Hozott már más előtt kellemetlen helyzetbe a gyereked?
Hú, hallod, bocsi, de ez durva, így hogy nem velem történt nevetek, de ez nagyon gáz lehetett. Kb elsüllyedtem volna , de gondolom te ugyanígy. Kegyetlenek a gyerekek 😆
Kislányom kb pont ennyi idős volt,mint tiéd. (Már felnőtt azóta)
Strandon voltunk, játszott a vízben. Mellettünk ült a medencében egy bácsi, épp csak a nyaka és a feje látszott ki a víz felett. Egyszer csak a bácsi felállt, és akkora volt mint a hegyomlás,kb 200 kiló. Na az én lányomnak nem kellett több, fennhangon elkezdett kiabálni a bácsitól 2 méterre, hogy "anya..." és rámutatott a bácsira. Én meg reflexből lenyomtam a gyerekem a víz alá, hogy ne tudja folytatni a mondatot. Így úsztam meg. Most q kisfiamnak is vannak megjegyzései de szerencsére még senki nem.hallotta meg.
Mást nem tudsz tenni, mint sokszor elmondod neki, hogy nem illik másról beszélni, csak ha ketten vagytok, ha más nem.hallja.Elobb utóbb csak megérti.
3 éves lányom is hasonló, bennük még nincs meg a szűrő szerintem, vagy nem tudom, de ő is tud ilyet. A GLS vagy DPD vagy valami ilyesmi futárszolgálat hozzánk tartozó körzetében mindig ugyanaz a fickó hozza a csomagokat, egy 50-es pasi valami látható bőrbetegséggel, ciszákkal vagy mittudomén, szóval látványos elváltozásokkal az arcán. Így karácsony környékén elég gyakran jött, és egyszer a lányommal együtt mentünk ki átvenni a csomagot (a lányom imádja, amikor hoznak nekünk valamit, általában a pizzafutár jön, de már jól rákondicionáltam, hogy futár hozza a cipőt meg az új ruhát is, szóval eléggé benne van ez a "valami jó dolgot hoz a bácsi" jellegű mentalitás). Hát gondolhatod, amíg aláírtam, fizettem, addig a lányom jó hangosan kérdezgette, hogy de miért ilyen a bácsi arca, és miért ilyen csúnya. Hát ne mondjam, majd' elsüllyedtem szégyenemben, a pasi meg köszönés nélkül húzott el, amint lehetett. Borzasztóan érzem magam, és azóta nem is volt rendelésem, amit ő hozott volna ki, szóval még csak utólag sem tudtam bocsánatot kérni vagy valami.
Szóval igen, elég kellemetlen szitukba tudnak hozni, amíg meg nem tanulják, hogy mit szabad és mit nem mondani. Reméltem, hogy 5 éves korára ez már enyhül, de ezek szerint naiv remény volt :D
Az én gyerekeim simán oda mondják bárkinek ha büdösek. 🤷
Inkább legyen őszinte mint hazudjanak.
Hogyne. Pár napja jöttek leolvasni a gázórát. A fiam megkérdezte tőlem, hogy Ő minek jött ide?
Nyugodtan válaszoltam, hogy Mert itt van dolga.
Tesóm mikor kicsi volt és én vittem a játszótérre, megjegyezte a velünk beszélgető kissé duci anyukànak, hogy te úgy nézel ki, mint egy tehén.
A lány csak nevetett, meg mondta, hogy igazad van, de azért kellemetlen volt.
Nekem a húgom volt ilyen, de ő nem másokra szólt be, hanem valahogy mindig úgy jött ki, hogy bealázta a családot. 😂
Vendégek voltak nálunk, anya kínálta őket sütivel, ilyen bolti dobozos aprósüteménnyel, mert amit ő sütött, az nem sikerült. A húgom meg a vendégek előtt megkérdezte, hogy "anyuci, ez a romlott süti?"
Vagy volt olyan, hogy látott egy hangyát a konyhában, de tényleg csak egyet, valami zöldséggel jöhetett be, és mondta a szomszédnak, hogy nekünk tele van a ház bogarakkal...
Borzalmasan gáz helyzetekbe tudott minket hozni 😂
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!