Hogyan kezeljem azt hogy igazából nem számíthatok a férjemre ha bármi gond van, mindig nekem kell jönni táppénzre, otthon lenni, szellemileg inaktivizálódni?

Kérdés, hogy azt a gyereket kell-e sajnálni akit célokkal rendelkező, példamutatóan dolgozó, alapvetően kiegyensúlyozott szülők nevelnek anyagi biztonságban, vagy akit az állandó lemondástól és önfeláldozástól idővel megkeseredett szülők nevelnek, bizonytalan anyagi háttérrel.

Én az utóbbi családban nőttem fel, senkinek sem kívánom.

És akkor arról még nem beszéltünk, mi van ha a sikeres, jól kereső apuka egyszer csak meggondolja magát és kiszáll, a nő pedig ott marad a gyerekekkel és az alulfizetett állásával.

Ettől függetlenül mindenkinek szíve joga annyit áldozni fel önmagából amennyit jónak lát. Nem ez alapján kellene megítélni egymást.