Van olyan anyuka aki néha rá kiabál a gyerekre vagy rá is csap?

“ Azért megszégyeníteni szülőket, mert nehéz szituációkban emberként, zsigerből reagálnak és odacsapnak, igenis káros”

Senki nem szégyenít meg szülőket.

De ha már itt tartunk, normálisnak tekinteni, hogy kiabálunk és néha odacsapunk, ahelyett ha az lenne a normális, ha ilyet érzékel magán valaki, nem elintézi annyival hogy legalább látja, hogy én is ember vagyok, hanem elkezd tudatosan foglalkozni magával, önismerettel és tudatosan figyel rá, hogy ilyen minél kevesebb legyen. Szerintem minél többször mondjuk, hogy ez oké, a többség le fogja vonni a konzekvenciát, hogy akkor ezen nem is kell változtatni. Pedig jó lenne. A mi felelősségünk, hogy milyen indulatkezelési mintákat adunk tovább a gyerekeinknek.

17, 18 voltam

"A "gyerek neve kuss" berendezkedéstől a ló másik oldalára estünk át, amikor egy hangosabb szó is bántalmazás meg trauma."

Ezzel én is egyetértek. A frusztrál, szeretetlen, rideg légkörrel együtt legalább olyan káros az, ahol bármit megcsinálhat.

Ismerősnél voltam karácsonyi látogatáson. A 3,5 éves gyerek valami bagatell dolog miatt a nagyanyját elkezdte csapkodni és rugosdni (nem túlzok). Ott azért kijárt volna egy atyai seggreverés vagy legalább valami következmény, amiből tanul. Kicsit túlzásnak érzem, hogy a felnőtteknek mindent el kell viselniük azért, mert nem lehet korlátozni a gyereket.

Persze. Ebben nőttem fel. Random kiabálás, random ütés. Király gyerekkorom volt, mit ne mondjak.

Mindegy, mióta elköltöztem már nem járok sűrűn haza, nem kell hallgatni a kiabálást és hisztit, amit anyám bármin és mindenen levág - de olyan apróságokon, hogy felnőtt fejjel lesek.

Gyerekként meg nem értettem, mi a baj, és mindig hibásnak éreztem magam mindenért.

Hát, nem velem volt a probléma.

25

Lehet, legközelebb meggondolja, hogy rugdosódik-e...