Mit csináltok a dackorszakos 2 évessel, ha nem hajlandó sétálni?

Ha kovetkezetes maradsz abba hagyja. De erzi h bizonytalan vagy o meg lusta. Probalkozik.

Truk minden gyereknel mas. Neked kell tudni h pl a setanal el tudod e terelni a figyelmet errol vagy kompromisszunos megoldas kell (eddig viszlek utana nem) vagy eljatszod h faj a dereked hatad. Faradt vagy. O let beton nehez.

Nalunk a figyelem eltereles mondokazas jott be

Dackorazakos most probalgatja az akaratat.

Elore beszeld meg vele h ma setanal nem lesz cipeles mert anyanak faj a dereka. Ha nyafizik mond neki h elore szoltal h nem. Es tartsd is be ezt. Kovetkezetesseg. A nyafit hagyd figyelmen kivul.

Nálunk is volt egy ilyen korszak, baromi frusztráló volt, de amikor felkéredzkedett, akkor többnyire az volt a valódi ok, hogy fáradt volt (nem aludta ki magát előtte) / közelebb akart lenni hozzám (mert előtte egész nap bölcsiben volt) / biztonságosabban érezte magát a karomban (mert zajos, nyüzsgő, zsúfolt nagyvárosban voltunk), stb. Szóval nem dacolásból vagy direkt velem kicseszésből csinálta. Így könnyebb volt megértenem és alkalmazkodnom is (persze vinni ettől még nem lett könnyebb), és ha végképp nem volt hajlandó gyalog jönni, akkor inkább megálltunk egyhelyben és hagytam ott "molyolni", bármennyire idegesített is, hogy de én menni akarok...

(Ha fontos helyre kell menni időre, akkor nem kockáztatok és nem alapozok arra, hogy majd biztos hajlandó lesz gyalogolni annyit, amennyit kell - akkor inkább autó vagy busz.)

4es

Ha nem dacbol csinalja az mas kategoria. Az teljesen ertehto.

De ha alvas etkezes utani setanal megy a nyafogas folyamatosan mar a hazbol kierve az dac. Azt mashogy kell kezelni.

1,5 éves volt a nagylányom, amikor terhes lettem a kicsivel. Ugyan még bírtam volna, de azért felkészülve a későbbi pocakos időszakra úgy gondoltam, hogy még akkor leszokunk a kezemben való közlekedésről (mert addig az volt a norma). Nem azt mondom, hogy könnyű volt, és nekünk is úgy nézett ki a kétsaroknyi séta a játszótérre, hogy 2 lépésenként megálltunk, letérdeltem mellé, megölelgettem, összebújtunk, mondogattam, hogy most már ügyes nagylány, tud lábin is menni, megbeszéltük, hogy gyalogolni fog, stb, de végül 1-2 hét után már nem volt gond. Ezidő alatt egyszer sem vettem fel, és igen, kézben cipeltem a kismotort/futóbicót az esetek 90%-ban, és nem is voltunk valami gyorsak :D De most már jó, lassan 4 éves és szépen, kézen fogva jön velem az utcán, vagy rendesen biciklivel, és szót fogad és minden szuper. A nagyanyja meg az apja soha nem mentek vele végig ezen az úton (mármint az önállóan gyaloglás útján), szóval ők még most is nyakban cipelik, ha velük megy valamerre. Mert hát a lányom se hülye, nyilván kényelmesebb neki a magasban utazni, mint saját lábon közlekedni.

A kicsi most 16 hónapos, vele ilyen gond nem lesz, nála inkább az a probléma, hogy nyugton maradjon a babakocsiban vagy a kezemben, mert ő lábon jönne :D De még kicsi, nem fogad szót, kiszalad az útra, szóval vele nem lehet még normálisan sétálni. Ő a másik véglet, azért hisztizik, mert a kezem kéne fognia.

Nekem a kisebbik gyerekem volt pont ilyen, csak van egy 1,5 évvel idősebb gyerekem is, aki pont az ellentéte, (1 évesen már a babakocsiba nem lehetett betenni, azóta fut mindenhová). A kicsivel 2,5 éves koráig babakocsiztam, gyakran elmentem vele csak 2esben sétálgatni, amikor semmi célunk nem volt, tényleg csak az, hogy szokja a sétát. (Házunktól sosem messzire, de egyre növelve a távot.) Kb fél év volt ilyen, hogy vigyél engem, nem akarok menni, lefeküdt a földre, hisztizett is rendesen, aztán már sokkal jobb lett. Most 4 éves, szeret sétálni.

Amúgy ugyanúgy a figyelemelterelést használtam, meg én is azt csináltam, hogy viszem a következő oszlopig, de aztán jöjjön a lábán, meg derékfájós vagyok, sokszor mondtam, hogy egyszerűen nem bírom vinni, illetve sok pihenő. Volt, hogy ő lefeküdt hisztizni, én meg mondtam, hogy akkor maradjon, én viszont megyek haza, el is indultam, na akkor persze hirtelen volt energiája utánam szaladni... Idegölő volt sokszor, de elmúlt ez az időszak is.