Van olyan anyuka aki néha rá kiabál a gyerekre vagy rá is csap?

Nem, egyáltalán nem volt ideális a helyzet nálunk, de arra valóban megtanítottak, hogy nem a mi fenekünkből süt a nap. És ezzel együtt rengeteg szeretetet, törődést és segítséget kaptunk.

És én azt sem bánom, hogy már egészen kicsi koruktól megtanítottak arra, hogy nem a mi kényünk-kedvünk körül forog a világ, nem mindig a mi személyes elképzeléseink szerint alakul az élet.

Szerencsére senki sem kényszerít rá, hogy beszélgessünk. :D

Amúgy gyökérség összemosni a verést és a pofont. Egy pofon az nem verés, ahogy vacsora nélkül ágyba küldeni a gyereket nem éheztetés, két óra szobafogság nem börtön, egy felcsattanás pedig nem érzelmi terror. Csak szeretjük valamiért felnagyítani ezeket, mert olyan jó érzékenykedni.

Amúgy szerintem sem a fizikai fenyítés a leghatékonyabb nevelési módszer, és igencsak káros túlhasználni. De vannak olyan gyerekek és vannak olyan szituációk, amikor jogos.

“ Lehet, legközelebb meggondolja, hogy rugdosódik-e...”

Abban az érzelmi állapotban amiben akkor van NEM KÉPES az agya azon területe bekapcsolni, ami a logikus gondolkodásért felel, mert még NEM FEJLŐDÖTT KI. Amikor nincs ebben az érzelmi állapotban simán elmagyarázod neki és megérti, de amikor “idegállapotba kerül”, akkor nem képes mérlegelni. Ez idővel alakul ki, addig segíteni kell neki, hogy hogyan tudja az indulatait kezelni, és nem megfélemlítéssel, mert az minden egyéb területen károkat okoz (önértékelés, biztonságos kötődés (és nem, nem az anyjához, hanem a külvilágban például a párkapcsolataiban) stb).