Amelyik kisgyerek rug, csap, marakodik, fejel, annal valami problema van, vagy a szulok mem szabnak neki hatarokat?

Ez nem fekete-fehér

De a linkelt kérdésben az anyuka ordît már reggel

Nem mindegy a miértje.

Pl itt a lányom. 2 éves. Akármilyen következetesen nevelem, ismerőseimhez képest azigorúbban, dackorszakja csúcsát éli. Ha valami nem tetszik neki, bizony üt rug csíp harap. Ha fejenállok is ezt csinálja, mert életkori sajátosság, ő így vezeti le.

Másik példa barátnőmék fia. 6éves. 1et nyekken, megkap mindent is. Itt tartanak, ha az anyja valamire nemet mer mondani, simán nekimegy az anyjának, akár az apjának is. Sosem viltak határok, 1szem gyerek. Ha feladata volt pl, akkor sem úgy szóltak neki a szülei, hogy Beni tedd el kérlek a játekaid (kijelentve), hanem legyszi légyszi pakold el (könyörögve) van különbség. A gyerek így hamar rájött, hogy neki igazából könyöröghet bárki. Az anyjáék 2x könyörögnek neki, 3xra megcsinálják inkább ők.

Az én fiam 4éves. Én nem könyörgök. Ha elmondom pakolja össze, nem pakolja, fogom a kukászsákot és belenyomom simán. Megtanulta, hogy amit kérek, azt meg kell csinálni.

Ugyan ez a boltbamenés. Barátnőm gyereke simán nekimegy az anyjának a bolt közepén is, az anyja reakciója erre az, hogy akkor inkább megveszi neki, mint hisztizzen.

Fiam ha olyant kér,elmondom, hogy most nem. Ha cirkuszol, zokszó nélkül kimegyünk a boltból és így járt.

Ha nekemjönne, nem nevetek rajta, nem könyörgök, hogy légyszi légyszi ne, hanem eréjesen elmondom fejezze be. Ha nem teszi, lefogom. Sőt, volt már hogy ruhástól landolt a zuhany alatt.

Nem azt mondom, hogy az a jó, ahogy én csinálom.

De határozottan határokat kell szabni.

Azóta ilyen kezelhetetlenek a gyerekek, amióta divatba jött ez a fenenagy egyenlőség, hogy a szülő meg a gyerek egyszinten van. Nem. A szülő fele igenis legyen egy kis tisztelete, tartása. Ettől még lehetnek barátok, partnerek stb.

A másik meg ez a csodás kötődő nevelés, hogy könyörgünk a gyereknek, nem határozottan megkérjük. Igenis van, hogy egy atyai pofon édzheztéríti a gyereket (mondon ezt úgy, hogy 1x nem ütöttem meg a sajátjaimat srm)

Ezóval szerintem ez nagyon nagy részt a szülő sara, mert nevelés kérdése.

Tehát lefordítva az 5ös választ: Ha az én gyerekem csinálja, akkor ilyen a természete, nem lehet vele mit kezdeni. Ha a másé, akkor a szülők szúrták el.

Egyértelmű.

6! Akkor fuss neki még1x.

De a kedvedért leírom.

2 külön gyerekemről írtam.

Az egyik a dackorszakban van. Ami egy természetes érési folyamat. Valakin ennyire feltűnően jön ki, valakin nem.

2 éves. Talan 1 év és kinövi.

A másik gyerekem pedig 4 éves. Ő meg van nevelve, vele szembe allítottam példának barátnőm "modern nevelésének" a gyümölcsét.

Írtam, hogy nem mindegy, mi miatt ilyen.....

De látom a szövegértés nem megy, de a belekötés simán

5#

“A másik meg ez a csodás kötődő nevelés, hogy könyörgünk a gyereknek, nem határozottan megkérjük. Igenis van, hogy egy atyai pofon édzheztéríti a gyereket (mondon ezt úgy, hogy 1x nem ütöttem meg a sajátjaimat srm)“

Ha lenne bármilyen tudásod, ne adj isten gyakorlati tapasztalatod (saját gyerekkel) a kötődő neveléséről, nem mondanál ilyen sületlenségeket..

Életkori sajátosság is lehet (tipikusan 2-3 éves korban), meg félresikerült nevelés (leginkább mikor a szülő nem biztos a dolgában) is.

Az 5. válaszból is látszik, hogy mekkora félreértés van a kötődő nevelés körül. Nem azt jelenti, hogy könyörögni kell. Lehet határokat szabni, lehet a probléma tárgyát (el nem pakolt játékot) dutyiba rakni, ordító gyereket a boltból kivinni. Az a fontos, hogy ne a gyerek kötődésével visszaélve próbáljunk nevelni, hanem elsősorban arra építve, ha nem megy, akkor pedig legalább nem rombolva. Tehát először felhívod magadra a figyelmét, felindítod a kötődést és megkéred. Ha ez nem működik, akkor pedig a probléma tárgyát veszed el (elrakod egy zsákba a szétdobált játékokat két hétre - de ha a legó van szétdobálva, akkor nem a kedvenc maciját teszed el helyette).

A fő problémát szerintem az okozza, hogy a csapból is az folyik, hogy kötődő nevelés meg ne üsd meg, ne kiabálj stb. De hogy mik a kötődést nem romboló nevelési eszközök, azt csak az találja meg, aki külön kutatómunkát folytat. Így sokak fejében a kötődő nevelésből ráhagyó nevelés lesz, ami talán még károsabb, mint a hagyományos tekintélyelvű nevelés.