Mennyivel nehezebb több gyerekkel, mint eggyel? Tudnátok mesélni? :)
Nagyon :D
Nekem baromi nagy lépés volt.
1 gyerek mellett, ha voltak is rosszabb napjaim, azért mindent meg tudtam csinálni, volt egy kis énidőm is. Ha más nem, míg aludt az az egy.
Most 2 van, az egyik mindig ébren van és sír, foglalkozást akar, nem hagy békén :D Mindennel el vagyok maradva, ez már tényleg 100%-os lefoglaltság, az énidő teljesen megszűnt. Sokkal nehezebb, mint vártam.
#1
Hány évesek a gyerekeid?
Én azt hittem, hogy az egyről a kettőre könnyebb váltás, mint nulláról egyre.
Hát most lehet, hogy sokan megtámadnak majd, de sosem értettem, hogy sok szülő miért nem várja meg, amit az 5-ös válaszoló is ír, hogy óvodás legyen a gyerek, miért kell egy ilyen pici gyerek mellett próbálkozni a kistesóval, gondolok itt mondjuk 1,5 vagy 2 éves kisgyerekre.
Aztán amikor megszületik a második baba, de még a "nagyobb" gyerek is szinte pelenkás, full ki vannak purcanva, meg panaszkodnak, hogy ők nem bírják, egyáltalán nem erre számítottak.
Szerintem legalább a 3 vagy 3, 5 éves kort ideális lenne megvárni, és csak akkor bepróbálkozni a tesóval, mert két pici gyerek mellett meg lehet őrülni.
5 vagyok,
azért mert az a tévképzet él a szülőkben hogyha kisebb a korkülönbség jobban ellesznek egymással, jobban szeretik majd egymást, ami valahol igaz, de valahol meg tök hülyeség. Bármennyi is a korkülönbség az egyik mindig nagyobb lesz és ez csak a gyerekek személyiségén múlik hogy kijönnek-e egymással vagy sem. Nem korfüggő szerintem, viszont azt el tudom képzelni hogy nagyobb korkülönbség, szerintem 6+ évnél a gyerek funkcionális egyke marad és már nem tud úgy tekinteni a testvérre mintha sose lett volna egyedül
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!