogy kezelitek ezeket a helyzeteket?


2024. máj. 4. 22:42
1 2 3 4 5
 11/41 A kérdező kommentje:

Én nem gondolom, hogy az "basáskodás", hogy nem hagyom a gyerekemnek, hogy más gyereket fellökjön, pláne veszélyes helyen (mászóka tetején, vagy lépcsőjén mondjuk), vagy ha rászólok, amiért kitépi más kezéből a másik saját játékát és az láthatóan nem reagál erre jól. De arra is volt példa, hogy kihúzta egy gyerek az én gyerekem alól a kismotorját, mert ki akarta próbálni, az enyém sírt, mégsem volt semmilyen következménye a szülő oldaláról (egy szó sem) és nem érzem úgy, hogy az én dolgom lenne emiatt szólni, ellenben úgy érzem a kislányommal szemben sem fair ezeket szó nélkül hagyni... Igazából ez okoz bennem nagy dilemmát, hogy hogyan is lehet ezeket jól kezelni. Engem bánt ez az érdektelenség, de valószínű én vagyok túl mimóza lelkű, mert nem teszem szóvá. Nem azt mondom, hogy ez a viselkedés baj. Természetes gyerek jelenségek, de mi szülők szerintem azért vagyunk ott, hogy tanítsunk némi "etikettet" a gyerekeinknek. 2-3 évesek még nem rendezik le ezt egymás között, illetve ez pont az a kor, amikor nekünk kéne megtanítani őket, hogy hogyan rendezzék. Egyoldalúan ezt azért elég nehéz.

Egyébként nem általánosítok, nyilván vannak olyan szülők, akik abszolút partnerek, szóval jó példám is akad szerencsére, csak mostanában több jutott ki a negatívból és érzem, hogy ez már hatással van pl. arra, hogy milyen szájízzel indulok el a játszótérre. Gondoltam hátha érkezik itt valami jó tanács. :)

2024. máj. 4. 23:57
 12/41 anonim ***** válasza:
24%
Rászólok a gyerekemre,de simán rászólok a másik gyerekre is,itt viszont érthető miért történt. A másik gyerek csupán visszaadta a homokot,beleszórta a gyereked az arcába hát ő meg az ölébe szórta,teljesen normális reakció volt.
2024. máj. 5. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/41 anonim ***** válasza:
76%

Nagyon sok probléma van abból is, hogy ha a kb négy-öt éves kisfiú először hatalmas jobb és balegyenest ver be, utána még a földre került két és fél éves lányomat még meg is rugdossa, csak mert kérés nélkül akarja megszerezni a kislapátot. És anyuka elnézően mosolyog a hülyegyerekére, és bólint meki, hogy jól csináltad.

Ez nem a "majd lerendezik egymás között" kategória, már bocs, kedves #4 és #5.

Sajnos nem tudok jó tanácsot adni, mi már nem járunk játszótérre.

Egy baráti házaspár (családi házban) saját homokozót, hintát és mászókát állított fel a kertjükben, és meghívják azokat a gyerekeket és szüleiket amolyan kerti partira, akik normálisak. Ők arra panaszkodnak, hogy csak hétvégén működik, mert hétközben mindenki rohan haza az ovi után főzni + házimunkák (ők már ovisok).

Mi nem tudjuk ezt csinálni, mert emeletes házban lakunk.

2024. máj. 5. 01:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/41 anonim ***** válasza:
100%
Sajnos manapság az lett a divat, hogy sokan nem szólnak semmiért a gyerekre. De kérdem én, hogy fog így majd felnőttként viselkedni egy ilyen szabadon nevelt gyerek?
2024. máj. 5. 06:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/41 anonim ***** válasza:
96%

"...de mostmár azért kérdezget, hogy a másik miért csinálhatja, amit ő nem? Erre mit kéne válaszolni úgy, hogy egy méterre van tőlem a másik gyerek anyja?"


Mindenki azt csinálja, amit az anyukája mond neki, Katika. Te nem dobálózol homokkal, a kislányra meg majd raszol a saját anyukaja

2024. máj. 5. 06:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/41 anonim ***** válasza:
82%
Ha az anyuka nem figyel, én hangosan el szoktam kezdeni magyarázni az enyémnek, hogy látod kicsim, pont azért magyarázom neked a dolgokat, hogy te ne legyél ilyen neveletlen. Ha anyukának nem tetszik, így járt. Nekem meg az nem tetszik, hogy alap illemre képtelen megtanítani a kis maugliját.
2024. máj. 5. 06:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/41 anonim ***** válasza:
16%
13as ez hogy történhetett? Gondolom ott voltál a gyereked mellett és megakadályoztad hogy kérés nélkül elvegye más gyerek játékát. Nem azt mondom hogy rendben van amit a kisfiú tett, de ha ti megkérdezitek mielőtt elveszi, ez nem történik meg.
2024. máj. 5. 06:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/41 anonim ***** válasza:
100%
Rászólok más gyerekére ha tetdzik neki ha nem.
2024. máj. 5. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/41 anonim ***** válasza:
100%

te jol csinålod késöbb jol fog jönni hogy te megtanitod most neki hogy kell normålisan viselkedni .

szolj rå a másikra is ha olyat csinál.

2024. máj. 5. 07:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/41 anonim ***** válasza:
100%
De most komolyan ennyire féltek rászólni más gyerekére? Nyilván ha valami olyat csinál, ami a gyerekemmel szemben nem fair, akkor rászólok a másikra, pláne ha azzal még veszélyezteti is. Amelyik szülőnek ez nem tetszik, az legyen szíves a sajátját megnevelni.
2024. máj. 5. 08:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!